2019. április 29. hétfő

ápr. 29
19:51
Üzent az Iszlám Állam halottnak hitt vezére (Infostart)
Öt év után videoüzenetet tett közzé az Iszlám Állam terrorszervezet többször is halottnak vélt vezetője. A dzsihadisták fő médiumának számító al-Furkán által hétfőn ismertetett felvételen Abu Bakr al-Bagdadi fogadkozott, hogy bosszút fognak állni harcosaik meggyilkolásáért és bebörtönzéséért.
ápr. 29
19:51
Nagy ütemben szívja ki az MNB a likviditást a piacról (Portfolio)
Közel két évig 1989 milliárd forinton tartotta a Magyar Nemzeti Bank a devizaswapokon keresztül a bankrendszerbe bepumpált forint többlet likviditás összegét, de március végétől elkezdte ezt a plusz pénzt visszaszívni és ez elég intenzívnek...
ápr. 29
19:51
5 év után új videóval jelentkezett az Iszlám Állam vezére (444.hu)
Abu Bakr a-Bagdadit többször is halottnak hitték már.
ápr. 29
19:51
Farkas Sándor: Elfogadhatatlanok Brüsszel támogatáscsökkentő tervei (AQUA)
Az államtitkár elmondta: nem értenek egyet azzal a javaslattal, amely szerint a földalapú támogatásnál mintegy 15 ezer forinttal mérsékelnék a jelenlegi 75-76 ezer forintos támogatást.
ápr. 29
19:51
A világ egyik legjobban őrzött határsávjában nyit túraútvonalat Dél-Korea (SzMo)
A koreai demilitarizált övezetben 'virágzik' a vadvilág és mostantól közelebbről is megfigyelhető.
ápr. 29
20:03
A légytől a LOVE-ig - itt a Magyar Film Napja (Infostart)
Több mint száz helyszínen szerveznek vetítéseket, előadásokat, közönségtalálkozókat kedden a Magyar Film Napján. A részletekről Havas Ágnest, a Magyar Nemzeti Filmalap vezérigazgatója beszélt az InfoRádióban.
ápr. 29
20:03
Pluszban a nyugat-európai tőzsdék (ProfitLine)
Mérsékelt emelkedéssel zártak a főbb nyugat-európai tőzsdék hétfőn.
ápr. 29
20:03
Merkel és Macron: többet segítünk ezentúl a Nyugat-Balkánnak (Portfolio)
Németország és Franciaország együtt dolgozik a nyugat-balkáni régió egész Európa érdekében álló stabilitásáért és fejlődéséért - mondta Angela Merkel német kancellár hétfőn Berlinben a térségbeli országok vezetőinek részvételével...
ápr. 29
20:03
Nem túl jó hír érkezett a forintról (ATV)
Gyengült a forint a bankközi piacon a főbb devizákkal szemben hétfő este a reggeli szintekhez képest.
ápr. 29
20:09
Putyin: az orosz és az ukrán valójában egy nép (Kripto Akadémia)
A szakadár csapatok mellett orosz útlevelekkel és a támogatás ígéretével is próbálja gyengíteni az ukrán kormányt Moszkva. Vlagyimir Putyin hétfőn már a közös állampolgárság lehetőségéről beszélt. (Külföld)
ápr. 29
20:09
A türkmén elnök a lováról rappel (444.hu)
Illetve gitározik és billentyűzik egy kicsit az unokájával.
ápr. 29
20:09
Csak a legbátrabbak merik felvenni: Ez a lesz idén a fesztiválok sztárja (Femcafe)
Igazán dögös darab.
ápr. 29
20:09
Regisztráltam egy társkeresőre – Máris akadtak volna sugar daddyk (Spabook)
Ugyan évekkel ezelőtt megfogadtam, hogy soha többet nem próbálkozom a netes társkeresőkkel, de mivel a való életben sem jártam szerencsével...
ápr. 29
20:21
Ezért nem harapta át egymás torkát Bottas és Hamilton (Infostart)
A Mercedes ebben a szezonban eddig szárnyal a Forma-1-ben, a két pilóta ugyanakkor megosztozott a sikereken, így mindössze egy pont választja el egymástól Valtteri Bottast és Lewis Hamilont. A finn pilóta bakui sikerével előzte vissza ötszörös világbajnok csapattársát.
ápr. 29
20:21
Lovaggá ütik Katalin hercegnét (ATV)
A királyi család hivatalos weboldalán bejelentette, hogy II. Erzsébet királynő az országért végzett kimagasló munkájáért jutalmul kitünteti a lovagi kereszt női megfelelőjével Katalin hercegnét.
ápr. 29
20:21
Amiről még sosem hallottál: Diana hercegné élete legszebb pillanatát is elrontotta a királyi család (Joy)
Ezek után már talán érhető, hogy Meghan hercegné miért hozott olyan radikális döntéseket a szülésével kapcsolatban!
ápr. 29
20:27
Nagy ütemben szívja ki az MNB a plusz pénzt a piacról (Portfolio)
Közel két évig 1989 milliárd forinton tartotta a Magyar Nemzeti Bank a devizaswapokon keresztül a bankrendszerbe bepumpált forint többlet likviditás összegét, de március végétől elkezdte ezt a plusz pénzt visszaszívni és ez elég intenzívnek...
ápr. 29
20:27
Román katonasírok betonkeresztjeit telepítették a magyar katonatemetőbe (USAracing)
A Bákó megyei Dormánfalva (Darmanesti) önkormányzata román katonasírok parcelláját hozta létre a Székelyföld keleti határán fekvő, elnéptelenedett Úzvölgye település magyar katonai temetőjében anélkül, hogy engedélyt kért volna a temetőt fenntartó és gondozó Csíkszentmárton önkormányzatától – számolt be hétfőn a Székelyhon.ro portál.
ápr. 29
20:33
A cégek közel fele tervez automatizáló, digitalizáló fejlesztést (ProfitLine)
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézet (Mkik GVI) felmérése szerint a válaszoló cégek 47 százaléka tervezi, hogy a következő három évben automatizálás vagy digitalizálás jellegű fejlesztést hajt végre.
ápr. 29
20:33
Ukrán elnök: ebből teljes kapituláció lesz Putyin lábai előtt (Portfolio)
Petro Porosenko hivatalban lévő ukrán államfő bírálta hétfőn utódját, Volodimir Zelenszkij megválasztott elnököt, mert ukrán állampolgárságot szándékozik oroszoknak adni. Nem fogadjuk el, hogy most valaki oroszoknak megadja a szent...
ápr. 29
20:33
15 millió eurós befektetés Hévízen: komoly képzőközpontot építenek a norvégok (Pénzcentrum)
A norvég tulajdonú Central European Aviaton Cluster partnerével, az ugyancsak norvég Pilot Flight Academyvel pilótaképző-központot hoz létre Hévízen 15 millió euró beruházással. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter...
ápr. 29
20:33
Iszlám Állam - Öt év után videoüzenetet tett közzé a terrorszervezet vezetője (SzMo)
A többször is halottnak hitt Abu Bakr al-Bagdadi bosszút ígért.
ápr. 29
20:39
Megkezdték a tiszta nyersolaj pumpálását a Barátság kőolajvezetékbe (Infostart)
Az Oroszországból elindított tiszta nyersolaj hétfőn elérte a fehérorosz-orosz határt - közölte egy orosz tisztviselő.
ápr. 29
20:39
5 gyönyörű kis szobanövény, amit könnyű életben tartani (Spabook)
Vége a nyárnak, de csak azért, mert lassan egyre kevesebb időt töltünk majd a szabadban, a zöld élményről még nem kell lemondani. Néhány kedves...
ápr. 29
20:45
A csak a Fideszt reklámozó TV2 nem tette közzé a büntetését, ezért újra megbüntette az NVB (444.hu)
2X a Fideszre! 2X a Fideszre! 2X a Fideszre! 2X a Fideszre! 2X a Fideszre! 2X a Fideszre! 2X a Fideszre! 2X a Fideszre! 2X a Fideszre! 2X a Fideszre!
ápr. 29
20:45
Szilvay Gergely: Az ember, akinek Csíksomlyóról is a migránsok jutnak az eszébe (Tiszta Jövő)
Mi jut eszébe a CEU-n tanult, protestáns amerikai szerzőnek Ferenc pápa csíksomlyói látogatásáról? Nem, nem az erdélyi magyarok vagy a csángók, hanem... a migránsok, mindenek fölött.
ápr. 29
20:51
Gyurcsány élő adásban beszélt Bangónéról: mi nem ilyenek vagyunk! (ATV)
Telefonon beszélt Tóth Bertalan MSZP-elnökkel Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke Bangóné Borbély Ildikó patkányozós kijelentéséről – ezt a DK elnöke árulta el az ATV Egyenes beszéd című műsorában.
ápr. 29
21:03
Válság és átpolitizálódás – értékelték a Juncker-bizottság teljesítményét (Igényesférfi.hu)
Politikai szereplőként működött a Jean-Claude Juncker vezette Európai Bizottság az elmúlt ciklusban – ebben nagyrészt egyetértettek a Corvinus Egyetemen rendezett kerekasztal-beszélgetés résztvevői, Prőhle Gergely, Balázs Péter, Koller Boglárka, Andor László és Takács Szabolcs uniós ügyekért felelős államtitkár. Tudósításunk.
ápr. 29
21:09
Videóra vették a világ egyik legzseniálisabb építőmesterét (Infostart)
Épül a fecskefészek, a videó készítőjének egészen közelről sikerült megörökíteni ezt a csodás, mérnöki teljesítmény.
ápr. 29
21:09
Viszkető nemi szerv - Az orvos válaszol (WebBeteg)
Nemiszerv-viszketéstől szenvedek immár több éve. A nőgyógyász megállapította a gombás fertőzést. Mit tanácsol? - Válogatás a WEBBeteg Orvos válaszol rovatának kérdéseiből.
ápr. 29
21:09
Merkel távozásáról írnak a német lapok (ATV)
Angela Merkel német kancellár lehetséges közelgő távozásáról jelentek meg találgatások a német sajtóban hétfőn, miután pártja, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnöke rendkívüli vezetőségi ülést hívott össze június elejére.
ápr. 29
21:09
5+1 egyszerű trükk, amellyel magabiztosabbá és sikeresebbé válhatsz (Spabook)
A magabiztosság személyiségünk meghatározó tulajdonságai közé tartozik. Segíthet céljaink elérésében, hatással van döntéseinkre, és komolyan...
ápr. 29
21:15
Paprika, sercli és sör a Gourmet Fesztiválon (Grill Receptek)
Kétcsillagos bécsi séf, a koreai, az orosz és az albán konyha fenegyerekei és a legjobb olasz pezsgő is bemutatkozik a május 16-19. (Mozaik)
ápr. 29
21:15
Elárulta a hosszú élet titkát a 105 évig élő japán doktor (SzMo)
Dr. Shigeaki Hinohara tanai saját bölcsességéből és tapasztalataiból származtak. Ő maga 1911-ben született és 105 évet élt meg.
ápr. 29
21:17
Összefogott a zuglói Fidesz és az MSZP, együtt leszavazták Karácsony javaslatát (Grill Receptek)
Inkább nem oldják meg a parkolás helyzetét. (Belföld)
ápr. 29
21:21
Rövidesen távozik Merkel? (Portfolio)
Angela Merkel német kancellár lehetséges közelgő távozásáról jelentek meg találgatások a német sajtóban hétfőn, miután pártja, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnöke rendkívüli vezetőségi ülést hívott össze június elejére....
ápr. 29
21:21
Mikor láttad őket utoljára? Nagyot nőttek Amal és George Clooney tündéri ikrei (Joy)
Decemberben láthattuk utoljára Amal és George Clooney ikreit, azóta pedig csak még cukibbak lettek!
ápr. 29
21:27
Közeledhetnek a szlovákiai magyar pártok (Infostart)
Szlovákiában a legutóbbi felmérések szerint egyetlen magyar pártnak sem lenne képviselete a parlamentben, ezért a kormányon lévő Híd, valamint a törvényhozáson kívül ragadt MKP és a nemrég alakult Magyar Fórum sem zárja ki, hogy a három párt elbeszélgessen egy lehetséges együttműködésről.
ápr. 29
21:27
Iszlám terrorsejtet lepleztek le Moszkva régiójában (ATV)
Az Iszlám Állam terrorszervezet héttagú titkos sejtjét leplezték le Moszkva megyében - közölte hétfőn az orosz Nyomozó Bizottság (SZK) sajtószolgálata.
ápr. 29
21:27
Patkányügyben ment neki a Párbeszéd Tarlósnak (Igényesférfi.hu)
A Párbeszéd párt szerint a patkányok észleléséről szóló bejelentések egyértelműen bizonyítják, hogy a főpolgármester ismét csak beszél, de nem cselekszik.
ápr. 29
21:33
A Brexit miatt is kivárnak a tőzsdére lépéssel a cégek (ProfitLine)
A geopolitikai és kereskedelmi bizonytalanságok miatt világszerte csökkent a tőzsdei bevezetések (IPO) száma – derül ki az EY globális részvénykibocsátási trendeket elemző negyedéves jelentéséből. A vállalatok egyelőre kivárnak, de akár már idén új lendület kaphatnak a tranzakciók.
ápr. 29
21:33
Nincs mese, indul az irtás: kíméletlenül szórják az "áldást" a vérszívókra (Pénzcentrum)
A héten kezdődik az országos szúnyoggyérítési program, amelyet a katasztrófavédelem irányít. Első lépésként a biológiai eljárással lépnek fel a szúnyoglárvák ellen. A száraz, tavaszi időjárás miatt csak kis számban...
ápr. 29
21:39
2 milliárd forint közeli adózott nyereséget ért el az MFB 2018-ban (Portfolio)
Az MFB Magyar Fejlesztési Bank Zrt. 2018-ban 1,906 milliárd forint adózott nyereséget könyvelt el 1227,993 milliárd forint mérlegfőösszeg mellett - derül ki a bank magyar számviteli szabályok alapján összeállított 2018. évi egyedi éves...
ápr. 29
21:39
Opten: Már 5811 tisztán magyar cég árbevétele haladja meg az 1 milliárd forintot (444.hu)
A külföldi érdekeltségű cégek aránya a 100 millió feletti szegmensben 6 év alatt 17 százalékról 13 százalékra, az 1 milliárd feletti szegmensben pedig 40 százalékról 33 százalékra esett.
ápr. 29
21:39
5 kedvenc balkon virágunk, amiket már ki is ültethetsz (Spabook)
A tavasz beköszöntével egyre többeknél merül fel az igény arra, hogy szebbnél szebb színes virágokat ültessenek a közvetlen környezetükbe....
ápr. 29
21:45
21 diák végzett magával Indiában - Ez volt az oka (Femcafe)
Életeket követelt egy hiba.
ápr. 29
21:48
Csak a gyíkemberek maradtak ki Szijjártó genfi szónoklatából (Grill Receptek)
Soros György az ENSZ-t, az ENSZ pedig a terrorista Ahmed H.-t védi és támogatja – fejtegette a magyar külügyminiszter. (Belföld)
ápr. 29
21:50
Elviszi a balhét a Bajcsy-Zsilinszky Kórház a szemsérült kisfiú kálváriája miatt (Grill Receptek)
Vállalták a felelősséget az ügyben. (Belföld)
ápr. 29
21:51
A többség nem elégedett Trumppal (Infostart)
A The Washington Post című lap és az ABC televízió közös felmérése szerint amerikaiak 55 százaléka nem szavazna Donald Trumpra a jövő évi elnökválasztáson.
ápr. 29
21:57
Nincs mese, indul az irtás: kíméletlenül szórják az "áldást" a vérszívókra (Háziállat)
A héten kezdődik az országos szúnyoggyérítési program, amelyet a katasztrófavédelem irányít. Első lépésként a biológiai eljárással lépnek fel a szúnyoglárvák ellen. A száraz, tavaszi időjárás miatt csak kis számban...

Keresés