Az új államfő május 27-éig – legalább fél évvel a törvényhozás mandátumának lejárta előtt – dönthet arról, hogy feloszlatja-e idő előtt a jelenlegi parlamentet.
Szijjártó Péter külügyminiszter az amerikai Houstonban kijelentette:"Ha az Exxon Mobil szeptemberig nem dönti el, befektet-e a román fekete-tengeri földgázmező projektbe, akkor Magyarország ismét kénytelen lesz Oroszországgal tárgyalásokat kezdeni egy újabb hosszú lejáratú földgázszállítási megállapodásról".
Tavaly az egész évet tekintve erős kereslet mellett jelentősen emelkedtek a lakásárak, éves szinten országosan 15,2 százalékkal, Budapesten pedig 22,9 százalékkal, ezzel a fővárosban emelkedett a túlértékeltség kockázata, az árak ugyanis meghaladják a makrogazdasági fundamentumok által indokoltat
Nincs önbizalom és nyitottság a magyar fiatalokban, pedig a generációváltás előtt álló cégek valódi aranybányát jelentenének a külföldről hazatérő fiatalok számára. Vajon csak azok térnek vissza, akik kint nem állták meg a helyüket? E gondolatok is felmerültek a magyar multik jövőjéről szóló kerekasztal-beszélgetésen a Magyar Vállalatok 2030 konfer
A magyar miniszterelnök amerikai útjának néhány fontos elemét idézte fel reggel a Kossuth rádióban, de reagált az úgynevezett európai csúcsjelölti vitára és arra a brüsszeli próbálkozásra is, hogy lassítsák a családtámogatási akcióterv bevezetését.
Csaknem 100 milliárd forintnyi hatékonyságjavító és kapacitásbővítő beruházást tervez a Bonafarm Zrt. 10 éven belül - jelentette be a cég vezérigazgatója csütörtökön Budapesten, a Bonafarm 10 éves és a csoporthoz tartozó Pick 150 éves fennállása alkalmából rendezett ünnepségen.
Átadtak három felújított szakrendelőt, az Észak-Közép-budai Centrum új Szent János kórház és szakrendelő Kútvölgyi úti telephelyén. Ez az épület eddig a Semmelweis Egyetemhez tartozott, de az Egészséges Budapest Program keretében felépülő centrumhoz kerül.
Létezik egy liberális maffia, “akiket pénzzel jól kitömnek”: az ide tartozók azon dolgoznak, hogy elhitessék a világgal, hogy a migráció nem állítható meg - Orbán Viktor szerint az EP-választást tétje, hogy olyan vezetők legyenek majd Brüsszelben, akik nem szervezni, hanem megállítani akarják a migrációt.
A megtartás a leghatékonyabb toborzás – gyorsabban vagy lassabban, de egyre több magyarországi cég alakította át működését ennek szellemében, hogy így próbáljon megoldást találni a munkaerőhiányra. Az elmúlt években egyre égetőbbé váló munkaerőhiány jelentősen megváltoztatta a munkaadók és a dolgozók viszonyát a legtöbb iparágban, és ez rengeteg cé
A német bérköltségek mellett csak veszteségesen tudná gyártani 20 ezer euró körüli árú elektromos autóját a Volkswagen, ezért nem Németországban, hanem egy kelet-európai üzemben indulhat meg a gyártás, tudta meg a Handelsblatt. ...
A miniszterelnök szerint a magyarok többségének feláll a szőr a hátán attól, hogy sok európai politikus szerint a migráció jó dolog, csak a mostaninál jobban kellene szervezni.
Nincs önbizalom és nyitottság a magyar fiatalokban, pedig a generációváltás előtt álló cégek valódi aranybányát jelentenének a külföldről hazatérő fiatalok számára. Vajon csak azok térnek vissza, akik kint nem állták meg a helyüket? E gondolatok is felmerültek a magyar multik jövőjéről szóló kerekasztal-beszélgetésen a Magyar Vállalatok 2030 konfer
Gluténmentes zabfeldolgozó üzemet épített a Gof Hungary (Gabona-, Olajos és Fehérje-növények Termelését Koordináló) Kft. Nyíregyházán, az 1,3 milliárd forint értékű beruházást csütörtökön adták át a nyírségi megyeszékhelyen.
A magas vérnyomás napjainkban Magyarországon és az egész világon népbetegségnek számít. Hazánkban az előfordulási gyakorisága igen nagy, a felnőtt lakosság közel egynegyedét érinti.
Nyelvtanulási hallgatói hitel címen félmillió forint diákhitelt vehetnek fel azok a felsőfokú tanulmányokat folytató hallgatók, akik a diploma megszerzéséhez nem rendelkeznek az előírt számú nyelvvizsgával - szúrta ki a Magyar Közlönyben...
Az ellenzék kezdeményezése az Országgyűlés pénteki rendkívüli üléséről kampányakció, ezért a Fidesz-KDNP abban nem vesz részt - közölte a Fidesz-frakció pénteken az MTI-vel.
A vártnál jóval magasabb összegért, 110 millió forintért kelt el a Virág Judit Galéria tavaszi aukcióján a 107 év lappangás után előkerült kubista remekmű – Dénes Valéria Bruges-t, a belga kisvárost ábrázoló monumentális festménye. Az árverésen 215 műalkotásra, köztük Scheiber Hugó, Kádár Béla, Gulácsy Lajos festményeire, a kortársak közül pedig Ná
Péntek délután 16 óráig kérhetik felvételüket a külképviseleti névjegyzékbe azok a választópolgárok, akik május 26-án nem Magyarországon, hanem a 132 külképviselet valamelyikén kívánnak szavazni az Európai Parlament (EP) magyar tagjainak választásán. Eddig már közel 18 ezren jelezték, hogy külföldön szeretnének szavazni, a legtöbben, több mint 1500
Az ellenzék kezdeményezése az Országgyűlés pénteki rendkívüli üléséről kampányakció, ezért a Fidesz-KDNP abban nem vesz részt - közölte a Fidesz-frakció.
Az MNB 5,5 millió forint bírságot szabott ki Sz. Zoltánra, az AKKO Invest volt vezető tisztségviselőjére a piaci visszaélésekről szóló uniós rendeletben (MAR) a vezetők ügyletei kapcsán előírt szabályok áthágásáért. A jegybank...