2019. április 4. csütörtök

ápr. 4
16:42
Óriási kerítés épült Magyarországon (Blikk)
Harminchét kilométer elektromos kerítés épült az Őrségi Nemzeti Parknál.
ápr. 4
16:42
A legnagyobb kockázat, amely beruházásokat sodorhat el Magyarországon (Portfolio)
Bár egyre több jel utal arra, hogy a járműgyártás évek óta tartó aranykora a végéhez közelít és a piaci szereplőknek számos kihívással kell szembenézniük, a magyarországi vállalatok többsége számára a legnagyobb kockázatot még...
ápr. 4
16:42
Közös polgármester-jelölttel indul az ellenzék Székesfehérváron is (444.hu)
Cser-Palkovics András ellen a szocialista Márton Roland áll ki.
ápr. 4
16:42
Dublin lett a brexit nyertese (FinTechRadar)
Már a Google fizetési szolgáltatása is otthagyta a süllyedő hajót, pedig ma hajnalban még egy szavazattal sikerült legyőzni a no-deal brexitet.
ápr. 4
16:48
Mráz Ágoston: Weber nyitva hagyta a legizgalmasabb kérdéseket (Infostart)
Jobbra is és balra is nyitni próbált Manfred Weber, az Európai Néppárt EP-választási csúcsjelöltje szerdai esti kampányindító beszédében – mondta az InfoRádiónak Mráz Ágoston, a Nézőpont Csoport vezérigazgatója. Hozzátette: a bajor politikus beállt a föderalisták sorába, és egy Európai Egyesült Államokat akar létrehozni.
ápr. 4
16:48
Pedofíliáért jogerősen elítélt egy püspököt a vatikáni bíróság (Blikk)
Megfosztották hivatalától és eltávolították székhelyéről Anthony Sablan Apuront, a csendes-óceáni Guam szigetének püspökét, akit a Vatikáni Bíróság fellebbviteli testülete is bűnösnek talált kiskorúakkal szembeni szexuális visszaélések miatt - jelentette be a Vatikán csütörtökön.
ápr. 4
16:48
Használt lakásokra is felvehető lesz az ingyen 10 millió júliustól! (2.) (Portfolio)
A babaváró hitelhez és más családtámogató intézkedésekhez hasonlóan július 1-jén indul a falusi CSOK is, a kormány legutóbbi ülésén döntött a támogatás részletszabályairól - közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter szokásos...
ápr. 4
16:48
Vágó István: furcsállom! – A DK kegyetlenül beleszállt Péterfalviba (ATV)
11 millió forintos bírságot szabott ki az ellenzéki Demokratikus Koalícióra a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH), miután hackerek feltörték a DK internetes oldalát. A döntésre a DK részéről Molnár Csaba alelnök reagált, majd a hírt kommentálta Vágó István, a DK elnökségi tagja i – számol be róla a Nyugati Fény.
ápr. 4
16:48
Rossz a levegő Budapesten és több vidéki városunkban (Háziállat)
Több településen rossz a levegőminőség a magas szálló por koncentráció (PM10) miatt – tájékoztatta a Nemzeti Népegészségügyi Központ csütörtökön az MTI-t. Fotó: Pixabay Kecskeméten egészségtelen a levegő minősége, amit a kisméretű aeroszol részecskék (PM10 méretfrakció) magas tömegkoncentrációja okoz. Budapesten, Dunaújvárosban, Egerben, Miskolcon,
ápr. 4
16:48
Megölték az afgán biztonsági erők több tagját a tálibok (USAracing)
Az afgán biztonsági erők legalább húsz tagjával végeztek a radikális iszlamista tálibok a nyugati Bádgesz tartományban csütörtökre virradóra.
ápr. 4
16:48
Borhi László: Amikor az angolok és az amerikaiak segíthettek volna a zsidóknak, nem tettek semmit (Tiszta Jövő)
A magyar-német tárgyalások összefoglalóit nem találtam meg, olyan iratokat azonban igen, amelyek arról szólnak, hogy a szövetségesek tudatosan törekedtek arra, hogy megszállassák az országot a németekkel.
ápr. 4
16:54
Nagy jövőt jósolnak a kis Schuminak az F1-es világbajnokok (Blikk)
„Sokat hallunk még Schumacherről” – a kétszeres Forma–1-es világbajnok pilóta, a spanyol Fernando Alonso (37) mondta ezt a hétszeres vébéelső német legenda, Michael Schumacher (50) fiáról, a karrierje során először F1-es autót tesztelő Mickről (20).
ápr. 4
16:54
Pedofíliáért jogerősen elítélt egy püspököt a vatikáni bíróság (Kripto Akadémia)
Guam püspöke a hatodik parancsolat ellen vétett, mégpedig kiskorúakkal szemben. (Külföld)
ápr. 4
16:54
Másfél kilométer hosszan ég a nádas Fonyódon (Grill Receptek)
A szeles időjárás nehezíti a lángok oltását. (Bűnügy-baleset)
ápr. 4
16:54
Az RMDSZ Európai kisebbségvédelmi törvényért kíván fellépni az EP-ben (USAracing)
Kelemen Hunor elmondta: a választás után felálló bizottság asztalára akarják letenni az EU 1,2 millió polgára által támogatott Minority SafePack kisebbségvédelmi polgári kezdeményezést.
ápr. 4
16:56
Halálos kutyatámadás történt Újszászon (Grill Receptek)
A helyszínre mentőhelikopter is érkezett, de nem tudták megmenteni a megtámadott ember életét. (Bűnügy-baleset)
ápr. 4
16:58
Kiska megígérte Bugárnak, hogy megvétózza a himnusztörvényt (Grill Receptek)
A törvényhozás a következő ülésének az elején tárgyal majd újra a jogszabályról. (Külföld)
ápr. 4
17:00
Kitalálja, ki volt tavaly a világ legjobban fizetett edzője? Több mint 13 milliárdot keresett (Blikk)
Diego Simeonét (48) megbecsüli az Atlético Madrid, azt mégis talán kevesen gondolnák, hogy az argentin volt tavaly a világ legjobban fizetett futballedzője. A szakember 40,9 millió eurót (13,1 milliárd Ft) tehetett zsebre 2018-ban a brit The Sun összeállítása szerint.
ápr. 4
17:00
Világháborús lőszereket találtak az ELTE egy szombathelyi épületének ablakkeretében (Grill Receptek)
A hét darab gyalogsági lőszert a tűzszerészek magukkal vitték, hogy később megsemmisíthessék azokat. (Bűnügy-baleset)
ápr. 4
17:00
Jön a tíz napos apasági szabadság? (Portfolio)
Az Európai Parlament képviselői csütörtökön megszavazták a kötelezően biztosítandó, legalább tíz napos apasági szabadságot a betegszabadsággal megegyező bérezéssel - derül ki az EP közleményéből. Május 23-án jön a Portfolio...
ápr. 4
17:00
Fehérvár: a DK és a Jobbik is beállt az MSZP jelöltje mögé (ATV)
Márton Roland lesz Cser-Palkovics András kihívója.
ápr. 4
17:00
Brüsszel legújabb merénylete a családok ellen: tíz szabadnap az apáknak (444.hu)
Az apasági szabadság örökbefogadás esetén is jár.
ápr. 4
17:00
Törmelék a halak kopoltyújában (USAracing)
Egyre több lelet bizonyítja, hogy a 66 millió évvel ezelőtt becsapódó aszteroida pusztította el az akkori élet jelentős részét.
ápr. 4
17:00
Németh Béla nyáron távozik a Mediabrands éléről (Márkamonitor)
A szakember 27 évig dolgozott az ügynökség kötelékében.  „A közép-európai (CEE) régió az EMEA (Európa/Közel-Kelet/Afrika) legnagyobb piacai közé tartozik és kiemelt jelentőségű a Mediabrands számára. A Mediabrands EMEA vezetése arról állapodott meg, hogy mostantól még nagyobb figyelmet fordít Európa hatodik legnagyobb piacára, Lengyelországra, ezér
ápr. 4
17:06
Ez jön a megszűnt kulturális tao után - íme az összegek (Infostart)
Döntés született a fővárosi színházaknak a kulturális tao megszüntetéséért cserébe ígért 3,5 milliárd forintos többlettámogatás szétosztásáról. Ez az összeg nagyobb, mint amennyit ezek a teátrumok tavaly taotámogatásként igényeltek.
ápr. 4
17:06
9 fontos kérdés a vérnyomásról (WebBeteg)
Vajon miért magasabb a vérnyomásunk, ha rendelőben mérik? Sportolhatunk magas vérnyomással? Ihatunk-e alkoholt, ha magasabbak az értékeink?
ápr. 4
17:06
Ezért állt meg az olaj áremelkedése (ProfitLine)
A WTI 62,4 dollárig süllyedt vissza, miután tegnap megjelent az EIA adata az amerikai nyersolaj készletek változásáról.
ápr. 4
17:06
Három kötelező darab tavaszra (Player)
A férfidivat szereti előrántani a jól bevált klasszikusokat, és picit újragondolva újra piacra dobni őket. A tavaszi divat három ászát régi mozifilmek ihlették.
ápr. 4
17:06
Gulyás Gergely: A kormány szerint elfogadhatatlan a magyar himnusz betiltása (Igényesférfi.hu)
A Miniszterelnökséget vezető miniszter a kormányinfón elmondta, hogy a Külgazdasági és Külügyminisztérium hamarosan nyilvánossá teszi hivatalos állásfoglalását a szlovákiai törvényről, amely bünteti a más országok himnuszainak nyilvános éneklését.
ápr. 4
17:06
4 hétköznapi női rutin, ami hosszútávon nagyon káros (Spabook)
Számtalan olyan rutin van, ami a hétköznapjaink része lett, és magától értetődőnek tekintjük őket. Ezzel az a gond, hogy nem csak a hasznos,...
ápr. 4
17:12
Döbbenetes: a kutyája mentett meg egy ájult vásárhelyi férfit (Blikk)
Vásárhely - Kutyája mentette meg az ájult vásárhelyi férfit!
ápr. 4
17:12
Betiltották a magyar Himnuszt – nagyon kiborult a Dunaszerdahely tulajdonosa (ATV)
A DAC stadionban ezentúl is mindenképpen fogják énekelni a magyar himnuszt – jelentette ki Világi Oszkár a Pátria rádió Reggeli c. műsorában, amelyben a DAC tulajdonosát a magyar himnuszt tiltó törvénymódosításról kérdezték. Erről a ma7.sk számolt be.
ápr. 4
17:12
Vannak, akik kikapcsolt képernyővel neteznek - látássérültekért fog össze az IT szakma (SzMo)
Idén több száz millió vak és látássérült emberért dolgoznak közösen.
ápr. 4
17:15
Lecsukják az épületeladásokba belebukó ex-miniszterelnököt (Privátbankár)
Börtönbe kell vonulnia Ivo Sanader volt horvát kormányfőnek, miután az ország legfelsőbb bírósága 6 évre emelte börtönbüntetését.
ápr. 4
17:18
Közeleg az eső! (Háziállat)
Éjszaka eleinte gyengén felhős idő lesz, majd hajnalban nyugaton megnövekszik a felhőzet, de csapadék még nem valószínű.
ápr. 4
17:18
Glamour BeautyShop nyereményjáték szabályzat (Glamour)
Szabályzat
ápr. 4
17:18
Pénteken nyílik a 37. Magyar Sajtófotó Kiállítás: 42 kategóriában több mint 250 fotográfiát díjaztak (SzMo)
A kiállításon 410 képet mutatnak be összesen.
ápr. 4
17:24
Jön a tíznapos apaszabi? Fontos változást szavazott meg az Európai Parlament (Blikk)
Szabályokat fogadott el a munka és a családi élet összeegyeztethetőségének növelésére csütörtök délután az Európai Parlament (EP), például a szabadságot illető minimumszintekre és a nemek közötti egyenlőségre vonatkozóan.
ápr. 4
17:24
Vérre menő küzdelem: focimeccs helyett gladiátorharcra emlékeztetnek a Mol Vidi és a Ferencváros összecsapásai (Blikk)
Mintha nem is futballmérkőzéseket vívna a Mol Vidi és a Ferencváros, hanem gladiátorharcot... Az utóbbi időben több súlyos sérülés is történt a két legjobb hazai gárda összecsapásain, és sajnos ez alól nem volt kivétel a szerdai kupatalálkozójuk sem.
ápr. 4
17:27
Több településen is gond van a levegővel (Alternatív Energia)
Kecskeméten egészségtelen, sokfelé pedig kifogásolt a levegő minősége. (Belföld)
ápr. 4
17:27
Budapesti konzuli útlevele is volt a Jan Kuciak meggyilkolásának megrendelésével vádolt nagyvállalkozónak (Grill Receptek)
Azt egyelőre nem tudni, hogy a dokumentum valódi-e. (Külföld)
ápr. 4
17:29
Székesfehérváron is megvalósult a teljes összefogás (Grill Receptek)
Az ellenzéki pártok közösen állnak Márton Roland helyi MSZP-s elnök polgármester-jelöltsége mögé. (Belföld)
ápr. 4
17:30
Itt a döntés a légitársaságok késéseinek ügyében (Infostart)
Egy közel három és fél órás késés miatt benyújtott kártalanítási kérelem ügyében született döntés - mi számít rendkívüli körülménynek és mikor kell fizetnie egy légitársaságnak?
ápr. 4
17:30
Tagadja a bűnösségét: zokogva hallgatta a vádakat a hírhedt miskolci sikkasztó egyik bűntársa (Blikk)
Zokogva hallgatta végig a részben ellene felhozott vádakat Sz. Klára csütörtökön.
ápr. 4
17:30
Időjárás: hétvégén jön az égi áldás (Háziállat)
Komolyabb lehűlés nem várható, de csapadékosabb lesz az időjárás árpilis első hétvégéjén - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat középtávú előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttatott el az MTI-nek.
ápr. 4
17:30
Élő Anita: Borsod már Budapesten van (Tiszta Jövő)
Mégsem állítanánk, hogy a közmunkaprogram hatástalan volt, sőt. Ez készítette fel az ott élőket a gazdasági fellendülésre.
ápr. 4
17:31
Most vegyen vadászgépet otthonra egy használt kombi áráért (Grill Receptek)
Albánia hadserege a mai napig tárol rengeteg olyan szovjet vadászgépet, amik az alkatrészutánpótlás megszűnése miatt évtizedek óta üzemképtelenek. Ezeket próbálják meg eladni. (Fotógaléria)
ápr. 4
17:36
Szijjártó Péter magyar-amerikai katonai-védelmi megállapodást írt alá Washingtonban (HírTV)
Szijjártó Péter és John Sullivan aláírta a Védelmi együttműködési megállapodást.
ápr. 4
17:36
Egyszerűbbé válhat a hivatalos iratok elfogadása az uniós tagországokban (ProfitLine)
Egyszerűbbé válhat az Európai Unióban a hivatalos ügyek intézése azzal, hogy egy uniós rendelet szerint számos, bármely tagállamban kibocsátott közokiratot, például apai elismerő nyilatkozatot vagy anyakönyvi kivonatot, egy másik tagállamban el kell fogadni a hitelesítő pecsét (apostille tanúsítvány) nélkül. Más országokba szánt dokumentumoknál azo
ápr. 4
17:36
Csúcsfizuról álmodnak a magyar fiatalok: bilibe lóg a kezük? (Pénzcentrum)
10-ből 7 fiatal számít fizetésemelésre, a nyugati országrészben élők közül pedig még többen reménykednek a bérek növekedésében. Bár a 19-29 évesek többsége stabilnak érzi a munkahelyét, mindössze 40 százalék - főleg a budapestiek...

Keresés