2019. május 14. kedd

máj. 14
9:36
5 dolog, amiben megváltozik a személyiséged egy megcsalás után (Spabook)
A megcsalás nem csak azt jelenti, hogy a párod együtt volt egy másik személlyel, hanem azt is, hogy eljátszotta a bizalmad, és visszaélt az érzéseiddel...
máj. 14
9:39
Közel 70 százalékos növekedéssel robbantott márciusban az építőipar (Privátbankár)
Az első negyedéves teljesítmény pedig összesítve majdnem 50 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit.
máj. 14
9:39
Vízilabda, kerékpár, tenisz a tévében (Infostart)
A Szolnoki Dózsa férfi pólósai a vízilabda BL-ben játszanak kedden. Negyedik szakaszához ért a Giro, a harmadikhoz a kaliforniai körverseny. Folytatódnak az ATP- és WTA-tornák és lesz kézilabda is.
máj. 14
9:39
Fiatalok és szívinfarktus (WebBeteg)
A szívinfarktus - általában valamelyik koszorúér elzáródása következtében létrejövő szívizomelhalás - bár gyakrabban fordul elő idősebbeken, de sajnos a fiatalokat sem kíméli. Többnyire, alapvetően egy érfal károsodása, plakk melletti vérlemezkedugó kialakulása, ritkábban a test más területén keletkezett vérrög megakadása, illetve a koszorúér átmen
máj. 14
9:39
BÉT: Gyengülés várható ma? (ProfitLine)
Gyengülésre számít a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) kedden az Equilor részvényelemzője.
máj. 14
9:39
Kemény szavak Vilmostól Harrynek (ATV)
Mint arról beszámoltunk, Vilmos hercegék még nem látták a kis Archie-t. Öccse kisfiát hamarosan meglátogatja, de üzent is mégpedig tréfásan Harry-nek – írja a Blikk.
máj. 14
9:39
Mészáros Lőrincék 3,25 milliárdért vezethetik el a szennyvizet négy településen (444.hu)
Mezőtárkányban, Egerfarmoson, Egerlövőben és Mezőszemerén.
máj. 14
9:39
Régiós összevetésben is drága Budapest (AQUA)
Mindössze három olyan fővárosi kerület van, amelyben öt év alatt nem kétszereződtek meg vagy drágultak ennél is nagyobb mértékben az ingatlanok.
máj. 14
9:39
Zselíci bántalmazás: a TASZ felelőtlenségét emeli ki az Alapjogokért Központ (Igényesférfi.hu)
A jogvédő szervezet szerint nem véletlen, hogy az EP-kampány idején hozták nyilvánosságra a videót.
máj. 14
9:42
Legyen saját fűszerkertünk – 2. rész (Agrofórum)
Hogyan nevelhetünk egészséges fűszernövényeket a saját kertünkben vagy konyhánkban? Mit kívánnak a gyönyörű virágokat hozó fűszernövények? Íme a zsálya, a borsikafű és a levendula!
máj. 14
9:45
Bajba kerülhetnek az autógyárak és ez nekünk is fájni fog (Grill Receptek)
Bajban a nagy német autógyártók. A Mercedes egy évvel halasztaná a kecskeméti beruházásokat, a BMW is újragondolhatja a termelés bővítését. (Gazdaság)
máj. 14
9:45
A paksi bővítés 80 százalékát eddig orosz hitelből fizettük (444.hu)
A magyar állam március közepén 9,66 milliárd forintot fizetett ki a Roszatomnak.
máj. 14
9:45
Dalia Grybauskaite: Az EU vezetői Romániában találkoznak, hogy egységet mutassanak a Brexit-válság ellenére (Tiszta Jövő)
A csúcsjelölti módszer kívül esik a demokratikus eljárási formákon és az alapszerződésekben megfogalmazottokon.
máj. 14
9:47
Európában erősítenek a liberálisok (Grill Receptek)
Emmanuel Macron francia elnök pártja az ALDE frakciójához csatlakozik a jövő hét végén esedékes európai parlamenti választást követően. A harmadik legnagyobb frakció jöhet létre. (Külföld)
máj. 14
9:51
A GVH áldását adta a Generali-Ergo biztosítók fúziójára (Menedzsment Fórum)
Nem találta ugyanis versenyt korlátozónak az olasz Generali és a német Ergo magyar leánycégeinek összefonódását.
máj. 14
9:51
Feloldották a kijárási tilalmat Srí Lankán – egy tartomány kivételével (Infostart)
Egy tartomány kivételével feloldották kedden az előző nap kirobbant muszlimellenes lázadások miatt bevezetett kijárási tilalmat Srí Lankán - közölték helyi tisztviselők.
máj. 14
9:51
Történelmi bírság: 2 milliárd dollár kártérítést fizethet a Bayer egy nyugdíjas házaspárnak (Portfolio)
Egyre nagyobb terhet jelent a német vegyipari óriásvállalatnak, a Bayernek a tavaly megvásárolt Monsanto, az amerikai vegyipari cég egyik legfontosabb terméke, a Roundup ugyanis rákkeltő lehet, emiatt pedig egymás után ítélik súlyos pénzbírságra...
máj. 14
9:51
Közel egymilliárd forintba kerül az új budapesti kézilabda-aréna tervezése (ATV)
Csaknem egymilliárd forintba kerül az új budapesti kézilabda-aréna tervezése - vette észre a 24.hu.
máj. 14
9:54
Eltilthatják az angol bajnokot a BL-től (Sport365)
Szabályt szeghettek Guardioláék.
máj. 14
9:57
Öt év alatt háromszorozódhat a fintechek bevétele (Portfolio)
2024-ban 638 milliárd dolláros bevételre tehetnek szerint a világ fintech platformjai, miközben ez az érték idén várhatóan alig 263 milliárd dollár lesz - derül ki a Juniper Research legfrissebb adataiból. A Juniper szakemberei arra számítanak...
máj. 14
9:57
Baranyi Gábor: A Telekom és a cigányok (Tiszta Jövő)
Nem trendi cigány embereket szerepeltetni hirdetésekben?
máj. 14
10:03
Videó: Donald Trump és Orbán Viktor teljes sajtótájékoztatója (Infostart)
Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a Fehér Házban találkozott Donald Trump amerikai elnökkel, akivel négyszemközti megbeszélést folytatott, majd pedig a magyar és az amerikai delegáció plenáris ülésen vett részt.
máj. 14
10:03
Felgyorsult a német infláció (ProfitLine)
Áprilisban nőttek a fogyasztói árak és tavaly november óta a legmagasabb infláció alakult ki Németországban a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis kedden publikált jelentése szerint.
máj. 14
10:03
Egy UEFA-bizottság kérni fogja a Manchester City eltiltását egy BL-szezontól (444.hu)
Az angol futballklub az elmúlt években többször is majdnem kiérdemelte a büntetést a katari befektetők maszatolásaiért.
máj. 14
10:03
Már csak az állatkertben találkozhatsz velük - Kihaltnak nyilvánították a koalákat (Femcafe)
A tragédia egyrészt a tömeges erdőirtás miatt következett be.
máj. 14
10:05
Te felvennéd? Piacra dobták a világ legbizarrabb fürdőruháit (Femcafe)
Hogy jól néznek-e ki, mindenki döntse el maga.
máj. 14
10:06
Az 5 legviccesebb nevű magyar település – Hallottál már róluk? (Spabook)
Karakószörcsögről jött, Hirtelengöröngyösig ment… A kitalált, vicces településnevekkel gyakran érzékeltetjük, hogy valami a világ végén,...
máj. 14
10:09
Az MTVA lefújta a tendert, amivel a saját befolyását mérte volna meg (Menedzsment Fórum)
Változtak az elvárások, amit csak a közbeszerzéstől való visszalépéssel tudnak orvosolni.
máj. 14
10:09
Sokat spórolhatnának vele, mégsem váltanak energiaszolgáltatót a kkv-k (Portfolio)
A hazai vállalatok közül sokan nem használják ki, hogy szabadon választhatnak energia-kereskedőt, pedig a legtöbb esetben egy váltással a jelenleginél jóval olcsóbban juthatnának áramhoz vagy gázhoz a szabadpiacon. Az átszerződés folyamata...
máj. 14
10:09
Ilyen lesz a Kia új kis SUV-ja – csak éppen mi nem kapunk belőle (Auto Pult)
Miközben egyre több fronton sikerül jól a Kia és a Hyundai modellpalettájának elkülönítése, azért, ha az egyik gyártó egy újdonságot mutat be, akkor legtöbbször előfordul, hogy a másik is hasonlóan tesz annak alapjain. Ezúttal is ez a helyzet: a Kia már a pár hete bemutatkozott Hyundai Venue saját megfelelőjére hangol. Ám ezúttal csavar is van a tö
máj. 14
10:09
Emilia Clarke Kopasz lett (Joy)
Mit akar ezzel elárulni a sorozat fináléjával kapcsolatban a Sárkányok Anyja?
máj. 14
10:11
Megérkezett a Demóna 2 első előzetese: még izgalmasabb lesz, mint az első rész! (Joy)
A korábbi színészek mellett olyan sztárok is feltűnnek a folytatásban, mint például Michelle Pfeiffer.
máj. 14
10:12
Beszámoló a hétvégén Máriapócson rendezett Driftgames versenyről (Sport365)
Pro (OB1) és Pro2 (OB2) kategóriában is hirdettek győztest.
máj. 14
10:15
Leépít a Magyarországon is jelen lévő német multi (Portfolio)
Költségcsökkentésbe kezd a Magyarországon is jelenlévő autóipari beszállító, a Mahle. A negyedik legnagyobb német beszállító minden tizedik pozíciót megszünteti a stuttgarti központjában és a korábban bejelentett bővítését is...
máj. 14
10:15
Babucs Zoltán: Magyarok voltunk, vagyunk, leszünk (Tiszta Jövő)
Orbán Viktor miniszterelnök pedig kijelentette, hogy ebben a kérdésben osztja az RMDSZ álláspontját.
máj. 14
10:21
Hirtelen 10 ezer beteg tűnt el a várólistákról (Privátbankár)
Két hónap leforgása alatt a várólistákon szereplő páciensek száma közel harmadával csökkent. Bár a folyamat első ránézésre kedvező, a háttérben főként az új szabályok életbe lépése játszik szerepet, melynek másik következményeként az előjegyzési listán szereplők száma ugrott meg.
máj. 14
10:21
Most akkor bezárnak a plázáink vagy nem? - Mi az igazság? (Portfolio)
A kiskereskedőknek még soha nem állt rendelkezése annyi információja arról, hogy mit szeretnének a vásárlók, mint ma, a vevői oldaláról nézve pedig szinte minden termék megvásárlása egyetlen gombnyomásra van - mondta el az FM & Office...
máj. 14
10:21
Figyelem! Két hétig nem jár esténként ez a HÉV (ATV)
Pótlóbusz jár két hétig hétköznap esténként az 5-ös, szentendrei HÉV helyett egy szakaszon - olvasható a budapestkornyeke.hu-n.
máj. 14
10:21
Orbán családpolitikájával riogat a német köztévé (Igényesférfi.hu)
A német kommentelőknek viszont tetszik a magyar modell.
máj. 14
10:23
Szárnyal a bitcoin, 8000 dollár felett az árfolyam (Portfolio)
6000 dollárról néhány nap alatt 8000 dollár fölé emelkedett a bitcoin árfolyama, jelenleg 8200 dolláron kereskednek vele. A befektetők fontos technikai szintek miatt és egy múlt heti hírre kezdhették el venni a kriptodevizát. Április...
máj. 14
10:27
Orbán Viktor: most célratörőbb politika tapasztalható Washingtonban (Infostart)
Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a Fehér Házban találkozott Donald Trump amerikai elnökkel. Először négyszemközti megbeszélést folytattak, ami után a magyar és az amerikai delegáció plenáris ülésen vett részt.
máj. 14
10:27
Világmárkák összefogása a körforgásos gazdaságért (Márkamonitor)
A L’Oréal és a Carbios együttműködéséhez olyan nagyvállalatok csatlakoztak, mint a Nestlé Waters, a PepsiCo és a Suntory Beverage & Food Europe. Az összefogás célja, hogy ipari méretekben tegyenek elérhetővé magas minőségű újrahasznosított műanyagot, ezzel támogatva a körforgásos gazdaságot. Az új technológia alapjaiban változtatja meg a PET műanya
máj. 14
10:33
Átalakítják a Volkswagent: cégeladás és saját cellagyártás is tervben van (Portfolio)
Záporoznak a hírek a Volkswagennél, tegnap este és a mai közgyűlésen is fontos bejelentéseket tett a menedzsment. Már korábban bejelentették, hogy elektromosautó-offenzívát indít a Volkswagen, tegnap este azt közölte a cég, hogy...
máj. 14
10:33
Nosztalgikus érzések: Megszólalt Orbán a Trumppal való találkozásáról (ATV)
Orbán Viktor Facebook-oldalán osztott meg egy videót, ahol a Trumppal való találkozásához fűzött egy-két gondolatot. Az amerikai elnököt világosfejű vezetőnek tartja, és szerinte a hétfő - a találkozás miatt - egy jó nap volt Magyarország számára:
máj. 14
10:33
Két napra mocsárba szorult kamionosokon nevet a magyar netvilág (Infostart)
Két napot vesztegeltek a XVII. kerületi Merse-mocsárban, mire segítséget mertek kérni.
máj. 14
10:33
G. Fodor Gábor: Európa választ! (Tiszta Jövő)
Mit akar az elit?
máj. 14
10:36
Drift Games – amikor a technika ördöge darabokra szed (Sport365)
Pro (OB1) és Pro2 (OB2) kategóriában is hirdettek győztest.
máj. 14
10:36
8 káprázatos fotó, amit a véletlen kreált (Spabook)
Biztosan veled is történt már olyan dolog, amit egyszerűen nem hittél el, hiszen annyira kevés volt rá az esély, és ha direkt próbálod, biztosan...
máj. 14
10:39
Nőtt a hazai ipari termelés (ProfitLine)
Az ipari termelés márciusban 8,0 százalékkal, az első negyedévben 6,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit - erősítette meg kedden második becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
máj. 14
10:39
Ezt rontják el a legtöbben a NAV szerint: ezek a leggyakoribb hibák az adóbevallásokban (Pénzcentrum)
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a honlapján közzétette a 2018-ban, a társasági adóalapra és adókedvezményre, az innovációs járulékra és a rehabilitációs hozzájárulási adóra vonatkozó szabályokat nem megfelelően alkalmazó...

Keresés