Május első dekádja után a második is csapadékosnak tűnik, legalábbis a dunántúli országrész számára. A természet igyekszik valamit pótolni a hiányzó esőből, bár az elvesző termést már minden bizonnyal lehetetlen lesz. A teljes virágzásban levő akácnak most nem használ az esőzés, mert kimossa a nektárt a virágokból, valamint ilyen időben kevésbé jár
Csütörtökön lejár az európai parlamenti (EP-) választással kapcsolatos megfigyelők bejelentésének határideje; három nappal a határidő lejárta előtt mindössze 37 megfigyelőt vett nyilvántartásba a Nemzeti Választási Bizottság (NVB).
Legalább két akut válság, a Kínával éleződő vámháború és a venezuelai feszültség közepette szakított időt az amerikai elnök, hogy találkozzon a magyar kormányfővel.
Eddig alig 1500 szavazatszámlálót delegáltak az ellenzéki pártok a tízezernél is több szavazókörba. Hiába a tavalyi visszaélések, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet ezúttal távol marad. (Belföld)
Washingtonban tárgyalt Donald Trump amerikai elnökkel Orbán Viktor miniszterelnök. Az Egyesült Államok vezetője azt mondta: nagyra értékeli, amit a magyar vezetés a migráció megállításáért és a keresztények védelmében tett.
Jim Jarmusch zombifilmjének díszbemutatójával veszi kezdetét kedden a Cannes-i filmfesztivál, amelyen több magyar vonatkozású alkotást is vetítenek a kísérőprogramban.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a honlapján közzétette a 2018-ban, a társasági adóalapra és adókedvezményre, az innovációs járulékra és a rehabilitációs hozzájárulási adóra vonatkozó szabályokat nem megfelelően alkalmazó...
A finálé előtti reggelen háromszor is körbefutotta a Margitszigetet, és eszébe jutott a titkos fegyver, a két beállós játék, de ezt végül nem vetette be az oroszok ellen, mert nem volt rá szükség.
Súlyos lelki problémákat idézett elő több kisgyermeknél egy szekszárdi nevelőnő „gondoskodása”. A szülők rendőrségi feljelentést tettek. Az eset nem egyedi: egy friss ombudsmani jelentés szerint akut rendszerproblémák vannak. (Belföld)
Rekordösszegű bírságot szabott ki a kaliforniai bíróság hétfőn a német Bayer AG gyógyszercéggel szemben, mivel a perelő párnak adtak igazat, akik azt mondták, a cég Roundup nevű gyomirtója okozott nekik rákot, írja a hvg. (Bűnügy-baleset)
Harry herceg és Meghan hercegné első gyermeke május 6-án, azaz több mint egy hete megszületett, azonban a famíliából még mindig sokan nem is láthatták a picurt - írta meg a femina.hu.
Csütörtökön lejár az európai parlamenti (EP-) választással kapcsolatos megfigyelők bejelentésének határideje; három nappal a határidő lejárta előtt mindössze 37 megfigyelőt vett nyilvántartásba a Nemzeti Választási Bizottság (NVB).
A sörgyártás a cseh élet szerves része. Az ország egyik legismertebb sörgyára, a Plzensky Prazdroj döntése, hogy a világhírű Pilsner Urquell világos sör forgalmazását mostantól a Prologis új pilzeni parkjából végzi, ismét ékesen bizonyítja, hogy vállalatunk a világ legkiválóbb márkáinak megbízható logisztikai partnere. A Prologis márciusban írt alá
Már Budapesten is egyre kevesebb házi gyermekorvos praktizál - mondta az InfoRádiónak a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke. A szervezet a hétvégén tartotta szakmai konferenciáját Siófokon.
Ha Matolcsy Ádám cége nem érezte volna meg időben, hogy lehúzza a rolót az NHB, akkor a milliárdos forgalmú vállalkozás hatalmas összeggel ragadhatott volna bent, (Gazdaság)
A Reuters elemzői konszenzusát és az egy évvel korábbi eredményt is kis mértékben múlta felül a német Allianz ma reggel közzétett gyorsjelentése. A bevételekben az élet- és egészségbiztosítási üzletág, a nyereségben a vagyon-...
A kormány 2019-ben 8,6 milliárd forint tenyészkoca, és 10,5 milliárd forint hízó állatjóléti támogatást különített el a költségvetésben - mondta Nagy István agrárminiszter hétfőn a Hevesi család megújult sertéstelepének átadóján, Mindszenten.
A palota legfrissebb pletykái szerint Harry és Meghan úgy döntött, hogy a hercegné a korábban tervezettnél néhány héttel hamarabb tér vissza teendőihez - olvasható a lokal.hu-n.
Alig mozdul kedd reggelre a forint az euróval szemben azt követően, hogy tegnap megint a 325-öt vette célba, majd estére visszaerősödött. A következő napokban a holnap érkező GDP-adat lehet érdemi hatással akár a forint árfolyamára is....
Bemutatták a 2019-es "Kóstold körbe" kiadványt, mely számos hasznos információval szolgál a Balatonhoz érkező turistáknak - írja a HelloVidék. A kiadvány 50, egész évben nyitva tartó vendéglátóegységet listáz, pénztárcától...
Egyre nehezebben tudnak vállalati nyaralókban pihenni az alkalmazottak, tíz év alatt ugyanis 48 ezerről 11 ezerre csökkent a férőhelyek száma. Az adószabályok miatt piaci árat kellene fizetni, ez viszont nem éri meg a munkavállalóknak. (Belföld)