53 országban mintegy 113 millió ember éhezik súlyosan, míg ez a szám egy évvel ezelőtt 124 millió volt – olvasható a jelentésben, amit az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) a Világélelmezési Programmal (WFP) és az Európai Unióval közösen mutatott be Brüsszelben.
4,9-ről 7 millió euróra, azaz több mint 2,2 milliárd forintra nőttek az Appeninn Nyrt. ingatlan-bérbeadásból származó bevételei a tavalyi évben. A Budapesti Értéktőzsde Prémium kategóriájában jegyzett társaság kamatok, adózás és értékcsökkenési leírás előtti eredménye – Ebitda-ja – a ma közzétett éves beszámoló szerint meghaladta a 19 millió eurót
Bár még csak április eleje van, alig néhány hónap és beköszönt a sokak által halálba kívánt kánikula. Erre pedig nem árt már jó előre felkészülni, így akinek például nincs odahaza klímája, de tudja, hogy vélhetően csak azzal...
A kormány POS-terminál telepítési programjának második köre, amelyben 30 ezer új terminál kihelyezését célozták meg, március végén lezárult volna, azonban a határidő lejárta előtti utolsó pillanatban 15 hónappal meghosszabbították...
Tuti volt már neked is bajod néhányszor egy-egy szomszédoddal. Mert mondjuk kurvára idegesítőek, pletykásak, hangosak vagy büdösek – vagy épp ezeket hányják folyton a szemedre, valahányszor összefutsz velük a lépcsőházban. De ami ebben az orosz panelházban történik, az tényleg egy más szint.
Teljes tűzerővel tért vissza a BMW megújult 7-es sorozata. Tisztábbá tették a V8-as és V12-es motort, az új hibrid pedig igazán finom működést produkál, de számos területen okosabb és mutatósabb lett, kipróbáltuk.
Gyakran lesz erősen felhős az ég, és főleg a Dunántúlon alakul ki zápor. Erősen és gyengébben felhős időszakok váltják egymást, a több napsütés keleten valószínű. A déli órákig csak néhol alakulhat ki zápor, délutántól a Dunántúlon megnő a csapadék esélye, helyenként zivatar is várható. A délkeleti, déli szelet nagyobb területen erős lökések kís
Túlságosan szélsőségesnek minősítette több meghatározó nap- és szélenergia területén aktív tengerentúli vállalat a demokrata elnökaspiránsok által támogatott Green New Deal nevű tervet, amely egy évtizeden belül véget vetne a fosszilis energia fogyasztásának, ezzel pedig gyakorlatilag teljesen megszüntetné a szén-dioxid-emissziót az Egyesült Államo
Tizenhárom kórházban 2020 júniusáig maradnak az "első körben" kinevezett költségvetési felügyelők: vétójoguk van és jótékony a hatásuk - nyilatkozta Varga Mihály érdeklődésünkre. A pénzügyminiszter támogatja az EMMI javaslatát, hogy újabb, eladósodott 13 kórházba rendeljenek ki ilyen felügyelőket.
Valójában sosem érzed azt, hogy az agyad kikapcsolna, és a jelenben lenne. A gondolataid folyton cikáznak, és mindig van valami, ami stresszes érzéssel...
Bőségesen van korai termésű, hazai primőr zöldség itthon a boltokban, az aszály ugyanis nem befolyásolja ezeknek a zöldségeknek a termelését - mondta az InfoRádiónak a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara kertészeti osztályának elnöke.
Németországban tavaly több mint 25 éves mélypontra csökkent a bűnesetek száma: kevesebb például a lopás, a rablás és az erőszakos cselekmény. A külföldi bűnelkövetők száma és aránya ugyanakkor jelentősen nőtt az elmúlt tíz évben, a gyanúsítottak mintegy harmada nem német állampolgár. A német bűnügyi statisztikát elemeztük, hisztéria és tabuk nélkül
100 millió forintot adott a kormány a csődben lévő Balmazújvárosnak. Piaci alapon képtelen fennmaradni a csapat, a tavaly megválasztott, nem fideszes polgármester pedig nem akarja a profi focira égetni a város pénzét.
Tizenöt új járat indul a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről az április elején életbe lépett nyári menetrendi időszakban, a légitársaságok október végéig összesen 12,4 millió ülőhelyet biztosítanak - közölte a repülőteret üzemeltető Budapest Airport kedden az MTI-vel.
Az áruházlánc elkötelezett a környezet védelme, a fenntarthatóság és a felelősségteljes energiahasználat iránt, amelyet már számos projekttel támogatott. Felelős vállalatként keresi és folyamatosan fejleszti azokat a megoldásokat, amelyek csökkentik ökológiai lábnyomát. A vállalat márciusban indult, „Óvjuk a természetet, használjunk kevesebb vizet!
Huszonnégy órás sebességellenőrző akciót tart a rendőrség ma reggel 6 órától. Évente átlagosan négyezer gyorshajtót bírságolnak meg az ilyen akciókban.
Franciaország és Németország bejelentette kedden, hogy szövetséget szándékoznak létrehozni a többoldalú megállapodásokon alapuló, 1945 óta létező, de mára fenyegetett világrend védelmére.
2019. április 6-án 22. alkalommal kerül megrendezésre Svájcban a híres szabadtéri koncert, a SnowpenAir. A helyszín most is a svájci Wengen: a Kleine Scheidegg, Eiger, Mönch és a Jungfrau lábánál felállított színpadra híres hazai és nemzetközi előadóakat várnak.
A Facebook ma már sokkal jobban ki tudja szűrni a beavatkozási kísérleteket egy választásba, mint 2016-ban, de nem tudja garantálni, hogy a május végi európai parlamenti választásokkor nem fogják manipulálni - jelentette ki Mark Zuckerberg, a közösségi oldal alapítója és vezetője az ír közszolgálati tévének (RTE) adott interjújában.
A Lavazza igazgatósága áttekintette és jóváhagyta a vállalat 2018. december 31-i fordulónappal készült vállalati pénzügyi kimutatásainak és konszolidált pénzügyi kimutatásainak tervezetét. Az utóbbit most először készítettek el az Ifrs nemzetközi számviteli standardok szerint.
Nagyon bejött a telek és raktár biznisz azoknak, akik 4-5 éve vagy még régebben vásároltak ipari telket a kecskeméti Mercedes gyár közvetlen közelében. Információink szerint további ütemes drágulás várható, de növekszik a csarnok-kínálat...
A Heti Naplóból és egy Facebook videóból indult, a vége pedig összefogás és megtisztított erdő lett. Kollégánk, Vujity Tvrtko egy hatalmas autógumi temetőt fedezett fel Kunszentmárton határában, teljesen véletlenül. A Heti Napló riportjához készített felvételeket megosztotta a közösségi oldalán is, és a képek eljutottak a helyi polgármesterhez. Ezu
Még ebben a hónapban elkezdődhet az Andrássy út 83—85. szám alatti, öt éve leégett, ideiglenes tető védelme alatt álló műemlék épület teljes körű felújítása.
103 nap 21 óra 17 percről indult a visszaszámlálás a budapesti vívó-világbajnokságig. Egy hónap alatt az összes belépő gazdára találhat a BOK-csarnokba.
Első helyre mindig az értékeknek kell kerülniük, az érdekek csak azokat követhetik. Ha a sorrend megcserélődik, az az értékek elvesztéséhez vezet, végül pedig a politikai és morális megsemmisüléshez - jelentette ki Hans-Gert Pöttering, az Európai Parlament (EP) korábbi elnöke kedden Brüsszelben azon a rendezvényen, amelyet abból az alkalomból tarto
Egy évre le akarják zárni a helyi hatóságok a turisták előtt az indonéziai Komodo-szigetet a komodói varánusz élőhelyének védelme érdekében - számolt be róla a CNN honlapja.