Az ellenzéki pártok fontosnak tartják, hogy sok év szünet után ismét fogadta a magyar kormányfőt az Egyesült Államok elnöke. Azt azonban jelzésértékűnek tartják, hogy Orbán Viktor még a térség vezetői közül is utolsóként kapott meghívást a Fehér Házba.
Szergej Lavrov orosz külügyminiszter közölte, hogy a kétoldalú kapcsolatokat javító lépésekről állapodott meg amerikai hivatali partnerével, Mike Pompeóval kettejük keddi, Szocsiban lefolytatott tárgyalásán. A közös sajtótájékoztatón...
A héten hozhatnak döntést arról, hogy milyen büntetést kap a pénzügyi fair play szabályainak megsértésével vádolt Manchester City. A friss angol bajnok futballklub úgy érzi, van bizonyítékuk az ártatlanságra.
Februárhoz képest márciusban nem változott, 5,3 százalék maradt a munkanélküliségi ráta a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (Oecd) tagállamaiban.
2017 júniusában megszűntek az EU-n belül a roamingdíjak, most a nemzetközi hívások és sms-ek bevezetendő árplafonjai jelentik a következő lépését a távközlési szabályok uniós szintű átdolgozásának, melynek célja az elektronikus...
Szergej Lavrov orosz külügyminiszter közölte, hogy a kétoldalú kapcsolatokat javító lépésekről állapodott meg amerikai hivatali partnerével, Mike Pompeóval kettejük keddi, Szocsiban lefolytatott tárgyalásán.
Megszüntette a Fővárosi Törvényszék annak a férfinak a letartóztatását, aki 2018 októberében edzés közben támadta meg az ultrafutó Makai Viktóriát, néhány száz méterre a nő házától.
Ezen támogatásformák megőrzése az agrárberuházásokat ösztönző vidékfejlesztési támogatásokkal együtt nagyban hozzájárulhat a magyar agrárium további fejlődéséhez – mondta az agrárminiszter.
A politikus szerint a szervezet alapvető missziója a honvédelmi alapismeretek oktatása, a katonai hagyományok ápolása, illetve katasztrófahelyzetekben, például árvíz idején az élet- és vagyonvédelem.
Mintegy 20 ezer hektár repcét kellett kiszántani, de a szárazság az őszi kalászosoknál is terméskiesést okoz. Eddig több mint 30 ezer bejelentés érkezett aszálykár miatt.
Emelkedéssel zártak a főbb nyugat-európai tőzsdék kedden, miután a Washingtonban és Pekingben elhangzott optimista nyilatkozatok némileg megnyugtatták a kereskedelmi háború kiszélesedésétől rettegő befektetőket.
Egy sajtótájékoztatón Tüske László főigazgató mintegy mellékesen megjegyezte, tényleg a Kilián-laktanyába megy az Országos Széchényi Könyvtár. (Kultúra)
Az Uber nyilvános részvénykibocsátását két nap meredek zuhanás követte, a befektetők egy része a fő szervező befektetési bankot hibáztatja. Az utóbbi negyed évszázad legnagyobb bukása volt eddig az akció. De nyilván pechjük is volt, mivel a vámvita éppen a tőzsdei bevezetésre durvult el.
A Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) és az Országos Hírszerzési Igazgatóság (DNI) is részt vesz a William Barr igazságügyi miniszter által kezdeményezett nyomozásban, amely a Mueller-vizsgálat eredetét hivatott feltárni - jelentette kedden több amerikai médium is.
A Fehér Ház felülvizsgálja az Iránnal szembeni katonai terveit, az iraki háborút idézi a tervezett csapat mérete - közölt cikket a New York Times saját forrásaira hivatkozva. Patrick Shanahan ügyvivő védelmi miniszter egy múlt csütörtöki...
Legkevesebb kilencen életüket vesztették és harmincnégyen megsebesültek kedden Mogadishuban és környékén az al-Shabaab szomáliai iszlamista milícia két robbantásos merényletében.
A május 26-i európai parlamenti (EP-) választáson nem pártokról döntünk, hanem jövőt választunk magunknak - mondta az Országgyűlés elnöke kedden Siófokon.
A közösségi médiában osztotta meg történetét a modell-műsorvezető, Kapócs Zsóka. 7 millió forintot csaltak ki tőle, most nyilvánosság elé tárta az esetet, hogy más ne válljon hozzá hasonlóan az átverés áldozatává. Kapócs...
Pedig csak nem akarta növelni a konyhai szemetet. Sajnos a kommentek fele negatív volt, de nem a trollok győztek, hanem a hulladékmentes szemlélet. Nagyon fontos kérdésre irányítja a figyelmet a poszt.
Legkevesebb kilencen életüket vesztették és harmincnégyen megsebesültek kedden Mogadishuban és környékén az al-Shabaab szomáliai iszlamista milícia két robbantásos merényletében.
Stabil pluszokat mutatnak az amerikai részvénypiacok, mivel a befektetők azt olvasták ki Donald Trump legutóbbi szavaiból, hogy megegyezésre törekszik Kínával.Kezdenek helyreállni az amerikai tőzsdék 2019.05.14 19:34Csúnya volt az amerikai...
Általában borult lesz az ég, de a keleti, északkeleti megyékben átmenetileg több alkalommal is elvékonyodhat, felszakadozhat a felhőzet. Továbbra is sokfelé várható eső, zápor; a keleti, északkeleti határ közelében kedden és szerdán is kialakulhat egy-egy zivatar.