Történetében először helyi újságokban és az interneten közzétett álláshirdetésekben keres titkos ügynököket a szlovén hírszerző és nemzetbiztonsági ügynökség (SOVA).
A Magyar Labdarúgó-szövetség „RangAdó” díjátadó gáláján kiderült, az év legjobb focistája az NB I-ben a Mol Vidi francia játékosa, Loic Nego (28) lett.
Októbertől igényelhető a nyelvi diákhitel, amely az aktív és passzív hallgatói jogviszonnyal rendelkező, valamint a már végzett hallgatókat segíti a diplomához szükséges nyelvvizsga megszerzésében - közölte a Diákhitel Központ vezérigazgatója kedden az M1 aktuális csatorna és a Kossuth rádió közös műsorblokkjában.
Anglia - Szabad kezet adna a konzervatív párti képviselőknek egy második Brexit-népszavazásról szóló parlamenti döntés során - közölte Theresa May szavait a Bloomberg.
Emlékezetes szezont tudhat maga mögött Farkas II Balázs (31), a ZTE háromszoros válogatott labdarúgója: a korábban az ukrán Dinamo Kijevben is megfordult támadó az NB I-es újonc MTK-nál kezdte meg az idényt, majd télen az NB II-ben a feljutásért küzdő zalaegerszegiekhez igazolt.
Hivatalos személy által elkövetett közokirat-hamisítás bűntette miatt vádat emeltek egy kistelepülés jegyzője ellen, aki meghamisította egy önkormányzati ülés jegyzőkönyvét - tájékoztatta a Zala Megyei Főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.
A történelem során először női asztronauta is meghódíthatja a Holdat! Az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) 2024-re tűzte ki a Hold-misszióját, amelyben most először férfiak és nők vegyesen vesznek részt.
A magyar női kosárlabda-válogatott és a KSC Szekszárd játékosa az életéért küzd: május 10-én derült ki, hogy a szervezetét leukémia támadta meg. Ahogy arról a lapunk beszámolt, az orvosok a bal lábában keletkezett trombózis miatt csak pár nap késéssel tudták elkezdeni a kemoterápiás kezelését.
Zsinórban ötödik nagydöntőjére készülhet az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokságban (NBA) a Golden State Warriors, miután a Nyugati konferencia döntőjében 4-0-s összesítéssel búcsúztatta a Portland Trail Blazerst.
Kell, hogy legyen következménye a Strache-ügynek Magyarországon is - mondta Ujhelyi István, az MSZP EP-választási kampányfőnöke az ATV Start című műsorában kedden.
Zalaegerszeg – Két év börtön, négy évre felfüggesztve – ezt mondta ki a bíróság annak a tófeji férfinak az ügyében, aki megerőszakolta feleségét. A nő az eset után beadta a válókeresetet.
Másfélszeresére drágulhat a tojás, mert több hipermarket áruházlánc elhatározta, hogy a közeljövőben nem árulják a ketrecekben tartott tyúkok tojta tojásait.
„Önmagában már az is csalás, ami a magyarországi Európai Parlamenti választási kampányban zajlik, nem vagyok nyugodt afelől, hogy tisztességes, becsületes választás lesz május 26-án” – szögezte le megkeresésünkre Horn Gábor, a Rebublikon Intézet elnöke, aki szerint a buszoztatástól kezdve a megfélemlítéssel kicsikart szavazatokig bármi előfordulha
Monor – Nyári szünet volt az iskolában, de a szemközti földhivatal épületében tartózkodók közül többen látták a tragédiát, amelyben két munkás meghalt, egy pedig olyan súlyosan megégett, hogy a lábait amputálni kezdett.
Jelentősen javult a fogyasztók bizalma májusban az euróövezetben és az Európai Unióban is - derült ki az Európai Bizottság gazdasági és pénzügyi igazgatóságának (DG Ecfin) felméréséből.
A Magyarországon élő Y és Z generáció biztos benne, hogy a jövőben mindent áthat majd a digitalizáció és az online tér, viszont nem látják úgy, hogy ez egyértelműen jó lesz nekik – derül ki egy friss hazai kutatásból. A válaszadók többsége szívesen veszi az okos eszközök és az okoskörnyezet kényelmét, de pesszimista a személyes adatok védelmével, v
Valamivel több mint 33 milliárd forint értékben vásárolhat üzemanyagot a következő években a BKV a Moltól – derül ki a két cég által április végén aláírt szerződésből. A megállapodás értelmében a budapesti közlekedési vállalat évi 31,69 millió liter dízelt vesz az olajipari cégtől. A szerződést két esztendőre írták alá, de a lejárata előtt még 12 h
A 4iG Nyrt. kedden nettó 1,297 milliárd forint értékű szerződést írt alá a Nisz Nemzeti Infókommunikációs Szolgáltató Zrt.-vel - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
Az április elején Brüsszelben tartott EU csúcson megállapodás született az Egyesült Királyság Európai Unióból történő kilépésének meghosszabbításáról október 31-ig. Ez némiképp csillapította a kedélyeket, ugyanakkor ez a döntés is csak néhány hónap haladékot adott arra, hogy a kilépessel kapcsolatos kihívásokra megfelelően felkészülhessünk. Arról n
Mi az EP-választás tétje? Nemzetek Európája vagy Európai Egyesült Államok? Mihez kezd a magyar kormány a Strache-üggyel? Kell-e itthon is tartani külföldi titkosszolgálatok beavatkozásától? Ezekről is kérdeztük Gulyás Gergelyt. A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint „pazarlás” olyan európai parlamenti képviselőket választani, akik „Brüsszel
Magyarország ― Megdöbbentő, de igaz: a magyar gyerekek átlagosan 11 éves korukban látnak először pornófilmet, egy európai kutatás szerint ráadásul a 7-10 évesek harmadik legkeresettebb szava a pornóhoz kapcsolódik – mondta az ATV Start című műsorában a szexedukációval foglalkozó Yelon programvezetője, Fodor Bernadett.
A Hungarikum Biztosítási Alkusz Kft. stratégiai befektetőként az UFS Group Pénzügyi Tervező Kft. tevékenységén keresztül kíván jelen lenni a lakossági és KKV szegmensekben a magyar pénzügyi piacon. A stratégiai együttműködést a mai napon jelentették be a vállalatok első számú vezetői, ezt követően pedig megkezdődik a versenyfelügyeleti és engedélye
Három kategóriában adták át a Nagy Tuning Show díjakat a UPC Magyarország Kft. által hirdetett hárommillió forint összdíjazású, kis- és közepes vállalkozások (kkv) digitalizációját, online jelenlétét ösztönző ötletpályázat nyerteseinek kedden, Budapesten.
Ha valaki kimegy a BMW-gyár leendő területére, saját szemével győződhet meg arról, hogy gőzerővel zajlik az előkészítés, minden az eredeti ütemterv, a BMW-vel kötött megállapodás szerint halad - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden a Debrecen TV tudósítójának, amikor meglátogatta a gyár leendő helyszínét.
Mindaz, amit nap mint nap megeszünk, beépül a szervezetünkbe. Ha az embert egységként értelmezzük, akkor elmondhatjuk, hogy táplálékaink befolyásolják...
Magyarországon naponta 10 ember lábát kell amputálni cukorbetegség következtében, pedig megelőzéssel, minden második beteg megmenthető lenne. Az Egy Csepp Figyelem Alapítvány ezért is indította el szűrési sorozatát. Ezen túl pedig folytatják a KIDS elnevezésű országos iskolai programjukat is.