Az Otthon melege program háztartásigép-csere pályázata mintegy 5 milliárd forint vissza nem térítendő támogatással idén több mint 115 ezer magyar háztartás energiahatékonysági korszerűsítését segíti.
Már rá sem néznek az ezer forintos órabér alatti munkalehetőségekre a fiatalok. A diákszövetkezetek szerint egyre kevesebb diák akar dolgozni, mialatt a munkahelyek száma nőtt. Az ország legnagyobb diákszövetkezetei szerint a fiatalok...
Csoportos létszámleépítéssel megválnak a 190 fős stáb 180 munkatársától. Májusig elejéig él a szerződésük, azután felmondási időre és végkielégítésre jogosultak. (Belföld)
Néhány nappal azután, hogy Nagy-Britannia nem tudta tartani az uniós kilépési határidőt, nagy a nyomás Theresa May kormányfőn, hogy a brexit puha változatáért kampányoljon. Közben Brüsszel készül az alku nélküli, kemény brexitre.
A rosszindulatú méhnyakhám-elváltozások (méhnyakrák) több mint 90 százaléka a magas rizikójú HPV vírusok valamelyikének hordozásával áll kapcsolatban. A HPV vírushordozás, valamint a vírus hámra gyakorolt hatása megnevezhető a rosszindulatú hámburjánzás kiváltó faktoraként.
Egy alaszkai szövetségi bíró pénteken felfüggesztette Donald Trump elnök rendeletét az olaj-, és gázkitermelés engedélyezésére az Északi-Jeges-tenger térségében és visszaállította az előző elnök, Barack Obama által életbe léptetett tiltást – írja a CNN nyomán az Index.
A kormány a párbeszédre alapozza közéleti munkáját – mondta a kiemelt társadalmi ügyekért felelős miniszterelnöki megbízott hétfői sajtótájékoztatón, Budapesten.
Oldalára borult egy sertésszállító kamion a 61-es főúton, a taszári körforgalomnál hétfőn, több állat elpusztult - tájékoztatta a Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság hivatalvezetője az Mti-t.
Lengyel mintára közös ellenzéki, demokrata, EU-párti választási listát sürgetnek a Liberálisok az európai parlamenti választásra. Orbán pedig Putyin falova. Egy, a közvélemény kutatásokban már mérhetetlen párt közleménye.
Az eredeti tervek szerint 2020-tól csak nyelvvizsgával lehetne bejutni a felsőoktatásba, de sajtóinformációk szerint lehet, hogy mégsem lesz általános ez az elvárás.
Az Elmű bejelentette, hogy a társaság leányvállalata, az Elmű-Émász Solutions Kft. megvásárolta a Get Energy Solutions Kft.-t, a társaság tájékoztatása szerint az üzletrész adásvételi szerződés zárása 2019. április 1-én teljesült....
Régóta szóbeszéd tárgya, hogy a két politikus különösen jó kapcsolatot ápol egymással. De a Le Figaro Macron és Sarkozy egymástól való elhidegüléséről számol be.
Az energiaárak előző havinál magasabb áremelkedése ellenére is csökkent márciusban az infláció az euróövezetben az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat hétfőn kiadott első becslése szerint.
Az Európai Bizottság most éppen a legális migráció pozitív hatásairól kezdett el kommunikálni, ami gyakorlatilag visszavisz minket a globális migrációs csomagról szóló tavalyi New York-i vitákba.
Gigászi aszteroida becsapódásának 66 millió éves nyomait őrzik azok a kövületek, amelyeket Észak-Dakotában tártak fel - írta a BBC hírportálja. (Tudomány)
Nem mindenki értett egyet ezzel az új szabályozási tervvel, az ellenzők érvelése szerint senkit sem lehet a tulajdonában lévő ingóság ingyenes átadására kötelezni.
Most egy olyan leleplezés következik, amely alapjaiban írja át a Szomszédok című legendás sorozatunk szakmai tartalmát és az internethez való viszonyulásunkat. Mindenki tudja, hogy Vágási Feri, a Szomszédok fenegyereke, a lakótelep keményfiúja...
Gigászi aszteroida becsapódásának 66 millió éves nyomait őrzik azok a kövületek, melyeket Észak-Dakotában tártak fel. Lehetséges, hogy annak az aszteroidának bukkantak a nyomára, amely a dinoszauruszok kihalásához vezetett.
Az NBI-es Honvéd eladásának témája időről időre felmerül a sajtóban, most azonban úgy tűnik, megvan az az ajánlat, amire nem tudott nemet mondani a tulajdonos - értesült több forrásból is az mfor.hu.
Az ország 46 kórházában várják a K&H mesedoktorokat, akik meséjükkel mosolyt varázsolnak a gyerekek arcára. A frissített időpontok remek lehetőséget biztosítanak, hogy a személyes meseolvasás során méltó módon ünnepeljük a Nemzetközi Gyermekkönyvnapot, amely arra is felhívja a figyelmet, hogy a mesék világa nemcsak a gyerekek gyógyulását se
Érdemes alaposan körbenézni, a megegyezőnek tűnő ajánlatok között ugyanis akár több százezer forint is lehet a különbség a teljes visszafizetett összegben.