Most, hogy jön Harry herceg és Meghan Markle első gyermek, nagyobb házba költöztek. Amelyet az ősi kínai filozófia elvei szerint építenek át - Meghan szigorú felügyele mellett.
Az autizmusnak nincs teljes gyógyulást eredményező terápiája, a legtöbb eredményt jelenleg gyógypedagógiai módszerektől, ezen belül is a viselkedésterápiáktól várhatjuk.
Ázsiában emelkedéssel indult a keddi kereskedés, bár a nap második felére alábbhagyott a lendület, a Nikkei előző napi záróértéke közelébe süllyedt vissza, míg a sanghaji tőzsde 0,2 százalékkal került feljebb. Az irányadó európai...
Jelentős tőkepiaci és vezetői tapasztalattal rendelkező vezérigazgatót nevezett ki az AutoWallis. Ormosy Gábor számára nem ismeretlen a Wallis és az autós iparág sem, hiszen korábban a csoportnál pénzügyi igazgatói, míg a Wallis Autó Holdingnál pénzügyi igazgatói, majd vezérigazgatói feladatokat is ellátott. Ormosy Gábort nevezte ki vezérigazgatójá
Mi használja jobban a kisgyermek fejlődését: napi egy rajzfilm vagy az esti mese? A szakértők szerint mindkettő jó lehet, ha egymás kiegészítőjeként használjuk.
Egész napos sebességmérő akciót tart a rendőrség szerdán, reggel hat órától azokon a helyszíneken, amelyeket az állampolgárok javasoltak - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szóvivője kedden az M1 aktuális csatornán.
A tavaszias idő beköszöntével friss lendületet vett a kiskereskedelem: márciusban több mint százmilliárd forinttal költöttek többet a családok, mint az év első két hónapjában.
Bár a lakásárak és nettó fizetésekben jelentős különbségek vannak az országon belül, az elmúlt évek változásait részletesen megnézve még érdekesebb eltérések láthatók.
Sztrájkra készül a földi kiszolgálókat képviselő Légiközlekedési Egyesült Szakszervezet, miután több hétig tartó tárgyalás után sem sikerült megegyezniük a Malév Ground Handling vezetésével. A Privátbankár.hu és az Mfor.hu elsőként beszélt Csorba Attilával, a szakszervezet elnökével arról, hogy miért döntöttek a munkabeszüntetés mellett, és mit aka
Közösségi oldalán mutatta meg az ultrahangfelvételt rajongóinak.Nem véletlenül hozta meg azt a sokak számára meglepő döntést Justin Bieber, hogy visszavonul.
Több mint 4 százalékkal megugrott a Wizz Air árfolyama a ma reggeli kereskedésben, miután a társaság optimistán nyilatkozott a március végén lezárt évéről. A Wizz Air éves nettó eredménye a korábban megcélzott 270-300 millió eurós...
Miért ijedt meg Pochettino a Liverpooltól? Solskjaer szerződése - mit akar a United? VAR - mire használjuk a videós segítséget, és miért? A Közös Albion legújabb részében Somos Ákos és Szarka András volt a vendégünk. PODCAST
Évek óta óriási eltérések vannak az országon belül mind a lakásárakban, mind a nettó fizetésekben, de a 2014-ben elindult lakásdrágulás és béremelkedés üteme nem ugyanolyan mértékű az egyes megyékben – derül ki az ingatlan.com legfrissebb elemzéséből. Nézzük, hol volt a legnagyobb a különbség, valamint melyek a legkiegyensúlyozottabb megyék?
A többségnek lesújtó véleménye van az orvosi ellátásról, tart a betegségtől, de azért nem szívesen adna pénzt magánbiztosításra - derül ki a Závecz Research friss felméréséből, amit a Népszava ismertet. Bár a magyarok többségének...
Mintegy ötszáz illegális bevándorlót vettek őrizetbe két műveletben a hatóságok Mexikó déli részén fekvő Chiapas szövetségi államban, a Guatemalával szomszédos határon – közölték a helyi hatóságok.
Bár a lakásárak és nettó fizetésekben jelentős különbségek vannak az országon belül, az elmúlt évek változásait részletesen megnézve még érdekesebb eltérések láthatók. A nettó átlagfizetések Jász-Nagykun-Szolnok megyében nőttek legnagyobb mértékben, 49 százalékkal, ezzel szemben itt volt a legalacsonyabb lakásdrágulás 2014-hez képest. Budapesten pe
A vetésfehérítő bogarak a termesztett gabonaféléink egyik legjelentősebb kártevői. Kártevőként Magyarországon először az 1850-es évek végén írták le. Az elmúlt évtizedekben, az 1980-as évektől kezdődően becsült kártétele megduplázódott őszi búzában.
A Magyar Honvédség ezen a nyáron is várja táboraiba a honvédelem és a katonai élet iránt érdeklődő gyerekeket, fiatalokat - közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM). Idén 72 táborban csaknem 2200-an vehetnek részt. A június...
Még több tranzakcióra akar rálátni a kormány, ezért az év közepéig minden automataberendezést regisztrálni kell az adóhivatalhoz. A kiterjesztés után például az autómosó, parkoló, szórakoztató (flipper), gyerekhintáztató eszközök...
Az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat hétfőn közölt adatokat arról, hogy az egyes tagállamokban milyen arányban esznek az emberek legalább naponta egyszer zöldséget illetve gyümölcsöt 2017-ben - írja az Euronews.
Miközben a svájci hagyományos pénzintézetek stagnálnak, az ország fintechszektora folyamatosan nő - derül ki a SwissBanking és a Lucerne University of Applied Studies jelentéséből. Az IFZ Fintech Study 2019 névre keresztelt jelentésből...