A Medián legutóbbi kutatása arra volt kíváncsi, melyik párt rendelkezik a legnépszerűbb listavezetővel az EP-választás előtt. A felmérésből kiderül, a DK listavezetője után Toroczkai a legismertebb.
Az első hazai Pink Floyd tribute-zenekar, a Keep Floyding koncertezik, majd levetítik a Pink Floyd Live at Pompeii koncertfilm digitálisan felújított rendezői változatát.
Ellenzéki képviselőnők közös törvénymódosító javaslatot nyújtanak be annak érdekében, hogy az Országgyűlés hosszabbítsa meg az április végén lejáró kilakoltatási moratóriumot a devizahitelesek helyzetének rendezéséig.
A Vidám Színpad örökifjú művésznője a természetes módszerekre esküszik, amikor szépségének és fizikai frissességének, teherbírásának megőrzése a tét. Nemrég töltött el néhány napot párjával együtt Harkányban, ahol a világhírű gyógyvíz különleges hatását és a Harkányi Fürdő wellness kezeléseit tette próbára.
Fontos pozíciót kapott a a Magyar Kézilabda-szövetségben Nagy László: a pályafutását e nyáron valószínűleg lezáró játékost a férfiszakágért felelős alelnöknek választották.
Két fiatalember álarcban, kesztyűben, fekete kabátban beront iskolájába, pisztollyal, puskával, vadászkésekkel felfegyverezve. Ötven perc alatt 12 diákot és egy tanárt ölnek meg, végül önmagukkal is végeznek.
Oktatásra, innovációra és a szabályozó megfelelő hozzáállására is szükség van, hogy virágozzon a magyar fintech. Az akarat megvan, de még így is hiányoznak elemek az egyenletből.
A depresszió egy tünettani fogalom, mely több, egymástól jelentősen eltérő betegséget foglal magába. Milyen módon különböztethetjük meg egymástól a depresszió különféle változatait?
Felismertük, hogy az életbiztosítási piacon organikusan nem tudunk látványosan növekedni, ezért vásároltuk meg az MKB Biztosítókat - mondja a Portfolio-nak adott interjújában a CIG Pannónia vezérigazgatója. Kádár Gabriellát a biztosító...
A Chevron 33 milliárd dollárért megvásárolná az Anadarko Petroleum nevű céget, jelentette be az egyesült államokbeli székhelyű energetikai nagyvállalat. Amennyiben megvalósul, az ügylet értéke alapján a valaha volt 11. legnagyobb energiavállalat-felvásárlás lesz a történelemben.
A felnőttképzés keresletvezérelt módon történő, innovatív átalakítását javasolta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) a Nemzeti Versenyképességi Tanács csütörtöki ülésén, hogy a képzések jobban kövessék a vállalatok...
A rendkívüli ülésen Karácsony Gergely visszavette volna az üzemeltetést, a Fidesz pedig vizsgálóbizottságot állított volna, de végül minden maradt a régiben.
A húsvéti ünnepek alatt az európai iskolai szünetek, valamint a szabadságukra hazatérő vendégmunkások miatt megnövekvő tranzitforgalom várható, a röszkei és a csanádpalotai autópálya-határátkelőhelyeken kétórás várakozás is...
2018-banközel 114 millió darab tojást értékesített a Tesco Magyarországon. A kínálatban többféle méret és típus is megtalálható, amelyek közel 90 százaléka magyar termelőtől származik. A Tesco számára nemcsak a tojás származási helye fontos, hanem az is, hogy a tojás milyen tartási körülmények közül érkezik. Az áruházlánc vállalta, hogy 2025-től kö
A Magyar Katolikus Egyház templomai a súlyos káresetekre is rendelkeznek biztosítással, közölte a Privátbankár.hu-val az egyház sajtószolgálata. Ingatlanjaikat 2021-ig a Generali biztosítja. A mai Kormányinfón megtudtuk azt is, hogy a kormány egyelőre nem rendelt el állapotfelmérést a kulturális örökséghez tartozó épületek körében, és még arról sem
"Gyurcsányné" és pártja eddig sem a magyar embereket képviselte Brüsszelben - így reagált a nagyobbik kormánypárt csütörtökön az MTI-nek arra, hogy a Demokratikus Koalíció leadta az EP-választásra összegyűjtött ajánlásait, mintegy 53 ezret a Nemzeti Választási Irodának.
A felnőttképzés keresletvezérelt módon történő, innovatív átalakítását javasolta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) a Nemzeti Versenyképességi Tanács csütörtöki ülésén, hogy a képzések jobban kövessék a vállalatok...
Puzsér Róbert Facebook oldalán osztotta meg a képet, amin éppen aláír a Magyar Kétfarkú Kutya Pártnak. A képhez annyit fűz: "Támogassuk a vicces és a centrista pártokat! Váltsunk ellenzéket, buktassunk rendszert!"
A Liverpool kettős győzelemmel búcsúztatta az FC Portót, a Tottenham ugyanakkor drámai mérkőzésen jutott tovább a Manchester Cityvel szemben a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőjében, szerdán.
A magyar gazdaságnak a meglévő munkaerő-kínálatra kell szabnia a növekedési kilátásait, amiben jóval nagyobb súlyt kell kapnia az innovációnak — mondta Szijjártó Péter.