Számodra mit jelent a boldogság? Pénzt, hírnevet, örök szerelmet, utazás, kalandot, esetleg egy csodás karriert? Abban megegyezhetünk, hogy mindenki...
Jóváhagyta a választási együttműködést és így a közös EP-listát a Párbeszéd kongresszusa. Az MSZP és a Párbeszéd hétfőtől már kezdi is gyűjteni az aláírásokat. Tóth Bertalan az MSZP elnöke pedig bejelentette, hogy a két párt szövetsége megmarad az őszi önkormányzati választásra is, ez pedig - szerinte - egy baloldali szövetség alapja lehet.
Az előttünk álló napokban elszórtan alakulnak ki záporok, akár zivatarok. A jelenlegi adatok alapján az ország nagy területét érintő eső csütörtök körül várható.
Egy ideje már komolyodik a 3-as BMW, de most érezni rajta igazán azt, hogy beérett. Már nincs sok különbség az 5-öshoz képest, de van terület, ahol még jobb is nála, és ez a vezethetőség.
A Liberty Global tavaly májusban jelentette be, hogy megállapodást kötött a Vodafone Csoporttal a németországi, a magyarországi, a romániai és a cseh vállalatainak eladásáról. Nyárra várható az Európai Bizottság jóváhagyása, mely...
Pörög az új építésű lakások piaca a fővárosban, 23,5 ezer lakóingatlant számlál a Budapesti Lakáspiaci Riport, ám többségüket már el is adták, 7 ezernél is kevesebb eladó otthon van.
Minden eddiginél nyitottabb gondolkodásra és az innovatív technológiák integrálására van szükség – ebben volt teljes az egyetértés az idei think.BDPST konferencián. Az Antall József Tudásközpont által szervezett tanácskozás fókuszában a digitalizáció, a különféle intelligens megoldások, valamint az ezekkel kapcsolatos különféle kihívások álltak. Á
Magyarország 2018-ban európai bronzérmes lett a veszélyes termékek kiszűrésében – közölte a Magyar Nemzettel az Információs és Technológiai Minisztérium.
Sokakban felmerülhetett már az a gondolat, hogy a Magyar Nemzeti Bank, annak ellenére, hogy nincs kimondott árfolyamcélja, minden lehetséges eszközzel igyekszik megakadályozni a forint túlzott erősödését. Az MNB márciusi kamatdöntését...
Ez a lakhely egy 160 hektáros magánterületen helyezkedik el, és a fene meg gondolná így messziről, hogy ennyire otthonosan be lehet rendezni egy ilyet.
Keveset mozognak a magyarok, pedig komoly problémákat előzhetnének meg vele. A sok ülés ugyanis ártalmas, és bár a pihenéssel kapcsoljuk össze, valójában merénylet a szervezetünk ellen, és súlyos gondokat okoz.
Olvasóink kérésére megkerestük a Korona Takarék vezetőségét és számos kérdést intéztük hozzájuk a Sajóbábony városi fiók és bankautomata bezárása témakörében. A Korona Takarék Takarékszövetkezet írásos válaszát változtatás nélkül közöljük.
Portfólióinkban mindenütt felülsúlyozzuk az orosz részvényeket, mert az orosz gazdaság a gazdasági ciklus teljesen más szakaszában van, mint a többi feltörekvő vagy fejlett piac. Csak nemrég hagyott maga után egy válságot, a szigorú gazdaságpolitika megteremtette a lehetőségét a gazdaság élénkítésének, a növekedésösztönzésnek. Interjú Pálfi Györggy
Az ilyenkor szokásosnál enyhébb, változó nedvességtartamú, egyre labilisabb levegő érkezik fölénk. Ez kedvez a záporok, zivatarok kialakulásának. A hét közepén lehűlés is érkezhet, amelynek mértéke még bizonytalan. Előrejelzés az ország területére hétfő estig: A többórás napsütés mellett erőteljes gomolyfelhő-képződés várható, a déli tájakon pedig
Több fontos makroadat is megjelenik a héten, magyar szempontból a kedd reggel érkező inflációs statisztika lehet érdekes, mely a forint árfolyamát is befolyásolhatja. De legalább ennyire fontos lehet az EKB keddi kamatdöntő ülése, melyre...
„Karácsony megnyilvánulásai kezdenek a 2014-es ellenzéki főpolgármester-jelöltre, Falus Ferencre emlékeztetni, de a főorvos legalább nem mutogatott férfiatlanul mindenkire”
Hétfőn lesz, ahol akár 26 fokig is emelkedhet a hőmérő higanyszála, késő este is csak 13-20 fok közé hűl le a levegő, a hét közepétől azután változik a helyzet.
A múlt század magyar grafikusművészetét reprezentáló, több mint 200 tételből álló aukciót rendeznek zenei, filmes, reklám- és kiállítási plakátokból április 12-én a budapesti Kortárs Építészeti Központban. A Múzeum Antikvárium, a Plakátfiú és a Gallery 567 szervezésében megvalósuló második árverésen eredetileg tömeggyártásra készült, hirdetménynek
A magyar kormány házhoz ment a megalázásért: a szlovén karikaturista gúnyos bocsánatkérő levéllel válaszolt az Orbán-karikatúráját hatalmi szóval cenzúrázni akaró magyar nagykövetnek.
Folyamatosan nő az érdeklődés az eladó lakások iránt, ami magyarázatot ad az áremelkedésre is - derül ki az ingatlan.com legfrissebb elemzéséből, amely bemutatja, hogy egy-egy megyében mennyivel nőtt az egy eladó lakóingatlanra jutó érdeklődők száma.
Világszerte még mindig emberek milliói nem jutnak megfelelő egészségügyi ellátáshoz, miközben olyan veszélyek fenyegetik az emberiséget, amilyenek az új vagy ismételten fellángoló fertőző betegségek, a klímaváltozás vagy a szuperbaktériumok...
Hétfőtől akár fél órával is többet utazhatnak a megszokottnál azok, akik Dél-Pestről, illetve a déli agglomerációból szeretnének bejutni a belvárosba. A 3-as metróvonal Nagyvárad tér és Kőbánya-Kispest közötti felújítása miatt ugyanis mind a közösségi közlekedéssel utazók, mind pedig az autósok jelentős változásokkal kell, hogy számoljanak.