Elfogták a korábban an-Nuszra Front néven ismert szíriai iszlamista szervezet egyik volt katonai parancsnokát kedden a hollandiai Kapelle városában - közölte a holland rendőrség.
A lehullott és a még várható csapadék hatására árhullámok vonulnak le a Dunán és a Tisza vízrendszerében - közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) kedden. (Belföld)
Schanda Tamás szerint a V4-ek gazdasági eredményei magukért beszélnek, hiszen kimagaslóan jól teljesítenek, ám ahhoz, hogy ez folytatódjon, elengedhetetlen néhány feltétel teljesülése.
Csődbe ment a brit sztárséf étteremlánca, pedig Jamie Oliver nemrég a saját vagyonából is hatalmas összeget áldozott vendéglői megmentésére. A bezárások egyik nemzetközi éttermét, így a budapesti és bécsi éttermeket sem érintik, azok továbbra is nyitva tartanak és a Jamie-től elvárt minőségben várják a vendégeket.
Magyarországon is elérhetővé vált az iPhone 6-on bemutatkozó Apple Pay fizetési platform. Május 21-től az OTP Bank Apple készülékkel rendelkező ügyfelei az Apple Pay szolgáltatás segítségével mindenhol fizethetnek az arra alkalmas Apple eszközeikkel, ahol érintéses bankkártyával lehet fizetni, vagy fel van tüntetve az Apple Pay logó.
A kizárólag szoptatott csecsemők anyukáinak nagyon gyakori félelme, hogy a kicsinek esetleg nem elegendő a rendelkezésre álló anyatej mennyisége. A baba súlygyarapodásának nyomon követésével könnyen ellenőrizhetjük, hogy eleget eszik-e a gyermekünk, a túlzott aggodalom azonban az anyatej elapadását is okozhatja.
A röviddel ezelőtt véget ért, viharos kormányülésen állítólag azt javasolta Theresa May, hogy szabad kezet ad a Konzervatív Párti képviselőknek egy második brit népszavazásról szóló parlamenti döntés során - közölte a Bloomberg....
Niki Lauda halálával a Forma-1 egyik legnagyobb legendáját veszítette el a világ. Ő nemcsak egy született autóversenyző és egy sikeres világbajnok volt, hanem egy olyan ikonikus figura, akiről a motorsport rajongóin kívül is minden ember példát vehet.
A röviddel ezelőtt véget ért, viharosra sikeredett, kormányülésen azt mondta Theresa May brit kormányfő, hogy szabad kezet adna a konzervatív párti képviselőknek egy második Brexit-népszavazásról szóló parlamenti döntés során - közölte...
A logisztikai piac egyik legdinamikusabban fejlődő üzletága a kiscsomag-szállítás és ezzel együtt az e-kereskedelem előretörése. Magyarországon tavaly az online kiskereskedelmi forgalom mintegy 425 milliárd forintot tett ki, az online megrendelések...
A fideszes önkormányzat Borbély Lénárd polgármester előterjesztésére az éves alapbére 50 százalékát kitevő prémiumot szavazott meg Vida Istvánnak. ZSÍRRAL.
A Porsche Cayenne hibrid változatán Magyarországon ott viríthat a számos kedvezménnyel járó zöld rendszám. Az autót 3,2-3,4 literes fogyasztással hirdeti a gyártó, és 72-78 gramm/kilométeres szén-dioxid-kibocsátási értéket adnak meg. Ez utóbbi fontos adat, hiszen attól lesz kevésbé szennyező egy autó, hogy ez kevesebb az új középkategóriás autók 12
Nem a főzőkonyhán szennyeződött az a lebbencsleves, amelyben rovarlárvát találtak egy kerepesi iskolai menzán - állapította meg a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih).
Az Európai Unió általános ügyekkel foglalkozó tanácsa a műanyagszennyezéssel szembeni fellépés jegyében tilalmat fogadott el bizonyos egyszer használatos műanyagokra vonatkozóan - közölte az uniós tanács kedden.
Csődfelügyelet alá kerül Jamie Oliver étteremlánca - írja a Reuters. Az intézkedés a brit éttermeit érinti, a franchise-rendszerben működő külföldi éttermeket nem, de így is mintegy 1000 állás kerülhet veszélybe. Csődfelügyelethez...
Az Európai Unió általános ügyekkel foglalkozó tanácsa a műanyagszennyezéssel szembeni fellépés jegyében tilalmat fogadott el bizonyos egyszer használatos műanyagokra vonatkozóan - közölte az uniós tanács kedden.
Nem a főzőkonyhán szennyeződött az a lebbencsleves, amelyben rovarlárvát találtak egy kerepesi iskolai menzán - állapította meg a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih).
Az egész világ fejlődése szempontjából rossz jel, hogy a Google az amerikai elnök egy rendelete miatt több együttműködését felfüggeszti a Huawei-jel – közölte az InfoRádió Okosvilág című műsorában Beck György, a Neumann Társaság elnöke. Közben új fejlemény, hogy Washington 90 napra felfüggesztette a korlátozások hatályba lépését.
A balatonszemesi testületi ülés jegyzőkönyve alapján az út kiépítése a Mészáros Lőrinc-féle R-Kord Kft., a Swietelsky Vasúttechnika Kft. és a V-Híd Zrt. konzorciumának feladata lett volna. A polgármester szerint Facebook-bejegyzések akadályozták a munkát.
Egész Lengyelországot megrázta a gyerekeket zaklató papokról készített dokumentumfilm, a Morawiecki-kabinet most külön bizottsággal vizsgálni ki a pedofil bűneseteket. (Külföld)
Jó a hangulat az amerikai részvénypiacokon, a Huawei elleni intézkedések felfüggesztését pozitívan értékelik a befektetők.Alig mozdulnak az indexek 2019.05.21 19:58A vezető amerikai indexek értéke nem változott jelentős mértékben...
2013-ban a parlament törvényt fogadott el, ami szerint megszűnik minden olyan fennálló, határozatlan idejű vagy 2032 után lejáró haszonélvezeti jog, amit nem közeli hozzátartozók közötti szerződéssel alapítottak.
A kisvárosba, ahol közel 2000 roma él a Toroczkai László fémjelezte Mi Hazánk Mozgalom félkatonai szervezete, a betiltott Magyar Gárda este hét órára hirdetett „cigányellenes demonstrációt.” (Belföld)
Theresa May brit miniszterelnök kedden azt mondta, a brit EU-tagság megszűnésének (brexit) törvénybe foglalását célzó tervezet lehetővé teszi az alsóházi képviselőknek, hogy szavazzanak egy újabb népszavazás lehetőségéről is.