Saját kerületében mindenki ingyen parkolhatna Budapesten - ezzel kampányol Tarlós István főpolgármester. Karácsony Gergely, a baloldal közös jelöltje szerint először egységes parkolási rendet kellene bevezetni. Puzsér Róbert Sétáló Budapest Programjának alkotói pedig egyenesen megemelnék a parkolási díjakat.
Néhány, Magyarországon zöld rendszámmal futó típus - köztük luxusautó is - korántsem környezetbarát. A Porsche Cayenne hibrid változatán például nálunk ott viríthat a számos kedvezménnyel járó zöld rendszám.
Szerdán még országszerte bárhol eleredhet az eső, ezt követően csak elszórtan valószínű csapadék. Kivéve északkeletet: a legtöbb eső itt várható, és a csütörtöki, helyenként még a pénteki napot is záporok kísérhetik.
Régen a hitelpiac királyai voltak, mára az emlékük is fakul a szabad felhasználású jelzáloghiteleknek. Megnéztük, mire használható még a kölcsönfajta az állami konstrukciók és a slágerterméknek számító személyi kölcsönök mellett....
– A negyedéves eredmény 7,5 százalékkal 3 milliárd euróra nőtt – A részvényesek számára megtermelt adózott eredmény elérte a 2 milliárd eurót – Megnyugtató szintű, 218 százalékos Szolvencia II irányelv szerinti tőkemegfelelési mutató – A várható működési eredmény 2019-ben a megerősített adatok alapján 11,5 milliárd euró (plusz-mínusz 500 millió eur
Országos hiány van a rotavírus elleni védőoltásból, június 17-ig, gyártási gond miatt – derült ki az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet adatbázisából. A Rotarix-vakcina beadatását 6 hónapnál fiatalabb csecsemőknek ajánlják, szájon át adható, két adagban, amelyek között négy hétnek kell eltelnie.
Hosszú évek óta először fordult elő 2018-ban, hogy több Magyarországon született ember tért haza, mint ahányan elvándoroltak, vagyis pozitív volt a nettó migrációs egyenleg - derül ki a KSH Statisztikai Tükör kiadványából, melyet...
Értetlenül áll a tojáságazat a kiskereskedelmi láncok azon szándéka előtt, hogy néhány év múlva állatjóléti, fenntarthatósági okokra hivatkozva nem forgalmaznának ketreces tartásból származó tojást.
A Tatabányai Törvényszék Cégbírósága döntése értelmében a Fortuna Pince Kft., a Viona Projekt Kft. és az Apáczai 2005 Ingatlanhasznosító Kft. beolvadt a Dorottya Investment Zrt.-be. Utóbbi tulajdonosa az Orbán Viktor veje, Tiborcz István többségében lévő BDPST Group, amely április 8-án kapta meg az engedélyt arra, hogy a Vörösmarty téren álló
A cseh kormány hétfői ülésén jóváhagyta az élelmiszertörvény módosítását, miszerint ezentúl tilos lesz az azonos csomagolású, de eltérő minőségű élelmiszerek árusítása Csehországban - közölte a cseh kormányhivatal hétfőn a Twitteren.
Sokan aránytalanul sok pénzt fektetnek ingatlanba, pedig az ingatlanpiac is ciklikus, jöhet visszaesés. Mások lakásra spórolnának, de nem tudják, hogyan. Mindkét típusú befektetőknek érdemes lehet részvényeket vásárolnia, részben ingatlan-befektetési társaságokban is. Interjú Török Lajossal, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzőjével.
Október 1-től nyelvtanulási diákhitelt igényelhetnek az egyetemista vagy főiskolás hallgatók. Ha a hitelt felvevők sikeres nyelvvizsgát tesznek, a törlesztéskor az állam átvállalja a kamatot - a részletekről a Diákhitel Központ vezérigazgatója, Bugár Csaba beszélt az InfoRádióban.
Szerdáig még nagyobb eséllyel fordul elő csapadék, azt követőn azonban a fölöttünk tartózkodó ciklon arrébb áll és több napsütésre készülhetünk. Előrejelzés az ország területére kedd estig: A fátyol- és gomolyfelhők mellett több-kevesebb napsütésre számíthatunk, de északkeleten, majd délutántól nyugaton lehetnek erősebben felhős területek is. Elei
Elhunyt Niki Lauda háromszoros Forma-1-es világbajnok - jelentette kedden az osztrák hírügynökség a családra hivatkozva. Halálhírét orvosa is megerősítette.
A háromszoros Forma-1-es világbajnok, aki februárban ünnepelte 70. születésnapját, hétfőn a családja körében „békésen távozott”. Halálhírét orvosa is megerősítette.
A Forma-1-es legenda februárban ünnepelte 70. születésnapját. Hétfőn érkezett a hír, hogy kórházban kezelik, mert működési zavarok léptek fel a veséjénél.
Nem merik munkahelyi bölcsődébe és óvodába vinni gyerekeiket az afgán nők, mert terrortámadásoktól tartanak. Az elmúlt hónapokban ugyanis egyre több kormányhivatal és segélyszervezet került a tálibok és az Iszlám Állam célkeresztjébe.
A jövőben a diploma megszerzését segítendő a nyelvtanuláshoz is igényelhető lesz a diákhitel - közölte Bartos Mónika, a magyar diákok külföldi nyelvi kurzusainak szervezéséért felelős miniszteri biztos hétfőn Budapesten újságírók előtt.
A tavalyi évben nagy volumenű integrált kampányt indított az egymilliárdos árbevételt elérő Republic Group és az újgenerációs biztosítási platform, a Cherrisk. A legtöbb nemzetközi díjat nyert ügynökség és az UNIQA belső startupja szakított a szektorra vonatkozó sztereotípiákkal és egy valódi briefre készült, valódi fogyasztóközeli televíziós reklá
Hova kerüljön kertünkben a rozmaring, az oregánó, a kakukkfű és a cickafark? Mennyi öntözést, napfényt igényelnek? Milyen gyógyhatásai vannak a cickafarknak és a kakukkfűnek? Milyen ételekhez illik a rozmaring és az oregánó?
A palesztinok megígérték, hogy beszüntetik a határnál rendszeresen tartott erőszakos tüntetéseket és határsértő incidenseket, és a határkerítést sem közelítik meg háromszáz méternél jobban.
A Hawkeye House mindössze tizenöt percre van a Joshua Tree Nemzeti Parktól, egy sivatagi kupola, amely rendhagyó látványosságként ékeskedik a kaliforniai Yucca-völgyben.
Az elnökválasztás második fordulójában 73 százalékos támogatottsággal győztes humorista-showman hivatalos elnöki beiktatása után bejelentette, feloszlatja a kijevi törvényhozást.
Zalaegerszeg felkerült az európai autóipar térképére, a városról úgy beszélnek, mint a következő évtized egyik legfontosabb autóipari fejlesztési, kutatási helyszínéről - jelentette ki Orbán Viktor hétfőn a Zalaegerszegi Televíziónak adott interjújában.
Kivette a kormány a világörökségi státuszra javasolt helyszínek közül a Hajógyári-szigetet. Mintha csak az utat egyengetné egy befektető előtt. (Belföld)
Nem forgalmaznának 2022–2025 után ketreces tyúktartásból származó tojást a nemzetközi kiskereskedelmi láncok, amivel veszélybe sodornák a közép-európai, ezen belül is a kilencven százalékban ketreces tartást alkalmazó hazai tojáságazatot - közölte Pákozd Gergely, a Magyar Tojóhibrid-tenyésztők és Tojástermelők Szövetségének alelnöke.
Az amerikai kereskedelmi minisztérium 90 napra felfüggesztette a Huawei kínai távközlési óriásvállalat ellen hozott korlátozó intézkedések hatályba lépését a könnyebb átmenet érdekében - jelentették be Washingtonban helyi idő szerint hétfőn.
A Groovehouse énekesnője úgy érzi, ketyeg a biológiai órája: Judy nagyon szeretne egy második kisbabát, de ha nem esik teherbe az elkövetkezendő hét hónapban, tovább már nem próbálkoznak a párjával.