A hallás fontossága közvetlenül a látás után következik, hiszen az embert érő ingerek 20-40 százaléka hanginger. Mi számít nagyothallásnak, és mikor érdemes megfontolni a hallókészüléket? A hallásvizsgálatról részletesen.
A 10. Smart konferencián több mint 1000 ember, 150 előadóval, 120 előadáson és beszélgetésen keresztül járta körbe az innováció témakörét. Az Ivsz (Szövetség a digitális gazdaságért) által szervezett eseményen a legkülönbözőbb szektorok képviselői ismertették és vitatták meg a víziójukat azt illetően, hogyan érdemes újratervezni a korábbi évtizedek
A domboldalba épült Casa Claros egy kortárs ház – vagy inkább erőd – Brazíliában, hogy úgy élvezhesd magad körül a luxust, hogy közben a zöldvilágról sem mondasz le.
Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy nagyot álmodó ezermester Arhangelszkben, aki nem elégelte meg azt, hogy gyönyörködhet világunk szebbnél szebb műveiben. Túl akarta nőni mindezt.
Magas kockázatú adatvédelmi incidens történt a Belügyminisztérium járműszolgáltatási platformjánál (JSZP), amikor a tesztüzemben személyes adatok kerültek ki - állapította meg a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) vizsgálata.
A magyar cégek jellemzően április második felében tartják éves rendes közgyűlésüket. A cikkünkben látható táblázatban szereplő osztalék így még csak az adott cég menedzsmentjének előterjesztése, azt még a közgyűlésnek is jóvá kell hagynia.
Ismét razziát tartottak a rendőrök a budapesti Hős utcában. Összesen hét embert állítottak elő: pszichoaktív anyaggal való visszaélés miatt. A hatóságok drogtanyát látnak az épületekben, az ott élők azonban a tehetetlenséget tapasztalják meg nap mint nap. A társasházakat bontásra ítélték. A lakók elhelyezése, kifizetése vagy a bérleti jogviszonyok
Vadászatra már nem lesz képes a sérült szárnyú rétisas, de a Hortobágyi Madárkórházban a szakemberek reményei szerint esélye lesz párba állni és utódokat nevelni.
2019. március 21-én hatályba lépett az új valorizációs szorzókat tartalmazó kormányrendelet. A nyugdíjat az adott évben mindig a nyugdíjszorzó és az ún. valorizált kereset alapján állapítják meg, ezért jobban jár az, aki idén adja...
A múlt évben csaknem 135 milliárd dollárt költöttek videojátékokra világszerte, nem véletlen, hogy a nagy technológiai vállalatok sorra jelentik be új, a szegmenst célzó szolgáltatásaikat.
Konnektoros, lágy és full hibrid hajtáslánccal is érkezik a harmadik generációs Ford Kuga, így aztán zöld rendszámra is jogosult lesz. Láttuk, bele is ülhettünk, mutatjuk!
Az elmúlt évek gyakorlatával ellentétben idén nem érezni a tojásárakon a húsvéti ünnepek közeledtét, nincs drágulás, sőt az áruházak akciókat hirdettek meg.
Angol élvonalbeli labdarúgó-csapatok érdeklődését is visszautasította Senkó Zsombor, aki január óta a Juventusban folytatja pályafutását - mondta a 16 éves futballista menedzsere. Esterházy Mátyás szerint a képességei alapján komoly pályafutás állhat Senkó Zsombor előtt.
A lapunk által megkérdezett szakértő szerint az incidens árnyékot vet a teljes iparágra, hiszen kiderült, hogy nem működik jól a járműgyártók hatósági felügyelete.
Mintha csak a jövőben járnánk, amikor az emberiség a kihalás szélére sodródott, és már csak elvétve látni itt-ott közülünk valókat. Vagy egy másik bolygón, amely a Földhöz nagyon hasonló, és csak most tartunk a benépesítés kezdetén. És ami a lényeg: hiába is vagyunk messze mindentől, a semmi közepén, jól jön, ha beolvadunk a környezetbe – talán azé
A rettenetes tavalyi év vége után hatalmas részvénypiaci rali vette kezdetét az idei év elején, ebből pedig a magyar befektetési alapok is jócskán részesültek. A magyar alapok közel 90%-a zárta pozitív hozammal 2019 első negyedévét...
Az Európai Unión kívüli Peking részéről könnyebben kezelhető balkáni térségé lehet a főszerep. A kínaiakat nem geopolitikai célok vezérelik, inkább üzletről van szó — állítja az egyik elemző.
A magyar konyha fogásai között bőven találhatunk világhíreseket is, de vannak olyan tradicionális ételek is, amelyeket még itthon is csak kevesebben...
Alig fél évvel ezelőtt emelkedett legutóbb a parlamenti képviselők fizetése, most - az országos bérfolyamatokat követve - újabb tízezrekkel többért dolgoznak a honatyák és honanyák.
Az Eurostat frissítette a relatív szegénységi résre vonatkozó statisztikáját a 2018-ban felvett, tehát valójában 2017. évi adatokkal, ebből az látszik, hogy Magyarországon ismételten nőtt a különbség az évek óta tartó csökkenés után. Nemcsak, hogy mélyebbé vált a szegénység az országban, a szegénységi küszöb alatt élők átlagjövedelme sem növekszik
A Boeing 737 MAX modellek szoftverhibái után egy másik gyártó hajtóműveivel is gond lehet. A Singapore Airlines a földre parancsolta két, Rolls Royce hajtóművekkel felszerelt gépét.
Most és a következő napokban is egy úgy nevezett szállítószalag halad keresztül térségünkön, ami enyhe és nedvesebb levegőt hoz. Pénteken mérséklődhet az aszály, de az esőfelhőkkel lehűlés még nem jár együtt. Előrejelzés az ország területére csütörtök estig: A kevés fátyolfelhő mellett erőteljes gomolyfelhő-képződésre számíthatunk, de összességébe
László Imre 16 évig vezette a Honvédkórházat. Szerinte a kormány az EU-s átlag felét költi egészségügyre, így egyetlen megoldás marad a helyzet rendezésére.
Etiópia nyilvánosságra hozza csütörtökön a hetekkel ezelőtti repülőgép-katasztrófája első vizsgálati eredményeit, de meg nem nevezett tisztségviselők, akikkel már ismertették ezeket, beszámoltak szerda este egyes részletekről a The Wall Street Journal című amerikai lapnak.
Az Európai Parlament március 26-án annak ellenére fogatta el a szerzői jogi reformot, hogy annak számos ellenzője akadt és főként Nyugat-Európában nagy felzúdulást keltett az internethasználók körében.
A világhírű moszkvai Doros Kvintettet a Vörös téri Boldog Vazul-székesegyházban szinte mindennap megcsodálhatják az oda látogatók, ám most először mutatkoznak be Magyarországon! Egy hónap múlva, május 2-án Győrben, május 3-án Nyíregyházán, május 4-én pedig a budapesti Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia-templomban a Szent Efrém Férfikarral adnak