Jól van és jól reagál a kezelésre Jarmo Tolvanen, a magyar jégkorong-válogatott szövetségi kapitánya, aki betegség miatt nem utazhatott el a nurszultani divízió I/A világbajnokságra - mondta Sipos Levente, a Magyar Jégkorong Szövetség főtitkára az M1 aktuális csatornán.
A kínai kormányfővel való tárgylás után a miniszterelnökök jelenlétében több kétoldalú megállapodást is kötött a két ország - például sportról, és egy magyar-kínai együttműködési központ létrehozásáról. (Belföld)
Újraindítja mobilpiaci jelentését a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság, a korábbi gyorsjelentések helyett azonban csak félévente jelentetik meg az adatokat.
A magyar társadalom mintegy harmada 125 ezer forintnál kevesebb összegből gazdálkodik havonta, ők képviselik a legalsó társadalmi réteget - írja az mfor.hu.
Ahhoz, hogy Manfred Weber az EB vezetője lehessen az EP-választás után, szükség lehet a liberálisok, a zöldek és a szocialisták támogatására, illetve belegyezésére, ezért a csúcsjelölt balra „tendál”.
Azt nem lehet elérni, hogy patkánymentes legyen egy nagyváros, de nincs közegészségügyi járványveszély – nyilatkozta a főpolgármester az ATV Reggeli START című műsorában.
Jóval kevesebb autót adott el az idei első három hónapban a PSA Csoport, mint tavaly, ami részben annak tudható be, hogy Iránban felfüggesztette a tevékenységét a cégcsoport, viszont ha ezt a hatást kiszűrjük, akkor is nagy volt a visszaesés....
A családok támogatására, a külső és belső biztonság garantálására és a munkaalapú gazdaság erősítésére készül a kormány 2020-ban, de fel kell készülni a gazdaság lassulására is - írja a Világgazdaság a jövő évi büdzsé...
Michele Geraci, Olaszország gazdaságfejlesztési ügyekért felelős államtitkára kétnapos budapesti látogatást tett, aminek során megbeszéléseket folytatott hazai kormányzati, felsőoktatási és üzleti felekkel.
A magyarok egészségügyi adatai aggasztóak a szomszédos országok mutatóival összevetve. Ezért az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete hárompontos javaslatcsomagot tett le egy csütörtöki háttérbeszélgetésén az asztalra. Ennek értelmében...
Egy osztrák lap és egy civil szervezet egy szivárogtató információi alapján azt állította, hogy súlyos biztonsági problémák vannak Szlovákia épülő atomreaktorainál, a mohi erőmű hányattatott sorsú 3. és 4. blokkjában. A magyar szakértő szerint a szenzációsnak szánt bizonyítékokból nem derül ki semmi, és valószínűtlen, hogy az erőművel komoly műszak
Perifériás neurológiai betegség az, amely nem a központi idegrendszerből - vagyis az agyból vagy gerincvelőből indul ki -, hanem a gerincvelőből kilépő idegfonatok, idegek, továbbá az ideg-izom kapcsolatok érintettek benne. Ez többnyire a törzsön vagy végtagokon alakul ki, és okoz tüneteket.
Ázsiában a japán tőzsde kivételével lejjebb kerültek az irányadó részvényindexek csütörtökön, a Nikkei 0,5 százalékos emelkedése mellett a sanghaji részvényindex tőzsde 1,4 százalékot esett, az irányadó európai részvényindexek...
A parlagfű elleni védekezés kezdetét, az átlag ember a médiában elhangzó figyelemfelhívások miatt leggyakrabban a törvényben előírt védekezési kötelezettség elvégzésének az időpontjához társítja.
Meglódult a Facebook árfolyama a zárás utáni kereskedésben azt követően, hogy közzétette negyedéves gyorsjelentését a cég. Mindezt annak ellenére, hogy a gyorsjelentésből kiderült: 3-5 milliárd dolláros büntetésre számít a menedzsment...
Az európai parlamenti (EP-) választás két nagy vesztese az Európai Néppárt és az Európai Szocialisták Pártja lehet - mondta Nagy Dániel, a Nézőpont Intézet kutatási igazgatója az M1 aktuális csatornán.
Megérkezett Pekingbe és megkezdte a tárgyalásokat Orbán Viktor miniszterelnök. A magyar küldöttség érkezésének pillanatait örökítette meg és tette közzé Facebook-oldalán a magyar kormányfő.
Nem is gondolnánk, mennyi apró, de különleges élmény segíthet abban, hogy pozitívabban lássuk a világot magunk körül és energikusabban éljük az életünket – és ezzel másokat is feltöltsünk. Egy izgalmas workshop, egy pörgős playlist vagy éppen egy látogatás a barátainkkal valamelyik menő trambulinparkban mind segíthet, hogy energiával feltankolva vá
A versenyképesség azt jelenti, hogy a legtehetségesebb diákok és oktatók a Corvinust választják, és nem külföldre mennek, valamint a legnagyobb vállalatok is erről az egyetemről vesznek fel frissdiplomásokat.
A Terrán tetőcserépgyártó piaci expanzióba fordul: kilenc országban, legutóbb Szlovákiában indult hódító útjára a magyar napelemes tetőcserép - írja a Magyar Építők.
Nevet váltott az Élelmiszer-feldolgozók Országos Szövetsége (Éfosz) ezentúl Felelős Élelmiszergyártók Szövetségeként (Fész) működik tovább - közölte a mintegy 500 hazai élelmiszeripari céget tömörítő szakmai szervezet szerdán az Mti-vel.
Várhatóan emelnie kell az Anadarko Petroleumra tett felvásárlási ajánlatán a Chevronnak, miután az Occidental Petroleum váratlanul rálicitált az energiaipari óriásra. Május 13-án Portfolio befektetői klub. Most érdemes regisztrálni:ÁTTEKINTÉSJELENTKEZÉS...
A hozamok csökkentek az elmúlt évekhez képest a kereskedelmiingatlan-piacon, de a nyugat-európai arányokhoz képest még mindig kiemelkedőnek számítanak - derül ki a DLA Piper Hungary elemzéséből, ami a legjelentősebb tranzakciók alapján...
Nincs hová finomkodni, szar van a palacsintában. A Politico nyomozása szerint hiába fogadta el Európa a világ legszigorúbb adatvédelmi szabályozását, semmi nem változott.
Úgy tűnik, a Vlagyimir Putyin elnök által pár éve újjáélesztett egykori KGST bank Budapestre költözését nem akaszthatja meg semmi, a nemzetközi felzúdulás ellenére is rohamos tempóban zajlik ugyanis a bank székhelyének áthelyezése, derül ki a Direkt36 tényfeltáró központ cikkéből, amely a 444-en jelent meg.