2019. május 15. szerda

máj. 15
9:45
Valakik valamiért jó ötletnek találták Mel Gibsont kiválasztani a Rothchild című film főszerepére (444.hu)
A film terveiben elhallgatják, milyen származású lehet a bankárcsalád, de az a gyanúm, hogy az antiszemitáknak nem kell sokat törniük ezen a fejüket.
máj. 15
9:45
Szijjártó Péter: Trump és Orbán számos nagy nemzetközi témában hasonló megközelítést alkalmaz (USAracing)
Az Egyesült Államok és Magyarország ugyanazon az oldalon áll, ha arról van szó, hogy Izraelt illetően tisztességes és kiegyensúlyozott álláspontra kell helyezkedni.
máj. 15
9:48
Trónok harca-spoilerek miatt kívánták James Cordennek, hogy legyen beteg a gyereke (SzMo)
A showman a Trónok harca egyik jelenetét használta fel egy világpolitikai esemény magyarázatához, ez akasztotta ki egyik nézőjét.
máj. 15
9:51
Jócskán felülmúlta a várakozásokat a GDP-adat (Infostart)
Az első negyedévben a bruttó hazai termék (GDP) 5,3 százalékkal, szezonálisan és naptárhatással kiigazítva és kiegyensúlyozva 5,2 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest - jelentette szerdán első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
máj. 15
9:51
Az UniCredit és az ING is érdeklődik a Commerzbank iránt (Portfolio)
Miután a Deutsche Bankkal folytatott összeolvadási tárgyalások dugába dőltek, két komoly érdeklődő is megjelent a Commerzbanknál: az UniCredit és az ING is tanácsadókat fogadott a második legnagyobb német bank esetleges felvásárlásának...
máj. 15
9:51
Brutális verekedés a Nemzeti Színházban - Ezek az okok (Femcafe)
Két színész esett egymásnak a Nemzeti Színház sajtótájékoztatóján.
máj. 15
9:57
Felülmúlta a várakozásokat a GDP-adat (Infostart)
Az első negyedévben a bruttó hazai termék (GDP) 5,3 százalékkal, szezonálisan és naptárhatással kiigazítva és kiegyensúlyozva 5,2 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest - jelentette szerdán első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
máj. 15
9:57
Komoly válság küszöbén az amerikai és német kapcsolatok (Privátbankár)
Trump korábban május 18-ig vállalta, hogy az európai autószektort nem sújtja pótlólagos büntetővámokkal. Trump EU-ellenes megosztó politikájával - példának okáért a Brexit, avagy Orbán nyílt támogatásával – az óriási amerikai cégek érdekeit képviseli. A Google vagy az Amazon érdekeit jobban szolgálná egy széttöredezett kontinens, ahol Brüsszel túl
máj. 15
9:57
Lefagyott mindenki: Majka ezt merte Tillával tenni ott, mindenki előtt (Blikk)
Kicbukott.
máj. 15
9:57
Belvárosi úrigyerek az első világbeli problémáival kéri az adód 1 százalékát (Kreatív Online)
Civilszervezetek fogtak össze, hogy a fiatalok körében is népszerűsítsék a rendelkezést az adójuk 1 százalékáról.
máj. 15
9:57
Felfüggesztették a kecskeméti Mercedes-gyár építését (Portfolio)
Átmenetileg felfüggesztették a kecskeméti Mercedes-üzem bővítését, tudta meg az Index a Daimler stuttgarti központjától. Nagy hullámokat vetett idehaza a Handelsblatt hétvégi cikke, amiben arról írnak, hogy a Daimler és a BMW lassíthatja...
máj. 15
9:57
306 lóerővel debütáltak minden idők legizmosabb MINI JCW modelljei (Auto Pult)
A MINI két legnagyobb típusának csúcsmodelljei, a Clubman és a Countryman John Cooper Works (JCW) sportkivitelek megörökölték a nemrégiben bemutatott, nem mellesleg azonos UKL alapokra épített BMW X2 M35i hajtásláncát, ami azt jelenti, hogy mostantól a két csúcs maxi-MINI 306 lóerővel és széria összkerékhajtással folytatja pályafutását.
máj. 15
9:57
Új korlátozásokat vezet be a Facebook (ATV)
Új korlátozásokat vezet be élő közvetítési szolgáltatására a Facebook, miután az 51 ember életét követelő christchurch-i merénylet elkövetője így közvetítette akcióját.
máj. 15
9:57
Ulicza Tamás: Abszurdból sikertörténet (Tiszta Jövő)
Legtalálóbb egy új fejezet csúcspontjáról beszélni.
máj. 15
10:00
Angol focicsapatnál talált edzőt a Buffalo jégkorong gárdája (Sport365)
Óriási meglepetés, még nagyobb elvárások.
máj. 15
10:03
Viharkárok: Sok helyen okozott komoly károkat a májusi időjárás (Biztosító Magazin)
Sok helyen okozott károkat a viharos szél, amely tetőket bontott meg, fákat döntött az utakra vagy autókra - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője hétfőn az MTI-vel.
máj. 15
10:03
Lekéste a metrót, ezért leállítatta azt (Igényesférfi.hu)
B. Jusztin meg akarta büntetni a metrót, azonban most őt büntethetik meg.
máj. 15
10:03
A WikiLeaks-dilemma jogi szemmel (Könyves Magazin)
A WikiLeaks-ügy újabb fordulóponthoz érkezett az elmúlt hónapban, amikor a szervezet alapítóját, Julian Assange-ot a brit hatóságok őrizetbe vették. Az Egyesült Államok Assange kiadását nem újságírói tevékenysége, hanem számítógépes jelszavak feltörésében nyújtott bűnsegédi magatartása miatt kéri. A WikiLeaks-eset azonban a jelenkor globalizációján
máj. 15
10:06
4 hasznos tanács, amit jó lett volna a 20-as éveidben hallani (Spabook)
Ha most, huszonévesen azt gondolod, hogy nehéz az életed, jobb, ha tudod: ez az az életszakasz, amiben a legtöbb emocionális hullámhegy és hullámvölgy...
máj. 15
10:09
Az AutoWallis fő tulajdonosa a felvett osztalék visszafizetésével is támogatja a társaság stratégiájának megvalósítását (ProfitLine)
Korábbi szándékát megerősítve, az AutoWallis közvetett fő tulajdonosa Veres Tibor több mint félmilliárd forinttal támogatja a tőzsde autós cégének növekedési stratégiáját. Ezzel a lépéssel a fő részvényes, mint az osztalékelsőbbségi részvényesek birtokosa a társaság által számára kifizetett osztalék összegét juttatta vissza a vállalatnak.
máj. 15
10:09
Több informátorát is kiadta a rendőrségnek a Pesti Srácok újságírója (444.hu)
Füssy Angéla több alkalommal is szándékosan, aktívan avatkozhatott bele a nyomozásba.
máj. 15
10:09
Döbbenet: Instagramon szavaztatta meg saját megölését egy tinilány (ATV)
Egy 16 éves lány végzett magával, miután az Instagram-oldalán szavazást indított arról, öngyilkos legyen-e.
máj. 15
10:15
Felhördült a konyha! Beterítette a trutyi a séfet. Totál kiszúrtak vele (Blikk)
Ákos és Zé komolyan aggódott.
máj. 15
10:15
Újra nekifutnak a brexitszavazásnak (Infostart)
Az alsóház elé terjeszti a brit kormány a kilépési tervezetet. A kormány és a Munkáspárt már azért tárgyal, hogy meg tudják teremteni a stabil többséget a megállapodás megszavazásához.
máj. 15
10:15
Megint a 325 küszöbén billeg a forint - Hamarosan jön a fontos adat (Portfolio)
Hiába közölte minden idők második leggyorsabb gazdasági növekedési adatát az első negyedévre a KSH, a forint kezdetben stabil maradt, majd a délelőtt során új héthavi mélypontra bukott az euróval szemben. A jegyzések így átlépték...
máj. 15
10:15
Drónokkal támadtak meg olajszivattyú-állomásokat jemeni lázadók (NRGreport)
Háled al-Falih, a monarchia energiaügyi minisztere azt mondta, az Irán támogatását élvező húszi felkelők két olajszivattyú-állomást támadtak meg Rijád közelében, és a „terrorcselekmény” miatt az Aramco olajvállalatnak le kellett zárnia a Janbu kikötőjében végződő kelet-nyugati olajvezetéket, de a robbanószerrel megrakott drónok támadása nem befolyá
máj. 15
10:15
Így készül ma egy luxusautó (Márkamonitor)
A világ vezető környezetbarát luxusautó-gyártója, a Lexus Japánban, Aichi prefektúrában működő Motomachi üzeme a világ egyik legmodernebb autógyára, ahol a ma létező csúcstechnológiát a kézműves tradíciókkal ötvözik. Ennek a hipermodern, mégis ősi hagyományokra alapozó autógyárnak a kulisszatitkaiba enged most bepillantást a japán luxusautó-gyártó.
máj. 15
10:21
Régiós szinten kiemelkedő a magyar ipar teljesítménye (AQUA)
A kiugró eredmény többek között annak köszönhető, hogy Magyarországon politikai stabilitás és biztonság van, és az elmúlt években rendbe tették az ország pénzügyeit.
máj. 15
10:21
Selena Gomez vadító lábvillantással érkezett meg élete első cannes-i fesztiváljára (Glamour)
Nagyon szexi volt Louis Vuittonban a vörös szőnyegen
máj. 15
10:23
Kate Middleton ebben a bájos pöttyös ruhával idézte meg Diana hercegné egyik emlékezetes szettjét (Glamour)
Nem először viselte
máj. 15
10:27
Gigabírságot kapott a Monsanto (USAracing)
Egy kaliforniai esküdtbíróság nem kevesebb mint kétmilliárd dollár kárterítést ítélt meg egy házaspárnak, akik rákbetegséget kaptak az agrárvegyipari óriáscég Roundup nevű gyomirtójától.
máj. 15
10:27
Szörnyű helyzetbe került Tóth Andi - Ezért omlott össze az élete (Femcafe)
Munka, pénz és menedzser nélkül maradt az énekesnő.
máj. 15
10:30
Nagy reményekkel vág neki a válogatott a gimnasztika Eb-nek (Sport365)
Kiemelkedő szereplés várható.
máj. 15
10:33
Fontos korlátozást vezet be a Facebook, mindenkit érint (Infostart)
Új szabályokat hoz élő közvetítési szolgáltatására a Facebook, miután az 51 ember életét követelő christchurch-i merénylet elkövetője így közvetítette akcióját.
máj. 15
10:33
Takarék Index: szorítják az építőket a 2021-től szigorodó energetikai követelmények (ProfitLine)
Készülnek az energiahatékonysági szabályok jelentős szigorodására a családi házat vagy társasházi lakást építők. A Takarék Index elemzése szerint, a most épülő és eladásra kínált fővárosi társasházi lakások majdnem fele várhatóan már megfelel a 2021-től életbe lépő szigorú elvárásoknak, az arány pedig a jövőre átadni tervezett lakások körében még m
máj. 15
10:33
Még fél évig jöhet a szennyezett olaj (Portfolio)
Még 4-6 hónapig jöhet szennyezett orosz olaj Magyarországra az Ukrtransnafta ukrán vezetéküzemeltető vállalat szerint. A hazai energiaellátás jövőjéről a Portfolio Clean Energy & Disruptive Trends Summit 2019 című, június 4-i konferencián...
máj. 15
10:33
Meglepetések nélkül: máris itt a középső, 440 lóerős Porsche Cayenne S Coupé (Auto Pult)
Épp a múlt héten írtunk Olvasóinknak a Porsche Cayenne Coupé GT-sportmodell (esetleges) érkezéséről, amely bizonyos tekintetben a Lamborghini Urus technikáját, illetve motorját örökölheti, ám cikkünkben azt is megemlítettük, hogy a Cayenne, illetve a Cayenne Coupé széria még számos új taggal fog bővülni a következő hónapokban, években. Az első újdo
máj. 15
10:33
Régiós szinten kiemelkedő a magyar ipar teljesítménye (AQUA)
A kiugró eredmény többek között annak köszönhető, hogy Magyarországon politikai stabilitás és biztonság van, és az elmúlt években rendbe tették az ország pénzügyeit.
máj. 15
10:33
Így találd meg a hozzád illő napszemüveget: Mutatjuk a neked való darabot (Femcafe)
Így már könnyebb lesz választanod.
máj. 15
10:33
Szörnyű helyzetbe került Tóth Andi - Ezért omlott össze az élete (Femcafe)
Munka, pénz és menedzser nélkül maradt az énekesnő.
máj. 15
10:35
Instagrammon szavazták meg a fiatal lány halálát - Végzett magával (Femcafe)
A malajziai lány a követőire bízta a döntést.
máj. 15
10:36
Milyen az alakod? Mutatjuk, melyik szoknya fazon illik hozzád a legjobban (Spabook)
Mi, nők egyaránt szívesen viselünk nadrágot és szoknyát is magunkon, vannak köztünk olyanok, akik inkább nadrág kedvelők, és olyanok is, akik...
máj. 15
10:36
Abszolút zöld flottára vált a KITE Zrt. (Agrofórum)
A vállalati flották világszerte drasztikus ütemben fordulnak el személyautó beszerzéseik során a dízel meghajtástól: fontos szimbolikus jelzést küldenek a piacnak (és egyben kézzelfogható módon hozzájárulnak az autópark zöldüléséhez) a Klíma Csoport Ev100 elnevezésű globális kezdeményezéséhez hasonló megmozdulások, amelynek keretében meghatározó gl
máj. 15
10:39
Forralj fel egy fehér ruhadarabot citromszeletekkel. Nem fogsz hinni a szemednek, ha meglátod az eredményt (Blikk)
Így varázsold vissza a szürkésfehér ruhádat ismét ragyogó fehérre.
máj. 15
10:39
Megtorpant a Mercedes hazai bővítése: tényleg ekkora a baj? (Pénzcentrum)
A német autóipar rendszerszintű problémái miatt több nagy gyártó is újragondolja terveit, az átmeneti megtorpanás a kecskeméti Mercedes gyárbővítést is érinti - írja az Index. Bár a Mercedes hosszú távon számol kecskeméti...
máj. 15
10:39
Nespresso-pultok nyíltak az Auchanban (Márkamonitor)
Újabb mérföldkő érkezett el a Nespresso életében: májustól még könnyebben beszerezhetők az egy gombnyomásra különleges kávéélményt biztosító kávégépek. A márka a vásárlók kényelmét szem előtt tartva bővítette együttműködő partnereinek körét, így már az Auchan üzleteiben is várja a Nespresso az érdeklődőket. Minőség, kényelem és fenntarthatóság – ol
máj. 15
10:45
Újra: Szandi egy számmal árult el mindent. Nagy a boldogság, jön a következő (Blikk)
Kiderült minden.
máj. 15
10:45
Átlátszó: Mészáros Lőrinc elleni szankciókat készítenek elő Washingtonban (Portfolio)
Az amerikai kormányzatban előkészületek folynak arra, hogy a Globális Magnyitszkij-törvény alapján szankciókat vessenek ki Mészáros Lőrincre, írja közös cikkében a Wall Street Journal és az Átlátszó. Az amerikai kormányzatban előkészületek...
máj. 15
10:45
Nem fogadja Orbán a brüsszeli “bölcseket” május 26-a előtt (ATV)
Az EP-választások előtt nem jönnek Budapestre a Néppártban a Fidesz vizsgálatára kijelölt brüsszeli “bölcsek”, mert Orbán Viktor nem fogadja őket - tudta meg a Népszava brüsszeli tudósítója.
máj. 15
10:45
5,3 százalékkal bővült a gazdaság teljesítménye az első negyedévben (AQUA)
Varga Mihály közölte, hogy míg az unióban 1,5 százalékos átlagos növekedés lehetett az idei első negyedévben, addig Magyarországon ennek több mint a háromszorosa valósult meg.

Keresés