Magyarországon mindig is nagy jelentőséget tulajdonítottak a saját tulajdonú ingatlannak, ez a jelenlegi ingatlanpiaci körülmények között is tartja magát. Az Európai Unió tagállamai között Magyarországon az 5. legmagasabb a saját ingatlanban...
Ha igen, akkor irány San Francisco: a Klatch Coffee lánc már kínálja az Elida Natural Geisha 803 nevű arabica fajtát, mely a világ legdrágább kávéja. De persze sietni kell, mert nincs sok belőle.
A kormány több mint ötmilliárd forinttal támogatja a Szent Margit Rendelőintézet telephelyeinek megújítását, ebből tavaly mintegy 170 millió forint értékben érkeztek új orvosi gépek és orvostechnológiai eszközök.
A megválasztott új ukrán elnök, Volodimir Zelenszkij a kelet-ukrajnai béke érdekében engedményekre is hajlandó, de azok nem lehetnek területi jellegűek.
Dr. Salamon Ferenc lesz a 44. magyar, aki bekerül az úszósport Nemzetközi Hírességeinek Csarnokába. Sportdiplomáciai munkájáért azonban eddig csak Rajki Bélát érte ugyanilyen megtiszteltetés. (Sport)
A BMW egyelőre tagadja, hogy csúszik a debreceni gyár építése, a Daimler-Mercedes stuttgarti központja viszont már elismerte az Indexnek, hogy bár hosszú távon számítanak a kecskeméti üzem bővítésével, de egyelőre felfüggesztik a beruházást. (Gazdaság)
Magyarország célja, hogy idén 100 százalékig töltse fel gáztárolóit, kihasználva a teljes, 6,3 milliárd köbméteres kapacitást, így készülve fel az ukrajnai útvonal szállításainak 2020 januárjától várható visszaesésére - számolt...
Életét vesztette két indiai hegymászó a világ harmadik legmagasabb hegycsúcsa, a 8586 méter magas Kancsendzönga megmászásakor - jelentették be csütörtökön nepáli illetékesek. (Külföld)
Egy, az észak-amerikai kukoricaövezetben végzett felmérés arra irányult, hogy meghatározzák az egyes gazdaságokban azokat a területeket, táblákat, táblarészeket, amelyek folyamatosan, több éven keresztül mindig jó termést biztosítanak. Emellett számba vették azokat a táblafoltokat és területeket is, amelyek alacsony vagy ingadozó terméshozammal jel
Az együttes ugyan büntetőkkel kikapott Spanyolországtól az Európa-bajnokság negyeddöntőjében, három győztes csoportmérkőzésével így is benne van a két legjobb negyeddöntős kiesőben, azaz megküzdhet az ötödik helyért Belgiummal. (Sport)
Állampapír-értékesítéssel, napelemrendszerek telepítésének közvetítésével és finanszírozásával, valamint ingatlanközvetítéssel bővíti tevékenységét a Fundamenta - jelentették be a társaság mai sajtótájékoztatóján - tudósított...
A külügyminisztérium kiemelte, bíznak benne, hogy az „elsöprő többséggel” megválasztott új elnökkel, Volodimir Zelenszkijjel tisztázni tudják a magyar nemzeti közösséget érintő kérdéseket.
További több mint 42 ezer hektáron végez vadgazdálkodási és vadászati tevékenységet is az egykori gázszerelőnek és feleségének magánérdekeltsége. (Gazdaság)
A víz új halmazállapotát fedezték fel amerikai kutatók, amikor em szupermeleg folyadékká vagy gázzá alakult a lézerrel melegített víz, hanem megfagyott. (Tudomány)
Ázsiában nem volt egyértelmű az irány csütörtökön, a Nikkei 0,6 százalékos esése mellett a hongkongi tőzsde stagnált, míg a sanghaji tőzsde 0,6 százalékot emelkedett. Az irányadó európai részvényindexek a kereskedelmi háborús...
Az új ukrán nyelvtörvény ellentétes Ukrajna nemzetközi kötelezettségvállalásaival, és sérti a nemzeti közösségek jogait, mert elveszi azok nyelvhasználathoz fűződő, már meglévő, szerzett jogait - közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) csütörtökön az MTI-vel.
A Washington Post publicistája szerint Amerikában csúnya világ jön, ha egy abortuszt végrehajtó orvos 99 év börtönt is kaphat - többet, mint egy erőszaktevő.
Az Európai Unió alapértékeit megsértő tagállamok elleni hatékony fellépést biztosító, független mechanizmus felállításáról beszélt Manfred Weber, az Európai Néppárt listavezetője a csúcsjelöltek szerdai vitáján.
Pont azután álltak ki az egyenlőség mellett a bútorgyártónál, hogy a pedofilokhoz hasonlította a gyerekre vágyó homoszexuális párokat az országgyűlés elnöke.
A rossz időjárásnak nemcsak hátrányai vannak, hanem van előnyös oldala is. Például, ha valaki még szeretne egyet síelni valamelyik közelebbi osztrák síterepen és nem akar ezért május közepén gleccserre menni.
Magyarország képviselői díjmentesen átadták három film vetítési jogait az izraeli köztévé képviselőinek a diplomáciai kapcsolatok helyreállításának harmincadik évfordulóját ünneplő kulturális évad keretében.
Ha arról beszélünk, hogy valakinek magas a szénlábnyoma, vagyis az a szén-dioxid mennyiség, ami miatta a légkörbe jut, általában arra gondolunk, hogy az illető sokat kocsikázik, vagy szégyentelenül fűt a hidegben akkor is, ha már rövidnadrágban mászkál otthon. Kevesen asszociálnának arra, hogy a szénlábnyomnak például része az a tevékenység is, ami
A Kormányinfón emellett a Facebook-féle szankciók és Kövér László melegeket megbélyegző megszólalásai is szóba kerültek, de a babaváró támogatás hatálybalépésének időpontja is kiderült. (Belföld)
Már Budaörsön vannak a Magyar Honvédség legújabb harckocsijainak bemutató példányai, amelyeket a hétvégén az érdeklődők is megnézhetnek a látványos haditechnikai és légi bemutatóval egybekötött haditechnikai bemutatón.
Átadták Tiszaújváros első nyilvánosan elérhető és igénybe vehető elektromos töltőállomását, mely egyszerre két jármű töltését is lehetővé teszi. Az óránként akár 22 kW teljesítmény elérésére is kész berendezés nem csak a város számára új: a megújuló energiaforrások hasznosításában jártas ALTEO portfóliójában is ez az első elektromos töltőállomás.
Lukács László bírálta a kormányzatot, mondván az nem nyugati bérekkel, hanem keleti „migránsmunkásokkal” akarja megoldani a magyar gazdaság problémáit.