Ötven hét börtönbüntetésre ítélte szerdán egy londoni bíróság Julian Assange-t, a WikiLeaks kiszivárogtató portál alapítóját, a szabadlábon védekezés fejében megszabott bírósági megjelenési kötelem hét évvel ezelőtti megszegése miatt.
Rekordmennyiségű, háromszázezer zsáknyi újrahasznosított virágföldet vásároltak a bécsiek 2009 óta. A város zöldhulladékából készült, tőzegmentes föld bio-termesztésben is felhasználható. (Zöldzóna)
A vártnak megfelelő 5 milliárd dolláros árbevételen a vártnál kicsivel magasabb 1,78 dolláros tisztított árbevételt ért el a Mcdonald’s az első negyedévben.
Európa vagy szociális lesz, vagy nem lesz - deklarálta az MSZP és a Párbeszéd a Városligetben, erősen bízva benne, hogy jövőre a szabad Budapesten ünnepelnek. (Belföld)
Tudományosan bizonyított tény, hogy a szervezet alacsony magnéziumszintje és a depresszió között összefüggés áll fenn, ám az összefüggés pontos mechanizmusa még nem ismert. Annyit viszont már tudunk, hogy a magnézium kulcsszerepet játszik azoknak a hírvivőanyagoknak a szabályozásában, amelyek a hangulatért felelősek.
Pár éve jelent meg a hazai toborzópiacon a Talentuno, ma pedig már a 4 millió eurós tőkeinjekcióval az európai piacot is letarolná a magyar startup. A munkaerő-toborzó cég jelentős újítása abban rejlik, hogy közös, elektronikus platformra...
Az Oroszországi Vasutak (RZSD) állami vállalat májustól megkezdheti az olajszállítást a Barátság kőolajvezeték helyett - közölte az orosz vasúti társaság sajtószolgálata. Az RZSD korábban jelezte: akár ötezer tartálykocsit hajlandó ehhez biztosítani.
Megemelte a PannErgy részvényeire vonatkozó célárát az OTP Bank elemzője, az új célár 1106 forint, vételi ajánlás mellett. Ez 63 százalékos felértékelődési potenciált jelent a keddi záróárfolyamhoz viszonyítva. A közgyűlést...
Csütörtöktől szombatig rendezik meg az Óbuda napja rendezvénysorozatot. A háromnapos fesztiválon a fiatalokra és az idősekre is sok kulturális, gasztronómiai program vár - jelezte az InfoRádióban a főszervező, Rabóczki Zsuzsanna.
Ötven hét börtönbüntetésre ítélte szerdán egy londoni bíróság Julian Assange-t, a WikiLeaks kiszivárogtató portál alapítóját, a szabadlábon védekezés fejében megszabott bírósági megjelenési kötelem hét évvel ezelőtti megszegése miatt.
A Fidesz országosan a legfrissebb adatok szerint már több mint másfél millió aláírást gyűjtött össze Orbán Viktor 7 pontos programja mellett a bevándorlás megállítására - jelentette be a nagyobbik kormánypárt országgyűlési képviselője.
A Fidesz országosan a legfrissebb adatok szerint már több mint másfél millió aláírást gyűjtött össze Orbán Viktor 7 pontos programja mellett a bevándorlás megállítására - jelentette be a nagyobbik kormánypárt országgyűlési képviselője szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón.
A munkájukat elvesztőkért és a munkát keresőkért emelte fel szavát Ferenc pápa, aki a munkanélküliséget a kor világméretű tragédiájának nevezte május elsején a Szent Péter téren tartott általános audienciáján.
A munka ünnepe mellett az EU-csatlakozás 15 éves évfordulóját is ünnepeljük ma. Az ellenzéki pártok mind tartanak ma rendezvényeket, míg Orbán Viktor Varsóba utazott. Délután a Nagy Futam is szórakoztatja az embereket a fővárosban. Itt összegyűjtjük, mi is történik ma.
Az MSZP elnöke a munkavállalók ellenségének nevezte a kormányt pártja majálisán. Dobrev Klára szerint nem igaz, hogy az Európai Unión kívül is van élet, ott csak káosz, nyomor és összeomlás van.
Az ellene felhozott vádak alapján a WikiLeaks alapítóját – akit jogi szakértők szerint halálbüntetés nem fenyeget – öt évig terjedő börtönre ítélhetik Amerikában.
A nagy cégek között egyre nő a hazai hátterűek aránya, anyagi helyzetük ugyanakkor változatlanul gyengébb a külföldieknél. Utóbbiak körében egyre szorulnak vissza a kifejezetten nyugati hátterűek - állapítja meg az Opten. (Gazdaság)
Töretlen a motoros e-matrica (D1M) sikere. A kedvezményes áron megvásárolható (heti és havi) matricák díja a bevezetésük óta nem változott. Népszerű a motorosok körében az e-matrica: bevezetése óta nem változott az ára sem....
Brüsszel, Moszkva, Bizánc, Róma, Orbán, Gyurcsány, kétfarkúak és a többiek: Puzsér Róbert, a Jobbik és az LMP által támogatott főpolgármester-jelölt Gyöngyösi Mártonnal, a Jobbik elnökhelyettesével vitatkozott a hazai és európai politikai kihívásokról a Jobbik majálisán.
Ha randizásra kerül a sor, az önbizalom az egyik legszexibb dolog, amit viselhetünk. Az önbizalom-szintünket azonban nem könnyű folyamatosan fenntartani,...
Ötven hét börtönbüntetésre ítélte szerdán egy londoni bíróság Julian Assange-t, a WikiLeaks kiszivárogtató portál alapítóját a szabadlábon védekezés fejében megszabott bírósági megjelenési kötelem hét évvel ezelőtti megszegése miatt.
A várt 177 ezer helyett 275 ezer új munkahely jött létre az Egyesült Államok magánszektorában áprilisban, ami tavaly július óta a legnagyobb növekedés (akkor 284 ezer volt) - derül ki az ADP adataiból. A szolgáltatószektorban 223 ezerrel...
Eladóvá vált Tatabányától 5 km távolságra található egykori csákányospusztai sípálya. A régi felvonó oszlopai még állnak a dimbes-dombos területen. A kis síterep fénykorában, a '80-as, '90-es években 2-3 húzólift is üzemelt itt és a pályákat motorosszánnal kezelték.
Ukránok további kategóriái számára könnyítette meg az orosz állampolgárság megszerzését Vlagyimir Putyin elnök az orosz hivatalos online közlönyben szerdán megjelentetett rendeletében.