A csomagolóeszközöket gyártó cégek és a vendéglátóipar is célkeresztbe került az eldobható műanyagok betiltásával, hiszen a műanyaghulladék egy részét az egyszer használatos csomagolóanyagok, elviteles dobozok teszik ki. Egyre nagyobb az igény, hogy lebomló, komposztálható ökoműanyag váltsa fel a korábban használt termékeket, mégis az látszik, hogy
Hatalmasat nyerhetett ingatlanján Lukács Sándor színművész. A 8 éve vásárolt ingatlanja azóta akár meg is háromszorozhatta értékét, így az sem kizárt, hogy a vásárlással nagyjából 60-70 millió forintot is kaszálhatott. A...
Egymillióval többen nézték a múlt héten a jobbos Fox News hirdetők által bojkottált konzervatív sztárkommentátorát, mint a balos CNN három legnézettebb politikai showját együttvéve.
A kajszi- és az őszibarack-virágzás idején kétszer beköszöntő fagy 80-100 százalékos károkat okozott egyes ültetvényeken. A homokhátsági termelőknek már a harmadik évük kezdődik így.
Egészen kiemelkedő eredményt ért el a magyar junior ritmikusgimnasztika-kéziszercsapat, amely a szófiai nemzetközi versenyen (Sofia Cup) megnyerte az 5 szalag szerenkénti döntőjét – méghozzá a sportág első számú hatalma, Oroszország és a házigazda, szintén rg-nagyhatalom Bulgária előtt.
A FourFourTwo magazin sorozatában hónapról hónapra leporol egyet a magyar futball számos abszurd „ügyirata” közül. Veszprémi Linda ezúttal felidézi Csertői Aurél pályafutásának legemlékezetesebb rúgását.
Thürmer Gyula, a Munkáspárt elnöke beszél a párt EP-választási kampányát indító sajtótájékoztatón Csepelen, a Karácsony Sándor utcában 2019. április 6-án.Fotó: Bruzák Noémi/MTI/MTVAEbben persze nincs sok újdonság, a Munkáspárt a választás után is nagyon elégedett volt a totális szélsőjobboldali győzelemmel. Egyszerre kádáristák és orbánisták.
A csapadékos időszak után sok fátyol-, illetve kevés gomolyfelhő érkezik. Délnyugaton lehet kisebb zápor, esetleg zivatar. Vasárnap jóformán mindenütt 20 fokot mérhetünk - írja az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ).
Dunaszerdahelyen a DAC–Zilina szlovák élvonalbeli bajnoki labdarúgó-mérkőzés (1–0) előtt a hazai szurkolók a magyar himnusz éneklésével tiltakoztak a „himnusztörvény” néven elhíresült törvénymódosítás ellen, ami május 15-től megtiltaná a külföldi himnuszok éneklését Szlovákiában.
A Munkáspárt elutasítja az Európai Egyesült Államok tervét, nemzeti szuverenitást szeretne és békét az oroszokkal – derült ki Thürmer Gyula pártelnök szombati budapesti sajtótájékoztatóján.
A tüdőfibrózis különböző porok, gázok tartós belégzésének következményeként, de egyes gyógyszerek, sugárzás, autoimmun betegség hatására is kialakulhat. A kezdetben enyhe tüneteket okozó betegség mielőbbi felismerésével az állapotromlás lelassítható.
Toronymagasan, de rekordalacsony részvétel mellett győzött Zuzana Čaputová a szlovák elnökválasztáson. Ez azt mutatja, hogy a politikai újonc jogásznő sokakat meg tudott szólítani, bár a többség számára egyik jelölt sem volt igazán támogatható. A Hetek cikke.
A mobil játszóház az egész világon egyedülálló. Bíró Szabolcs szerint: 'a gyerekek alkotnak, agyalnak, bevonják a szülőket is, és ez olyan erőket mozgat meg, amiről még én sem hittem, hogy létezik'.
Ma már sok fertőző betegség ellen lehet hatásosan védekezni, AIDS-ben is kevesebben halnak meg. A férfiak átlagosan 69,8 évig élnek, míg a nők 74,2 évig.
A Mol-Pick Szeged lesz a Telekom Veszprém ellenfele a férfi kézilabda Magyar Kupa vasárnapi döntőjében, miután a szombati elődöntőben hét góllal legyőzte a Balatonfüredet.
Puskás Akadémia–Kisvárda találkozó percről percre: gólok, helyzetek, érdekességek – kísérje figyelemmel a mérkőzést a Nemzeti Sport Online élő, szöveges tudósítása segítségével, majd olvassa el az összefoglalót, kommenteljen, mondja el a véleményét a meccsről!
Újpest–Mezőkövesd találkozó percről percre: gólok, helyzetek, érdekességek – kísérje figyelemmel a mérkőzést a Nemzeti Sport Online élő, szöveges tudósítása segítségével, majd olvassa el az összefoglalót, kommenteljen, mondja el a véleményét a meccsről!
Debreceni VSC–MTK Budapest találkozó percről percre: gólok, helyzetek, érdekességek – kísérje figyelemmel a mérkőzést a Nemzeti Sport Online élő, szöveges tudósítása segítségével, majd olvassa el az összefoglalót, kommenteljen, mondja el a véleményét a meccsről!
Bár a felmerült aggályok egyelőre nem támaszthatóak alá esetekkel vagy bármilyen tapasztalattal, sokan attól tartanak, veszélyt jelenthetnek a fürdőzőkre.
A tavasz beköszöntével nemcsak a jó időre, de a hirtelen érkező heves viharokra, felhőszakadásokra is fel kell készülnünk, hamarosan elkezdődik a már hagyományosnak mondható "viharszezon". A jó időt kihasználva ellenőrizzük le, hogy...
Figyelmeztetést is kiadtak, hogy a délutáni órákban a Dunántúl északkeleti részén, Pest megye északi részén, az Északi-középhegység térségében (főleg Nógrád megyében) az elszórt záporok mellett néhol zivatar is kialakulhat, melyhez viharos szél, esetleg jégeső is társulhat.
Elképesztő fotók és timelapse videók készülnek az egyébként is elképesztő Echinopsis kaktuszok virágzásáról, mindenféle színben és formában, elég hatásos zenével kísérve.