Az öngondoskodást adókedvezménnyel és az adminisztrációs terhek átvállalásával segíti a kormány, az intézkedések eredményeként az idén több mint 800 ezer magánszemély vehet igénybe összességében csaknem 33 milliárd forint összegű...
Sokszor a legegyszerűbb próbálkozás is tud meglepően hatékony eredményeket elérni. Most éppen a török rendőrök próbálkoznak nyomtatott rendőrautóval, ami messziről egész élethű az autósok szerint.
A nacionalizmusról, mint az Európai Unió ellenségről beszélt Angela Merkel német kancellár és Manfred Weber, az Európai Néppárt (EPP) választási csúcsjelöltje szombaton Zágrábban, a kormányzó jobboldali Horvát Demokratikus Közösség (HDZ) EP-választási gyűlésén.
Segítségnyújtás elmulasztása bűntett és közúti baleset okozása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a rendőrség egy vásárosnaményi 82 éves férfi ellen, aki elgázolt egy 17 éves lányt a zebrán - írja a police.hu.
A népek és nemzetek Európáját hirdette meg a szerinte az Eurőpai Uniót eddig uraló "elittel" szemben Matteo Salvini az olasz kormánypárt, a Liga vezetője az európai szuverenista erők közös európai parlamenti kampányzáróján Milánóban szombaton.
Az Arab Liga, valamint az Öböl Menti Együttműködési Tanács tagállamainak vezetőit csúcstalálkozóra hívta május 30-ára Mekkába a szaúdi király, hogy az elmúlt napok eseményeinek tükrében megvitassák a térség biztonságának és stabilitásának a megszilárdításával kapcsolatos teendőket.
Már eldöntött kérdés, hogy Törökország Sz-400-as légvédelmi rakétarendszert vásárol Oroszországtól - jelentette ki Recep Tayyip Erdogan török elnök szombaton, azt is jelezve, hogy Ankara és Moszkva a jövőben közösen fog gyártani Sz-500-as rakétarendszereket.
A Debreceni VSC, az Újpest FC és a Budapest Honvéd a bronzéremért, míg a Kisvárda, a Diósgyőri VTK és az MTK Budapest a bennmaradásért lép pályára vasárnap, a labdarúgó OTP Bank Liga utolsó, 33. fordulójában.
Egy hét múlva, május 26-án vasárnap 8 millió 11 ezer választópolgár dönthet arról, kik foglalhatják el az Európai Parlamentben (EP) a Magyarországnak járó 21 képviselői helyet.
Átadták a Nyugat-Európát Görögországgal összekötő, a Szerbiát észak-déli irányban átszelő autópályát, így ezentúl gyorsabban lehet eljutni a görög tengerpartra. Az autópálya utolsó, 26,3 kilométeres szakasza a dél-szerbiai...
Nagyon fontos, hogy minél többen elmenjenek szavazni az európai parlamenti (EP-) választáson, és elmondják véleményüket - mondta az Alapjogokért Központ vezető elemzője vasárnap az M1 aktuális csatornán.
Egy hét múlva, május 26-án vasárnap 8 millió 11 ezer választópolgár dönthet arról, kik foglalhatják el az Európai Parlamentben (EP) a Magyarországnak járó 21 képviselői helyet.
Egyre nagyobb az érdeklődés a drónok iránt: a Korzó által megrendezett Drónfesztivált több mint ezren választották a hétvégi programjuknak. Május 11-én Óbudán drónsimogató, e-sport sarok, drónverseny, közönségtalálkozók,...
Évente 140 ezer diák utazhat külföldre nyelvet tanulni, a kormány ehhez 90 milliárd forintot biztosít. A tanulók már ősszel jelentkezhetnek az utazásra.
Kövér László nem mindennapi módját választotta a jótékonykodásnak. Az Országgyűlés 59 esztendős elnöke rendőrökkel állt ki focizni, mégpedig jótékony céllal.
Szinte mindenki azt gondolja Magyarországon, hogy a lakásvásárlás szuper befektetés, és még a hiteltörlesztőt is jobb fizetni, mint a lakbért. Ennek a bankok nagyon örülnek, de vajon tényleg ennyire jó tipp a saját otthon? Ebben a cikkben...
Az európai parlamenti választásnak korábban soha nem volt még ilyen nagy tétje - mondta Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában.
“Ha békés szándékkal jönnek, bárkit behívok egy kávéra. De ha ártó szándékkal jönnek, és a rendőrség sem tud megvédeni minket, a válasz is agresszív lesz” - üzente Róbert Törökszentmiklósról.
Az európai parlamenti választásnak korábban soha nem volt még ilyen nagy tétje - mondta Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában nyilatkozva.
Elfogták a hétfői kartúmi ülősztrájkon lövöldöző fegyvereseket, akik hat tüntetővel és egy katonatiszttel végeztek, és több mint száz embert megsebesítettek - mondta el a szudáni átmeneti katonai tanács (TMC) elnökének helyettese, Mohamed Hamdan Daklu helyi idő szerint szombaton.
Növekvő forgalom mellett csökkent a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, a BUX 39 877,82 ponton zárt pénteken, 2,90 százalékkal alacsonyabban az előző heti záróértékénél.
Néhány napos szünetekkel május első felében az átlagosat meghaladó eső esett. Az ország középső és nyugati felében ez a mennyiség meghaladta a 80 millimétert. Kevés a napsütés, fáznak a napraforgó és a kukorica kultúrák, emiatt vontatott a fejlődésük. A hűvös talaj miatt akadozik a tápanyagfelvétel, sápadt az egész növény. Ha melegebb idő jönne, ro