„Ne mondja senki, hogy ezek a gyerekek bármi rosszat tettek volna” – fakadt ki Szél. Találkozást kezdeményeznek a Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal vezetőivel. (Belföld)
Étkezési ecettel szinte minden háztartásban találkozunk, de érdemes szert tenni jó minőségű almaecetre is, hiszen finom íze mellett számos egészségre gyakorolt jótékony hatással is rendelkezik. Az almaecet használata régi korokra nyúlik vissza, már őseink is előszeretettel alkalmazták nem csupán az orvoslásban, hanem az ételek készítése, ízesítése
A gazdaságpolitikai célokat támogató pénzintézeti rendszer kell - jelentette ki a pénzügyminiszter a Magyar Bankszövetség 30. születésnapja alkalmából szervezett nemzetközi pénzügyi fórumon csütörtökön.
Április 3-án, vagyis tegnap tartotta a Pappas Auto Magyarország évértékelő sajtótájékoztatóját, ahol a vezetőség ismét szép eredményekről számolt be a tavalyi év kapcsán. Az illetékesek elmondása szerint a személygépjármű üzletágban realizált jelentős növekedésnek is köszönhető, hogy a Pappas Auto Magyarország Kft. megerősítette pozícióját hazánk v
Ironikusan válaszolt a világ második Holdra szálló űrhajósa arra a felvetésre, hogy össze kellene gyűjteni az Apollo-missziók által a hideg bolygón maradt ereklyéket és más kevésbé nemes hagyatékokat.
Salvini megint bedobta a tervét, és hétfőre Milánóba hívta a lehetséges partnereket, egy új EU-s párt megalapításához. De eddig egyetlen pártelnök sem ígérte biztosra, hogy ott lesz.
A legnagyobb hiba, ha feladjuk a nemiségünkből fakadó tulajdonságainkat. Ez a lehető legrosszabb példa, amit mutathatunk a fiatalabb nemzedéknek. Az ellenzéki politikusnők pedig élen járnak a rossz példákban (is).
Az olasz pénzügyminisztérium azt tervezi, hogy visszavágja az idei évre vonatkozó GDP-növekedési prognózisát és ezzel párhuzamosan megemeli a várható költségvetési hiányt - értesült a Bloomberg. Az új előrejelzés szerint az olasz...
Vegyes a hangulat a tőzsdéken ma, a DAX annak ellenére emelkedett, hogy jött néhány kifejezetten rossz adat. A BUX alulteljesítő volt, visszapattant a héten elért rekordszintről. Az euró/forint ismét elérte a 320-as szintet. Zuhan a Tesla.
A szlovák parlament elfogadta: hétezer eurós büntetés fenyeget, ha nyilvános rendezvényen elhangzik más állam himnusza, így a magyar is. A botrányos rendelkezést a kormányon levő 13 Híd-párti képviselő közül 9 is megszavazta. Döntésük hatalmas ellenszenvet váltott ki a szlovákiai magyarok körében.
Szlovákiában olyan törvénymódosítást fogadtak el, amelynek értelmében csakis akkor lehet elénekelni egy másik ország himnuszát, ha a helyszínen jelen van az érintett állam hivatalos küldöttsége.
A férfi dühében feldöntött egy csokitojásokkal teli polcot egy tatabányai üzletben, az egyik vásárlót pedig leköpte. Ügyében a Tatabányai Járásbíróság döntött, közölte a Forrás Rádió.
Németh Nándort ugyan közvetlenül nem érinti, ettől függetlenül van önálló véleménye a magyar klubokban szereplő kettős állampolgárok szerepléséről a hazai országos bajnokságokon.
Egy norvég tanulmány szerint, amely az amerikai tudományos akadémia folyóiratában jelent meg, a fiú ikertestvérrel együtt felnőtt lányok felnőtt korukban több területen is hátrányban vannak.
Közel két számjegyű növekedéssel zárták a legsikeresebb családi cégek az elmúlt két évet – mutat rá az EY és a svájci St. Gallen Egyetem friss Global Family Business Index rangsora. A világ 500 legnagyobb, családi hátterű vállalkozásának listájára az idén már felkerült a Magyarországon is ismert JCDecaux, a Bosch és a Hyatt hotellánc is. A sok eset
Amerikai lapértesülés szerint Donald Trump amerikai elnök csütörtökön várhatóan bejelenti a Hszi Csin-ping kínai elnökkel tervezett találkozójának időpontját, egy névtelenül nyilatkozó kormányzati tisztségviselő azonban cáfolta...
Az Eurostat legfrissebb felmérése szerint Magyarország messze vezet a kiadott új lakásépítési engedélyek 2015-höz képest mért növekményében a tavalyi utolsó negyedéves adatokat tekintve. A dobogóra még Málta és Bulgária fért fel...
Mindig is fontos piac volt a Mercedes számára Oroszország, a gyártósor tervei is régóta értek már. A Moszkva melletti gyárból kigördülő összes autó az orosz piacra készül.
Vegyesen teljesítenek a csütörtöki kereskedésben az amerikai részvénypiacok. A befektetők hangulatát meghatározzák a Washingtonban jelenleg is zajló kereskedelmi tárgyalások.A Tesla nem bír felállni 2019.04.04 19:41A Tesla árfolyama 8%-ot...
Az államtitkár úgy látja, hogy – hasonlóan a magyarhoz -, Írország álláspontja szerint is szinten kell tartani a kohéziós finanszírozást és az agrártámogatásokat.
Miért látod ezt a hirdetést? Mert 18 és 99 év közti magyar állampolgár vagy, akit úgy gondolunk, hogy érdekelhetne a következő: Hungarian Socialist Party.