Keddtől nem kötelező fűteni a társasházakban - közölte a Főtáv kommunikációs csoportvezetője az InfoRádióban; továbbfűtésre szerződni nem a lakóknak joguk, hanem a lakóközösségeknek.
A Notre-Dame és társai azt üzenik: az európai ember egykor nem önmagáért élt, hanem az önmagán túlmutató életért, a metafizikai abszolútumért. Csodálatos építményeket nem is lehet kisebb céllal emelni.
Magyarország együttérez Franciaországgal a párizsi Notre-Dame székesegyházban kitört tűzvész miatt – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az MTI-nek hétfőn este eljuttatott közleményében.
Nehezen viselik a baloldali politikai pártok és a hozzájuk köthető szakszervezetek, hogy elvesztették a hagyományos támogatói bázisukat — hangsúlyozta lapunknak Palkovics Imre.
A Sony termékei öt kategóriában bizonyultak a legjobbnak az idei Technical Image Press Association (TIPA) éves díjátadóján. A TIPA zsűrijében a fotós világ legismertebb képviselői részletes tesztek és összehasonlítások alapján állítják össze a jelöltek és díjazottak listáját, ezért kiemelkedően fontos a Sony számára, hogy termékei öt kategóriában i
A szövetség arra hívja fel a figyelmet, hogy a kategóriától és lakhelytől függően 3-5 ezer forintos éves díj kifizetésével a robogótulajdonosok mind a közúti igazoltatás során kirótt mulasztási bírságnak, mind pedig a közúti baleset során okozott kár megtérítésének kockázatát ki tudják küszöbölni.
Megemelte Richter-célárát a JP Morgan, az új ajánlás felülsúlyozás. Semlegesről felülsúlyozásra javította a Richterre vonatkozó ajánlását a JP Morgan, a célárat 6200-ról 6410 forintra emelte az elemzőház. Az új célár közel...
A Párizsban történt eseményekről hazai és a külföldi sztárok is megemlékeztek, többen személyes élményekkel, fotókkal, de olyan is van, aki óriási adománnyal segíti a Notre-Dame helyreállítását.
A jó idő beköszöntével ismét előkerülnek a garázsokból a robogók. Napjainkban már mintegy 600 ezer robogó közlekedik Magyarországon, ezek közül azonban csak minden ötödikre fizetnek rendszeresen kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást...
Közeledik a nyuszis ünnep, amely alkalmából a locsolóknak színes tojásokat festünk. Ám ezeket nem csak nekik tudjuk odaajándékozni, vagy felszolgálni...
Nyártól a hitelintézetek mintegy 130 ezer, változó kamatozású jelzáloghiteles ügyfelet tájékoztatnak a hitel kamatkockázatáról, és a kiszámítható, fix kamatú konstrukcióra való átszerződés lehetőségéről egy új jegybanki ajánlás...
További kismértékű erősödéssel kezdte a keddi napot a forint az euróval szemben, így lassan a 320-at közelíti a jegyzés. Valószínűleg kemény ellenállás lesz a magyar deviza számára ez a lélektani szint, a kedvező nemzetközi hangulat...
Ma délután ül össze a Magyar Tudományos Akadémia elnöksége, hogy megvitassa azt az előterjesztést, melyet az Akadémia, illetve az innovációs miniszter részéről kijelölt tárgyalódelegációk közösen készítettek.
Az OECD felmérése szerint Magyarországon hasonlóan súlyos a helyzet légszennyezettség terén, mint Kínában, de a KSH szerint is 8 ezer ember halálát okozta a rossz levegő 2017-ben. Budapest, mint a legsűrűbben lakott terület kiemelkedően...