A magyar állattenyésztő szakma legnagyobb, legrangosabb eseményét rendezték meg Hódmezővásárhelyen május 9. és 11. között. Az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napokon ezúttal is számos fajtabemutató és showbírálat várta az érdeklődőket a baromfiktól a hús- és tejelő marhákig, de traktorokból, takarmánykezelő gépekből és egyéb technológiai eszk
Az infláció ma Magyarországon már nem kardinális kérdés. A 4-5% körüli szint már olyannak tekinthető, mely a gazdasági folyamatok szempontjából nem káros.
Ismét jelentős győzelmet arathat a Fidesz-KDNP, az európai parlamenti választáson jóval 50 százalék feletti szavazataránnyal futhat be a kormányzó pártszövetség – derül ki a közvélemény-kutatók utolsó méréseinek összesítéséből. A második helyre a DK, a Jobbik és az MSZP-Párbeszéd is esélyes, az LMK és a Momentum bejutása pedig erősen kérdéses.
Áprilisban is tovább nőtt a kórházak adóssága. A Pénzügyminisztérium márciusban közzétett versenyképességi csomagja alapján júliustól átalakulhat a finanszírozási rendszer.
A boltokban foglalkoztatottak száma tovább csökkent 2019 elején, hatezer fővel. Hiába, ha kevesebb a bolt, kevesebben is ügyködnek benne. Hullámzik is a létszám, de ha lassan is, azért lefelé csúszik. Pedig sokan keresnek eladót még mindig....
Az elmúlt másfél évszázad legalacsonyabb születésszámát láthattunk 2018-ban. A részletekből kiderül: a születésszám-csökkenés a szülőképes korú nők létszámának visszaesésével párhuzamosan ment végbe. A 2018-as 88 049...
Az agyi érkatasztrófa hirtelen kialakuló állapot, ami az esetek jelentős hányadában teljes életminőség-változást von maga után. Mindez nem csupán a betegek fizikai problémáit (pl. bénulás, önellátási nehézségek, beszédzavar) foglalja magába, hanem az agykárosodásnak, illetve a megváltozott életmódnak lelki vonatkozásai is vannak.
Egy kilencezer négyzetméteres telek megvásárlásával megkezdte egy új irodaegyüttes fejlesztésének előkészítését az S Immo. A cég egy bérleti szerződésben 4500 négyzetméter irodaterület bérbeadására is szerződést kötött. ...
Stef Goris volt belga parlamenti képviselő érintett az Európa Tanács azerbajdzsáni vesztegetési ügyében, és az NGO-jával lobbizott az Alijev-kormányért. A Miniszterelnökség nem árulja el, mire adott neki 83 milliót.
Műhold felvételek tanúsága szerint 2003 óta a Fülöp-Szigetek egyes részei hat centit süllyedtek a túlzásba vitt kúthasználat miatt, az itt lévő településekre pedig betört a manilai öböl sós vize. (Fotógaléria)
Nehéz időkre kell felkészülnie Kínának, ahogy a nemzetközi helyzet egyre összetettebbé válik - hangsúlyozta Hszi Csin-ping kínai elnök szerdán a Csianghszi tartományban tett látogatásán.
Miló Viktória testén tíz éve találták az első rosszindulatú bőrrákos elváltozást. Az ökölvívó világbajnokot akkor azonnal megműtötték, ám azóta többször is kés alá kellett feküdnie.
A mackónadrágjáról is híres hálóőr 2016. november 15-én búcsúzott a válogatottól, mellyel legnagyobb sikerét is 2016-ban érte, amikor nyolcaddöntőbe jutott az Európa-bajnokságon.
A magyar mérnökök nagy ütemben haladnak a teljesen önvezető kamionok megépítése felé. Ez volt a benyomásunk, amikor megnéztük, mire képes a Knorr-Bremse szenzorokkal és kamerákkal felszerelt, Hófehérkének becézett kamionja. Az önvezető megoldások jelentős részét Magyarországon fejleszti a vállalat, csaknem 70 magyar mérnök dolgozik már évek óta azo