A közmédia retrócsatornája mától kezdve megszűnt létezni hagyományos formájában. Innentől kezdve az M3 kedvelői az interneten nézhetik tovább kedvenc műsoraikat.
Komolyabb nemzetközi gazdasági válságtól egyelőre nem kell tartani, de a lassulás szinte biztosra vezető – véli a K&H. Az elmúlt években látott kedvező befektetési környezet is rizikósabb, hosszabb távon pedig inkább forintgyengülésre, mint erősödésre lehet számítani. A lanyhuló európai gazdaságnak lökést adhat, ha a Brexit ügye megoldódik, a dél-e
A Liverpool szurkolói már kedden birtokba vették (vagy megpróbálták birtokba venni) Barcelona egy részét. Alkalmasint nem úgy, ahogyan azt bárki is szerette volna. Helyieket lökdöstek be egy szökőkútba, másutt szállodai dolgozokkal erősködtek. Állítólag hat rendbontót le is tartóztattak. A csapat másfajta bosszúságot szeretne okozni a helyieknek a
Üdvözölte a Székely Nemzeti Tanács, hogy az Európai Bizottság nyilvántartásba vette az általa és külföldi szövetségesei által kezdeményezett, nemzeti régiókról szóló polgári kezdeményezést.
Könnygázzal oszlatták a dulakodó tüntetőket Párizsban a rendőrök. A május elsejei demonstrációk útvonalán mintegy 4 km hosszan építettek barikádokat az egyenruhások és az üzlettulajdonosok, akik kirakataikat védték. A közlekedés megbénult, eddig több mint 160 embert vettek őrizetbe.
Az Egyesült Államok szükség esetén kész a katonai beavatkozásra Venezuelában, hogy véget vessen a felfordulásnak - jelentette ki Mike Pompeo amerikai külügyminiszter szerdai televíziós interjújában.
Az általánosan tapasztalt áremelkedésen túl akár 30-50 százalékkal is emelkedhetnek néhány év alatt az új metróvonalak mentén található ingatlanok árai – derül ki az Otthon Centrum legújabb felméréséből.
Nem tervez forradalmi változásokat az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet most kinevezett vezetője. Bodolay Géza rendező azonban igyekszik majd nyitottabbá tenni az intézményt, és felpezsdíteni a hozzájuk tartozó színészmúzeumot is.
A lakosság növekedése, a gyakori dugók és a légszennyezettség mind olyan kihívások, amelyekkel kis- és nagyvárosok világszerte szembesülnek. Ezeket a problémákat meg lehetne oldani egy digitális technológiákat alkalmazó Smart City (Okos Város) stratégia segítségével. Egy Okos Városban például az e-mobilitás szolgáltatások az intelligens forgalommen
A Mi Hazánk újraélesztené a korábban betiltott Magyar Gárdát - ezt Toroczkai László közölte a Hajógyári szigeten rendezett majálison. A Jobbik vezetői pár száz méterrel odébb az európai bér-felzárkóztatás és a migrációs válság megoldásának programját ismertették. A két párt szimpatizánsait komoly rendőri erők választották el egymástól.
Kulcsár Katalin és Török Katalin személyében két magyar tagja is lesz a budapesti Groupama Arénában május 18-án sorra kerülő női labdarúgó Bajnokok ligája döntőjén közreműködő bírói csapatnak.
A nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) elutasította a dél-afrikai Caster Semenya fellebbezését, amelyet a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) szabályozása miatt adott be.
Többek között Jean Todttal, a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) elnökével is tárgyal Oláh Gyárfás, a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ) elnöke az elektromos formaautós versenysorozat, a Forma-E magyarországi futamának lehetséges megrendezéséről.
Azt mondják, egy igazán jó kapcsolatban nincsenek tabuk, és ez igaz is lehet, abban az értelemben, hogy bármiről lehet, sőt sokszor kell is beszélni....
„A múlttal kapcsolatos érzéseink helyett a jövővel kapcsolatos tettek döntsenek” – vágta rá virtigli szocialista konkrétsággal Karácsony Gergely. Csatlakozott Tóth Bertalan is az MSZP majálisán.
Menedékjogot kapott Svédországban a provokatív fellépéseiről és Putyin-ellenes tiltakozásairól ismert Pussy Riot orosz feminista punkzenekar két aktivistája - közölte szerdán a SVT svéd közszolgálati televízió.
Korabeli, cenzúrázatlan kópia alapján rekonstruálták Bacsó Péter A tanú című filmjét a filmlabor és a filmarchívum munkatársai. Az eredeti változatot digitálisan felújítva mutatják be a Cannes-i filmfesztiválon - tudta meg az InfoRádió Fazekas Esztertől, a filmarchívum filmfelújítási és digitalizálási menedzserétől.
Egy "másfajta", határait és kulturáját védő Európa építésének érdekében utazik Magyarországra az olasz kormányfőhelyettes csütörtökön. Matteo Salvini, akit Orbán Viktor miniszterelnök is fogad, egy európai parlamenti választási kampányeseményen beszélt erről Tivoliban szerdán.
A listavezető Zalaegerszeg hosszabbításban szerzett góllal 2-1-re győzött Cegléden a labdarúgó NB II szerdai, 35. fordulójában, sikerével pedig matematikailag is bebiztosította feljutását.
Alig egy hete mutatta be az ATV Híradója, hogy miként tarolták le a fákat Fonyódligeten, az Erzsébet táborban, ahol felújítási munkákba kezdtek, de most újabb fák kivágásáról kaptunk híreket. Az északi parton, Révfülöpön, a kemping területén vágtak ki hatalmas fákat, amelyeket ugyan sajnálnak a helyiek, de azt mondják, hogy ezek már-már életveszély
Több forrás szerint már májusban sor kerülhet a találkozóra, ami komoly áttörést jelentene a magyar-amerikai viszonyban. Közben az Orbán-kormány amerikai hadi eszközök beszerzéséről tárgyal. Izrael is besegít Orbán érdekében.
Fucsovics Márton szerdán három játszmában, 2 óra 39 perc alatt legyőzte a brazil Thiago Monteirót az 586 ezer euró (185 millió forint) összdíjazású müncheni salakpályás férfi tenisztorna nyolcaddöntőjében.