Oceanix City néven mutatta be az ENSZ egy új településtípus koncepcióját. Az Oceanix vízen lebegő platformokra épülő város volna, amelyben akár tízezer ember is élhetne. A város épületeinek tetejét napelemek borítanák, biztosítva ezzel a település energiaellátását.
Mindent megtesz Jean-Claude Juncker, hogy elkerüljék a britek rendezetlen kizúgását, de lassan már ő maga sem hisz abban, hogy ez bekövetkezhet. Közben a brit alsóházban „áttörés” történt, és többséget szerzett egy javaslat.
Július 1-jétől indul a falusi csok, a takarékszövetkezetekre kiemelt partnerként számítanak - hangzott el a kormányinfón. Július 1-jétől indul a falusi csok, a kormány legutóbbi ülésén döntött a támogatás részletszabályairól...
Először kerül fekete nő Chicago élére, miután Lori Lightfootot (képünkön) választották meg az Egyesült Államok harmadik legnagyobb városa polgármesterének.
Több mint 20,5 millió palack magyar bort értékesített a Lidl Magyarország 2018-ban, melynek több mint a felét külpiacokra juttatta el, ami a magyarországi teljes palackos borexport 27 százalékát jelenti - közölte a Lidl csütörtökön az Mti-vel.
A babaváró hitelhez és más családtámogató intézkedésekhez hasonlóan július 1-jén indul a falusi CSOK is, a kormány legutóbbi ülésén döntött a támogatás részletszabályairól - közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter szokásos...
Öt éve nem sikerült a ratifikálni a családon belüli erőszakot szigorúbban büntető Isztambuli Egyezményt, az igazságügyi miniszter pedig úgy tűnik, tovább jegelné a témát. (Belföld)
Tavaly szeptemberben indult a Talentuno nevű magyar startup, amely a munkaerőtoborzást kívánja új, közösségi alapokra helyezni. A startup innovációja abban rejlik, hogy egyedi platformot szolgáltat nemzetközi toborzásra, amelyhez bárki...
Naszályi Gábor elmondta, hogy a megállapodás azért is fontos volt, mert így a dolgozók visszamenőlegesen, január 1-től március 31-ig megkapjuk a juttatást, amely bruttó 105 ezer forint.
Dekorkozmetikumra 2018-ban, 7 százalékos éves szintű értékbeli és 4 százalékos mennyiségi növekedés mellett közel 13 milliárd forintot költöttek a magyarok. Sminkszert leginkább a drogériákban vásárolunk, és a fogyasztók négyötöde...
Már a kormány sem zárja ki, hogy magasabb lesz az infláció, így az év végén nyugdíj-kiegészítésre szorulhatnak az idősek. A válság pedig rendületlenül közeleg - de még nem kell visszafogni miatta a kiadásokat. Más gazdaságpolitikai lépésekre viszont szükség lesz, a felkészülés jegyében, hangzott el a Kormányinfón.
Agyi érelzáródást követően nagyon fontos a kezelés folytatása a stroke újbóli bekövetkezésének megelőzése érdekében. Ez rendszerint véralvadásgátló készítmények szedését és egyéb alapbetegségek kezelését jelenti.
Egy franschhoeki állatjóléti menhelyen él a Pigcaso nevű malac, akinek a szájjal festett képei 4000 dollár körüli áron (kb. 1,1 millió forint) kelnek el.
A légitársaság nem köteles kártalanítást fizetni az utasoknak, ha bizonyítani tudja, hogy a légi járat törlését vagy legalább háromórás késését olyan rendkívüli körülmények okozták, amelyeket minden ésszerű intézkedés ellenére sem lehetett volna elkerülni – közölte döntését az Európai Unió Bírósága.
Most szemtől szemben vitázhat politikáról és Európa jövőjéről olyan külföldiekkel, akik teljesen másképp látják a világot, mint Ön! Indul a Europe Talks.
A holnapi nappal bevezeti a BÉT az Opus korábbi tőkeemeléséből származó részvényeit a magyar tőzsdére. Összesen 211 086 638 darab, 25 forint névértékű, 5 277 165 950 forint össznévértékű törzsrészvény kerül bevezetésre 2019....
A Momentum elnökének vallomást kell tennie, szerinte vádat is emelnek ellene. Fekete-Győr András szerint, ha „a pártállam ilyen súlyos bűncselekménnyel vádolnák meg, azzal tömeges felháborodást keltenének”.
Az Európai Parlament csütörtökön támogatta azt a törvénytervezetet, amely szerint az Egyesült Királyság állampolgárai a Brexit után 90 napig vízum nélkül tartózkodhatnak az Európai Unióban, ha országuk is ugyanilyen vízummentességet ad az uniós polgároknak.
Kisbér határában az önkormányzat által biztosított 2,4 hektáros területen napelem park építése kezdődött, melyben 2100 áramtermelő egységet helyeznek el - ismertette a település polgármestere csütörtökön sajtótájékoztatón.
A McLaren gyakorlatilag futószalagon szállítja az újdonságokat, ami egy ilyen, kizárólag sportautókkal foglalkozó márka esetében azért egyáltalán nem hétköznapi. Hamarosan pedig ismét érkezik egy újdonság, amit egyelőre csak Grand Tourerként emlegetnek, de ez nem a végső neve lesz, csupán arra utal, hogy ezúttal egy kifejezetten utcára szánt, amoly
Hamarosan bővül a McLaren kínálata, méghozzá egy nagy, kimondottan túrakupéval. Ez persze nem zárja ki azt, hogy sportautónak is tökéletes legyen, az első fotók alapján izgatottan várjuk.
A budapesti bérirodák piacán dinamikus kereslet-bővülésnek lehettünk tanúi az elmúlt három évben. A szakértők szerint ennek még nincs vége, a növekedés dinamikája csökkenhet, a coworking irodák azonban új lendületet adhatnak a kereslet...