A hazai villamosenergia-fogyasztás 0,8 százalékkal emelkedett 2018-ban, és az év során a korábbi rendszerterhelési csúcs is többször megdőlt - derül ki a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (Mekh) jelentéséből.
A Koltai Jenő Sportcentrum területén az építkezés során több II. Világháborús robbanószerkezetet találtak. A tűzszerészek a hatástalanítás idejére, 2019. április 10-ére biztonsági zárást rendeltek el a környéken. A hatóságnak több száz lakást, valamint a környező irodaházakat, hoteleket és vendéglátó helyiségeket kell kiüríteni - írja a hegyvidek.h
Folytatódik az Otthon melege program konvektorcsere alprogramja, amelynek keretösszege 2 milliárd forint lesz, az érdeklődők pályázataikat országosan május 20-tól küldhetik be - jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium...
A rendezetlen brit kilépés lehetőségére a font-dollár eladási opcióval lehet a legegyszerűbben kereskedni, mivel ezzel ki tudjuk védeni a volatilitásból fakadó kockázatot.
Folytatódik az Otthon melege program konvektorcsere alprogramja, amelynek keretösszege 2 milliárd forint lesz, az érdeklődők pályázataikat országosan május 20-tól küldhetik be - jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium...
Az elmúlt egy évtizedben óriásit fordult a pickupok világa. Az addigi robosztus, nagy lökettérfogatú, de koránt sem kihegyezett dízelmotorokkal harcoló munkagépeket a szigorodó normák kompromisszumossá tették. Emellett sokan a személyautós vonalat előtérbe helyezve kívánnak egy alapvetően munkára született konstrukcióból igazi mindenest kihozni – a
Intenzív együttműködés kezdődik Magyarország és a Fülöp-szigetek befektetési és exportösztönzési ügynökségei között, illetve új szintre emelik a sport területén megvalósított együttműködést az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) és a Fülöp-szigeteki Sport Bizottság között - mondta Joó István, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) helyettes
Módosított vasúti menetrend lép életbe vasárnap, ha nem is a nyári, de már a tavaszi ütem szerint közlekednek a szerelvények – közölte lapunkkal a nemzeti vasúttársaság.
2010 februárjához viszonyítva 35,2 százalékkal, 2014-hez képest pedig 32,1 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom, így ebben a tekintetben Magyarország megelőzi Szlovákiát és Csehországot – mondta György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára szerda délelőtt az M1 ak
A 2017-es hóesés miatt károsodott a villanyvezeték a Felső-Mátra területén. A helyreállítás azóta sem történt meg, emiatt problémák adódnak az egyik környékbeli szállodában. A hotel vezetője panaszt tett, a térség országgyűlési képviselője intézkedik.
A kiskereskedelmi forgalom várakozásokat meghaladó februári növekedését a gyors magyar bérnövekedés táplálta, márpedig a munkaerőhiány miatt a keresetek idén is emelkednek, így a belső fogyasztás a gazdasági növekedés húzóereje marad. Elemzők szerint a GDP idén is erős növekedést mutathat, a magyar háztartások pedig képesek egyszerre többet fogyasz
Április 10-én biztonsági okokból lezárják a XI. és XII. kerület egyes részeit, egy építkezésen talált robbanószerkezet hatástalanítása miatt. Az érintett utcák lakói, illetve az ott dolgozók reggel 8-tól várhatóan a délutáni...
Jelentős beruházások kezdődtek, illetve kezdődnek a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórházban, a miskolci székhelyű intézmény saját forrásból 1,37 milliárd forintot fordít fejlesztésekre - közölte szerdai sajtótájékoztatóján Révész János főigazgató.
A Pesterzsébeti Jégcsarnoknak igazi retróhangulata van, de ha már egyszer feltámadt a ferencvárosi jégkorong, sokáig nem lehet halogatni a saját jégpálya felhúzását.
Tovább nőtt a Mol csoportszintű finomítói árrése márciusban; a januári 2,2, és a februári 3 dollárról márciusban 4,2 dollárra emelkedett a hordónkénti érték.
Minden eddiginél egyszerűbb, kedvezőbb hozamot biztosító és könnyebben elérhető új lakossági állampapír elindításáról döntött a kormány - közölte Varga Mihály.
Kijött az MNB hivatalos ajánlása a nyilvános, nyílt végű ingatlanalapok forgalomba hozataláról. Ez alapján marad az eredeti terv, tehát az, hogy az új ingatlanalapok és sorozatok esetében a visszaváltási időt 6 hónapra hosszabbítják...
Számtalan legendás motorblokkot említhetnénk, amiért sokan össze tennék a kezüket, ha még készülne. Most azok, akik a Nissan RB26 sorhatosában hisznek, most szerencséjük van.