A krónikus munkaerőhiányra panaszkodó takarítócégek tavaly 2815 fővel tudták növelni munkavállalóik számát, így ma már több mint 45 400-an dolgoznak a szakmában.
Az M15 autóút M1-Rajka országhatár közötti szakaszának bővítése keretében megkezdődött a rajkai határátkelőhely bontása. A közlekedők a beruházás eredményeként akadálymentesen, 130 km/h óra sebességgel tudják majd megközelíteni...
Május 21-én, kedd reggel a Pénzcentrum is beszámolt arról a hírről, hogy országos oltóanyag hiány van a rotavírus elleni készítményből. Pontosabban csak az itthon forgalomban lévő két gyógyszer egyikéből, a másik ugyanakkor folyamatosan...
Átadták Tiszaújváros első nyilvánosan elérhető és igénybe vehető elektromos töltőállomását, mely egyszerre két jármű töltését is lehetővé teszi. Az óránként akár 22 kW teljesítmény elérésére is kész berendezés nem csak a város számára új: a megújuló energiaforrások hasznosításában jártas ALTEO portfóliójában is ez az első elektromos töltőállomás.
A lineáris gazdaságból, ahol a legyártott, felhasznált termékek életciklusuk végén a szemétben kötnek ki, a környezet védelmében, illetve a fenntartható(bb)ság érdekében egyre nagyobb mértékű elmozdulás történik a jobb hulladékmenedzsment segítségével a hosszabb életciklus és a több újrahasznosítás irányába.
Vlagyimir Putyin orosz és Donald Trump amerikai elnök az energiabiztonság kérdéseiről, így az Északi Áramlat 2 földgázvezetékkel szemben Washington által kilátásba helyezett szankciókról is tárgyalhat majd a G20-csoport oszakai csúcstalálkozója alkalmából - vélekedett Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője újságíróknak nyilatkozva kedden Moszkvában.
Az Ukrtransznafta ukrán vállalat kedden újraindította a tranzitszállítást a Barátság kőolajvezetéken, miután a Mol magyar olajipari vállalat közölte, hogy ismét készen áll a kőolaj fogadására a fényeslitkei szivattyúállomáson....
A Nyugat-ellenes üzenetekkel az orosz döntéshozók célja lehet az unió gyengítése és egységének megbontása, hogy nagyobb befolyást nyerjenek a blokk belügyei felett. (Külföld)
Ritkán kerül egy műsorban képernyőre Krug Emília, Sváby András és Rónai Egon, ám vasárnap kivételesen együtt fognak dolgozni. Az európai parlamenti választás hozza össze a tévéseket: ugyanis vasárnap este 17:55-től közösen lesznek adásban az Európa választ műsorunkban. Az atv.hu utánajárt, melyikük hogyan készül a hétvégi szereplésre.
Több mint 80 százalékkal nőtt tavaly az előző évhez képest a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) által a faanyag kereskedelmi láncban végzett ellenőrzések száma, amelynek eredményeként a hatósági zár alá vett, illetve...
Május 21-én, kedd reggel a Pénzcentrum is beszámolt arról a hírről, hogy országos oltóanyag hiány van a rotavírus elleni készítményből. Pontosabban csak az itthon forgalomban lévő két gyógyszer egyikéből, a másik ugyanakkor folyamatosan...
„A M1 riportere az üggyel kapcsolatban minket nem keresett meg, esélyt sem adott arra, hogy képviseljük álláspontunkat vagy cáfoljuk az Alapjogokért Központ vádaskodását” – közölte a jogvédő szervezet. (Belföld)
Pozitív kibocsátási rés + nem csökkenő költségvetési hiány + expanzív monetáris politika + gyorsan romló fizetési mérleg. Íme, a csaknem tökéletes kombinációja annak, hogyan lődd el az összes puskaport kedvező konjunkturális időszakban...
2018-ban a magyar élelmiszeripar – hétszázalékos emelkedés után – 3235 milliárd forintnyi termelési értéket állított elő. A teljes feldolgozóipari kibocsátás egytizede érkezett ebből a szektorból.
Még hiányzik egy hatósági engedély ahhoz, hogy az amerikai ExxonMobil és az OMV-Petrom gőzerővel elindíthassa a gázkitermelést a fekete-tengeri offshore mezőn, amelyről Magyarországon át juthatna el a gáz Ausztriába.
Áprilisban az államháztartás központi alrendszere 102,9 milliárdos többlettel zárt, ezzel a négyhavi hiány 39,0 milliárd forint volt. A központi költségvetés adóssága április végéig 181,6 milliárd forinttal nőtt.
Madarakkal való ütközés okozhatta az etióp légitársaság Boeing 737 Max gépének katasztrófáját márciusban - írja a Wall Street Journal meg nem nevezett hivatalos amerikai repülésügyi forrásokra hivatkozva. Márciusban, amikor az etióp...
Madarakkal való ütközés okozhatta az etióp légitársaság Boeing 737 Max gépének katasztrófáját márciusban - írja a Wall Street Journal meg nem nevezett hivatalos amerikai repülésügyi forrásokra hivatkozva. Márciusban, amikor az etióp...
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök megállapodott kedden a parlamenti frakciók vezetőivel a törvényhozás feloszlatásáról, és július 21-re írja ki az előre hozott parlamenti választást - közölte Oleh Ljasko, a Radikális Párt vezetője.
Elképesztő ütemben fejlődik a raktározás és csomagolás területe, mindez már Magyarországon is tetten érhető. A Portfolio Smart Logistics konferenciájának délutáni szekciójában gyártó és logisztikai cégek osztották meg tapasztalataikat...