Szerda este lépett utoljára színpadra a 2000-ben alakult, Román Sándor vezette Experidance Tánctársulat. Az együttes az elmúlt csaknem két évtizedben meghatározó szereplője volt a magyar tánckultúrának.
A FuturAqua csütörtöki tájékoztatása szerint a társaság 2019. április 18-án 10 órára összehívott éves rendes közgyűlése a megjelentek számára tekintettel határozatképtelen volt, a megismételt közgyűlésre április 30-án, 14 órakor...
Több száz munkaerő-közvetítéssel foglalkozó céget számolt fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). A cégek a gyanú szerint milliárdos kárt okoztak a költségvetésnek azzal, hogy nem fizették a munkavállalók utáni járulékokat.
A világ legnagyobb koncentrált naperőművét építi fel Dubajban egy szaúdi cég. A 700 megawattos naperőmű technológiája lehetővé teszi, hogy naplemente után akár 15 órával is villamos energiával lássa el a fogyasztókat. A Noor Energy...
A világ legnagyobb koncentrált naperőművét építi fel Dubajban egy szaúdi cég. A 700 megawattos naperőmű technológiája lehetővé teszi, hogy naplemente után akár 15 órával is villamos energiával lássa el a fogyasztókat. A napenergia...
Árvai Zoltán szállodaigazgatót „Az Év Budapesti Szállodása” elismeréssel jutalmazta a Budapest Week Publishing. A Danubius Hotels Group kötelékébe tartozó Gundel éttermet a Best Fine Dining Restaurants kategóriában ismerték el, a Hilton Budapestet a Best 5 Star Hotels, míg a Danubius Health Spa Resort Büköt a Best Countryside Hotel kategóriában díj
Pápai Jocival teljesen felfordult a világ, amióta az egész ország megismerte a nevét, ám a szakmai sikerek mellett sem feledkezik meg a családjáról, amely a legfontosabb a számára.
Egyre kevesebben használnak műanyagot az Egyesült Királyságban és az Egyesült Államokban Sir David Attenboroug és a Blue Planet (Kék bolygó) című sorozatának hatására. (Zöldzóna)
Előző cikkünkben (Magaslati levegőn - avagy honnan érkeztek a magyar gazdaság növekedési tartalékai) bemutattuk, hogy 2018-ban dinamikus növekedés jellemezte a magyar gazdaságot, melynek eredményeként folytatódott a 2013 óta megfigyelhető...
Mindkét ország fontosnak tartja a keresztény értékek és a nemzeti érdekek képviseletét a külpolitikában, egyben elutasítja a magukat civil szervezeteknek álcázó NGO-k nyomásgyakorlását.
A brit szavazók a május másodikai helyhatósági és az esetleges európai parlamenti voksolást jobb híján második népszavazásként fogják kezelni. (Külföld)
Több száz munkaerő-közvetítéssel foglalkozó céget számolt fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). A cégek a gyanú szerint milliárdos kárt okoztak a költségvetésnek azzal, hogy nem fizették a munkavállalók utáni járulékokat.
Több száz, munkaerő-közvetítéssel foglalkozó céget számolt fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). A cégek a gyanú szerint milliárdos kárt okoztak a költségvetésnek azzal, hogy nem fizették a munkavállalók utáni járulékokat.
Lette esküjét G. Szabó Dániel, a Momentum Mozgalom által a Nemzeti Választási Bizottságba delegált tag csütörtökön az Országházban. A pártdelegáltnak a testületi munkában ugyanolyan jogai vannak, mint a Parlament által választott hét tagnak.
Rekord mennyiségű szélenergiát termeltek az európai szélerőművek 2019 első három hónapjában, ezzel egymás után a második negyedben haladta meg a vízenergia-termelést. Miközben a szélerőművek jóval többet termeltek, mint 2018 hasonló időszakában, a vízerőművek termelése negyedével visszaesett.
A Momentum Mozgalom EP-listájának nyilvántartásba vételéről szóló NVB-határozat április 14-én emelkedett jogerőre, így küldhetett megbízottat a párt az NVB-be.
A zenész másodszor is kijutott az Eurovíziós Dalfesztiválra, ezzel pedig hatalmas népszerűség veszi körül. De ezt nemcsak ő, hanem a gyermekei is nehezen kezelik.
Az amerikai politika befolyásolhatja ma nagyban a tőzsdei árfolyamokat, Trumpot próbálják megszorongatni ellenfelei. Az amerikai-kínai kereskedelmi tárgyalások májusban lezárulhatnak, viszont rosszak a gazdasági növekedésre vonatkozó előrejelzések. Ömlenek a gyorsjelentések, és több dollármilliárdos vállalat is tőzsdére megy a napokban.
Egyre többen választják a rövid távú bérbeadást befektetési céllal. Az Airbnb vendégek gyakran okoznak kellemetlenséget a többi lakosnak, de olykor a bérbeadóknak is meggyűlik a bajuk velük. Nemrég történt egy eset, amikor a vendégek...
Mintegy 215 millió euróval támogatja az Európai Bizottság a Lengyelországot Dániával és Norvégiával összekötő új gázvezeték munkálatait, amelynek megvalósulása a magyar gázellátás diverzifikálásához is hozzájárulhat.
A párizsi Notre-Dame a francia örökség és a közös történelem jelképe minden európai számára. A katedrális „reneszánszát” a Bettencourt Meyers család és a L’Oréal Csoport is nagyon fontosnak tartja, így a vállalat 100 millió eurós közös adomány átadását jelentette be, amit a székesegyház újjáépítésére fordítanak majd. A L’Oréal több mint 86 ezer mun
A Budapesti Értéktőzsde bejelentette, hogy a Wood & Company Financial Services a.s. részére az Xtend piacon 2019. április 23-i hatállyal kereskedési jogot engedélyez. A Budapesti Értéktőzsde határozata szerint a Wood & Company Financial...
Az immunrendszer egyik legnagyobb ellenségével, a HIV-vírussal gyógyítottak meg nyolc kisgyermek veleszületett súlyos kombinált immundefektusát (SCID). (Tudomány)
„A Ferencváros nagy klub, komoly múlttal. Tetszik, hogy a bajnoki cím megszerzése a cél, de az is motivált, hogy esélyem lehet akár a Bajnokok Ligájában is játszani” – mondta Isael da Silva Barbosa. (Sport)
Számos piacot megkavart a dízelbotrány, aminek következtében arra készültünk, hogy lassan eltűnnek a dízelmotorok. Erre az Audinál egyre több van, most a sportos modellek is dízelmotort kapnak.