Dia specialitása a fojtástechnika, de a TV2 kvízshowjában elég, ha csak szigorúan néz. A csinos teremfőnökről kevesen hinnék, hogy szumószőnyegen aprítja az ellenfeleket.
Október végén jelennek meg a két éve elhunyt pop szupersztár, Prince memoárjai a zenész eredeti feljegyzéseivel és korábban nem közölt fotókkal - jelentette be hétfőn a Random House kiadóvállalat.
Egy 24 éves kazsoki lakos vasárnap kora délután átment a szomszédja udvarára, ahol szóváltást követően egy kapával oldalba ütötte haragosát, majd azzal fejbe is akarta vágni, azonban a sértettnek sikerült kivédenie a csapást.
Nagy területen megerősödik a szél kedden, öt megyében viharos erősségű széllökésekre is számítani kell. Elsőfokú riasztást adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat.
Unalomig lehet ismételni, de változatlanul nagy az aszály. Súlyossága most már tonnákban mérhető a kalászos gabonák és az őszi káposztarepce esetében. A várható terméskiesés nagyságát az sem enyhítené, ha napokon belül jelentős csapadék hullana. A tavaszi kapás növények esetében az elhúzódó és hiányos kelés, valamint a preemergens gyomirtások hatás
A WWF és a White Rabbit Living Coralja, a Spice és a Cofidis kirgiz űrhajósa, valamint az ACG Jenga-tornyai a döntőben. A White Rabbit megoldása ráadásul három kategóriában esélyes.
Levélben gratulált Volodimir Zelenszkijnek, Ukrajna megválasztott elnökének Orbán Viktor miniszterelnök - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár kedden reggel.
Egészen elképesztő ámokfutásba kezdett Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke egy legutóbb megjelent interjúban. Szerinte szolidaritásra van szükség a migránsokkal szemben, be kell vezetni a kötelező kvótát és a határellenőrzést el kell törölni.
Ázsiában a nap első felének mérsékelt esése után az indexek többsége felfelé kapaszkodik a keddi piaczárás felé közeledve, a Nikkei 0,2 százalékos erősödése mellett a sanghaji börze 0,5 százalékkal került feljebb. A hosszú hétvége...
Keveset költött idén a kormány a közmunkaprogramra: januárban és februárban összesen alig 12 milliárd forintot. Ennek oka a rekordalacsony közfoglalkoztatás, januárról februárra 1,2 százalékkal, a tavaly februári adatokhoz képest...
Az OTP Ingatlanpont arra hívta fel a figyelmet, hogy a Balaton partján épülő lakásoknál nem ritka a budapesti új építésű lakások átlagárát meghaladó, egymillió forintos négyzetméterár.
A hosszú hétvége után forint csak kis elmozdulásokat mutat ahhoz képest, mint ahol csütörtökön délután láthattuk a főbb devizákkal szembeni árfolyamot, így kedd reggel kissé 320 felett, illetve 285 forint közelében mozog az euró...
Levélben gratulált Volodimir Zelenszkijnek, Ukrajna megválasztott elnökének Orbán Viktor miniszterelnök - közölte Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár kedden reggel. Kérem, engedje meg, hogy ezúton...
Ázsiában a nap első felének mérsékelt esése után az indexek többsége felfelé kapaszkodik a keddi piaczárás felé közeledve, a Nikkei 0,2 százalékos erősödése mellett a sanghaji börze 0,5 százalékkal került feljebb. A hosszú hétvége...
A hasnyálmirigyrák előfordulása az elmúlt évtizedekben gyakoribbá vált a fejlett nyugati országokban, a vastagbélrák és a gyomorrák után az emésztőrendszer harmadik leggyakrabban előforduló rosszindulatú daganata. A hasnyálmirigyrák 40 évesnél fiatalabbakban igen ritka, 50 évesnél idősebb korban az életkorral párhuzamosan gyakoribbá válik, leginkáb
Leginkább a márka személyre szabási lehetőségeit szemlélteti az Aston Martin új limitált szériás modellje. A DBS 59-ből mindössze 24 példány készül majd és az 1959-es Le Mans-i 24 órás versenynek állít emléket, ahol a pódium két legfelsőbb fokán is Aston Martin-t hajtó pilóták álltak.
Semjén Zsolt abban hisz, hogy Salvinivel, és a bevándorlás ellenes, nemzeti szuverenitásra és keresztény civilizációra épülő politikai erőkkel együtt azt mondják: Európában európai gyerekek szülessenek. A KDNP elnöke, miniszterelnök-helyettes a Hír TV-ben azt mondta: “nekünk ne magyarázzanak az iszlámról!”
Soron kívüli egyeztetést kezdeményeztek az egészségügyi kormányzattal az ágazati érdekvédők, mert a béremelésre vonatkozó átfogó javaslataikkal nem foglalkozott érdemben múlt heti ülésén a kormány - írja a Népszava. November...
Igazgatósági mandátumának lejártával, 2019. április 30-ával dr. Beck György visszavonul a Vodafone Magyarország elnöki pozíciójából. 2019. május elsejétől a tisztséget a Vodafone Magyarország jelenlegi vezérigazgatója, Amanda Nelsona, tölti be elnök-vezérigazgatóként, dr. Budai J. Gergő vezérigazgató-helyettes pedig jelenlegi pozíciója megtartása
Horváth Anna még 2016 végén került a román Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) célkeresztjébe. Bár az utolsó tárgyaláson április 17-ét jelölték ki az ítélethirdetés napjának,most egy hónappal elhalasztották azt.