Justin Trudeau kormánya 4 kanadai szövetségi államra, Ontarióra, Új-Brunswickre, Manitobára és Saskatchewanra szén-dioxid-adót vetett ki. Az ottawai kormánynak ez a válaszlépése arra, hogy ezek az államok folyamatosan szembehelyezkednek a központi kormány klímavédelmi lépéseivel, és nem dolgoztak ki saját klímavédelmi tervek a kormány által szabott
A cégek több mint 80 százaléka a következő egy évben növeli befektetéseit a digitális technológiákba – derül ki a The Economist Intelligence Unit és a DXC Technology informatikai szolgáltató cég közös globális kutatásából. Azonban kevesebb, mint a válaszadók harmada mondta, hogy cégük „digitálisan rendben van”. A digitalizáció kultúraváltást is igé
A CIB Bankcsoport négyéves üzleti terv alapján átalakítja bankfiók-hálózatát - jelentette be Simák Pál, a CIB Bank elnök-vezérigazgatója kedden Budapesten.
Tóth Balázst nevezték ki az UniCredit Bank Hungary Zrt. elnök-vezérigazgatói posztjára a távozó Patai Mihály helyett - közölte az UniCredit Bank kedden az MTI-vel.
A Belügyminisztériumtól kaptak levelet mindazok, akik január elején kipróbálták az akkor frissen indult állami használtautó-ellenőrző rendszert, a Jármű Szolgáltatási Platformot (JSZP). A levél szerint GDPR-incidens történt - írja...
A 2014 és 2020 közötti uniós költségvetési időszakban az EU az európai strukturális és beruházási alapokból 25 milliárd eurót ruház be Magyarországon, nyilatkozta Corina Cretu regionális politikáért felelős biztos.
Törvényerejű határozatban kötelezné a londoni alsóház többpárti képviselőcsoportja a brit kormányfőt arra, hogy kezdeményezze az Európai Uniónál a brit EU-tagság megszűnésének hosszabb ideig tartó halasztását.
Miután Orbán Viktor kormányfő a februári évértékelőjében azt jelezte, hogy a kormány a közeljövőben kifektetési stratégiát alkot, meg is jelentek ennek a stratégiának az első kézzelfogható jelei a legfrissebb Magyar Közlönyben....
Minden érintettet kiértesített a nemzeti eszközkezelő arról, hogy milyen feltételekkel válhatnak ismét a programba korábban bevont ingatlanjuk tulajdonosává.
Minden korábbinál több gyorshajtót fogtak a rendőrök, de rekordot döntött a kiszabott bírságösszeg is 2018-ban. Ráadásul úgy taroltak a szupertraffipaxok, hogy közben több százszor elromlottak – derült ki a Vezess által kikért rendőrségi adatokból.
Somogyvári Dániel teljesen egyedül tanulta ki a szakmát, 27 évesen a legnagyobb nevekkel dolgozik, és szinte minden munkája több százezres, sőt milliós nézettséget ér el.
A Ryanair 10. helyezettként felkerült az EU legnagyobb szén-dioxid-kibocsátó cégeinek tízes toplistájára. A fapados légitársaság ezzel olyan társaságba jutott be, amely eddig kizárólag széntüzelésű erőműveket foglalt magába. A klímaváltozás...
Alternatív megoldással készül a Metro, miután a maratoni hosszúságúra nyúlt mai bértárgyaláson sem történt érdemi előrelépés. A javaslat még homályos, de az biztos, hogy a 13. és 14. havi juttatások rendszerét alakítaná át. Karsai Zoltán, a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének (KASZ) elnöke ugyanakkor azt is megjegyezte az atv.hu-nak: még n
Azon kesereg az openDemocracy progresszív portál, hogy az európai arisztokrácia jelentős része kapcsolatba hozható azzal a családkongresszussal, amit idén Veronában tartottak, és amin felszólalt Novák Katalin családügyi államtitkár is.
Rengeteg csapadékkal adós a „természetfelelős”. Az év első három hónapjában országos szinten is mindössze 50-60 milliméter eső esett. A téli hónapokban, hó formájában sem hullott elegendő mennyiség, így napjainkra már fél évnyi a talajok nedvességhiánya.
Karácsony Gergely bebizonyította, hogy az MSZP-t nem lehet komolyan venni – mondta Tarlós István főpolgármester az InfoRádió Aréna című műsorában. Hozzátette: Puzsér Róbert politikai járatlansága miatt alkalmatlan a városvezetésre.
Minden korábbinál több gyorshajtót fogtak a rendőrök, de rekordot döntött a kiszabott bírságösszeg is 2018-ban. Ráadásul úgy taroltak a szupertraffipaxok, hogy közben több százszor elromlottak - derült ki friss, rendőrségi adatokból. Tavaly...
London irányító testülete elfogadta a Foster + Partners által megálmodott építmény felhúzását. Az épület formája miatt a Tulipán nevet kapja - írja a Financial Times. Egy új, 305 méter magas felhőkarcoló felépítését szavazta...
A klímaváltozás komoly problémákat okozhat a felhőképződésben is, ha pedig ez valóban megtörténik, akkor aztán tényleg itt az apokalipszis: a felhők ugyanis hozzájárulnak ahhoz, hogy a földfelszín kicsit hűvösebb legyen, nélkülük még inkább érvényesül majd a Nap melegítő hatása.
Az Aston Martin, amelynek teljes kínálata megújulófélben van egy arculatváltás kíséretében, az elmúlt időszakban csak úgy ontja az újdonságokat: a britek nemrégiben dobták piacra a DB11 modellcsaládot, amit a DBS és a Vantage sorozat követett.
Felfüggesztené a venezuelai legfelsőbb bíróság a magát ideiglenes államfőnek nyilvánító Juan Guaido mentelmi jogát. Az ellenzéki vezetőt világszerte mintegy 50 ország ismeri el Venezuela elnökének. A latin-amerikai országban közben tömegek demonstrálnak a néha napokig tartó víz- és áram-kimaradások ellen.
A Gazprom 2019 februárjában jelentette be két alelnökének menesztését. Alexander Medvegyev és Valerij Golubev utódait azonban csak most jelentette be a vállalat. Az megüresedett alelnöki pozíciókra nem is két, hanem három fő érkezik: Oleg Aksyutin, Vitaly Markelov és Elena Burmistrova.
Náci horogkereszttel díszített övtáskákat forgalmazott "hanyagságból" az Auchan Lengyelországban - ismerte el a francia áruházlánc szóvivője, Dorota Patejko ügyvéd kedden az AFP francia hírügynökségnek nyilatkozva.
Magyarország és a kormány nem a bevándorlás szervezése, hanem a családok támogatása mellett kötelezte el magát – mondta a Fidesz frakcióvezetője kedden Budapesten.
Együttműködési megállapodást kötött az MKB Bank Zrt. és a Szent István Egyetem (SZIE), az agrárium modernizációjának támogatása és az egyetemi hallgatók pénzügyi ismereteinek erősítése érdekében - mondta Palkovics László, az egyetem rektora kedden Budapesten sajtótájékoztatón.
Újabb nő vádolta meg Joe Bident, az előző, Barack Obama vezette amerikai kormányzat alelnökét és a Demokrata Párt várható elnökjelölt-aspiránsát azzal, hogy illetlenül viselkedett.
Adómentessé tette a lakossági állampapírok jövedelmét a parlament, amely keddi határozathozatalai során döntött arról is, hogy az értékpapírok kibocsátását segítő tanácsadó céget alapíthat a tőzsde a tőzsdefelügyelet hozzájárulása esetén.
Egyre népszerűbb, így már az idei év első öt hónapja alatt elérheti teljes tavalyi árbevételét az esztendő minden napján játszható Kincsem+ Tuti lóversenyfogadási játék - mondta Kompolti Péter, a Szerencsejáték Zrt. kereskedelem-szervezési igazgató-helyettese a társaság és a Magyar Lóversenyfogadást-szervező Kft. keddi sajtótájékoztatóján.
Új Nemzeti Exportösztönzési stratégiát fogadott el a kormány a minap és ehhez kapcsolódóan számos feladatot is kaptak a miniszterek Orbán Viktor kormányfőtől. Az 1171/2019. (IV. 1.) számú kormányhatározat ugyanis "a hazai vállalkozások...
Kína nagyon fontos piac lett az autógyártók számára, így nem csoda, hogy a nagy európai és amerikai autószalonok mellett a sanghaji seregszemlére is egyre inkább odafigyelnek a márkák. A kifejezetten a távol-keleti piacra szánt modellek mellett általában izgalmas koncepcióautókkal lepnek meg minket a gyártók, és nem lesz ez másként most sem: az Aud
Az Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózata, a TISPOL kezdeményezéséhez csatlakozva 2019. április 3-án 6 órától április 4-én 6 óráig 24 órás sebességellenőrzést hajt végre a rendőrség.
Tavaly mindössze 2,5%-os hozamot tudott elérni az Ontario Teacher's Pension Plan, miközben 2017-ben még közel 10%-ot hozott a nyugdíjra gyűjtőknek - írja a Financial Times. Bár a hozam jelentősen csökkent tavaly, a világ egyik legnagyobb...