Annyi készletet halmozott fel a Huawei, hogy akár az év végéig is elég lehet ahhoz, hogy folytassa gyártását - véli egy elemző, akit a CNBC idéz. Ráadásul a kínai cég saját csipgyártója a kereslet egyre nagyobb részét képes saját...
A szabályozó és biztonsági rendszer hibája miatt leterhelték a paksi atomerőmű 3. blokkját, az eseménynek nincs hatása a nukleáris biztonságra - közölte az atomerőmű a honlapján pénteken.
Kijött a világ legnagyobb demokráciájában tartott választás hivatalos végeredménye. A kormányfő a kampányát a biztonságra és a félelemkeltésre építette, az ország védelmezőjének képében tűnve fel, így nem sok szó esett a gyengélkedő gazdaságról. Be is jött neki.
Ősz óta a jogvédőkkel való együttműködési hajlandóság az OBH részéről meredeken zuhant, noha a témák szigorúan szakmaiak, a politikával távolról sem állnak kapcsoltban. (Belföld)
Banki hitelek és fő részvényeseitől kapott tőkejuttatás formájában megkapta a működésének fenntartásához szükséges 30 millió eurós pénzügyi támogatást az olasz ételspecialitásokra szakosodott német Vapiano étteremlánc a német dpa hírügynökség pénteki beszámolója szerint.
Július 1-jétől törli a Konzum Befektetési és Vagyonkezelő Nyrt. törzsrészvényeit a terméklistáról a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) - derül ki a tőzsde vezérigazgatójának BÉT honlapján pénteken közzétett határozatából. A Konzum-részvényekkel...
Ezen a hétvégén sem "romlik el" az idő, sőt egyre melegebb és szárazabb léghullámok érkeznek fölénk. A nappali felmelegedés erősödik, a csapadékhajlam pedig jelentősen csökken. Hétfőtől ismét fordul a kocka, akkor egy mediterrán ciklon érkezik - olvasható az OMSZ honlapján.
Megjelentek az utolsó pillanatban Nemzeti Kötvényről Magyar Állampapír Pluszra átkeresztelt, fix kamatozású, öt éves lakossági államkötvény végleges feltételei. Ebben találtunk néhány érdekességet. Hogyan néz ki majd a gyakorlatban, mennyi hozamot lehet idő előtti visszaváltás esetén kapni?
Próbavásárlás útján leplezte le a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Állami Halőri Szolgálata (ÁHSZ) azt a horgászt, aki - a hatályos jogszabályi előírásokat figyelmen kívül hagyva - fogási tanúsítvány nélkül...
Július 1-jétől törli a Konzum Befektetési és Vagyonkezelő Nyrt. törzsrészvényeit a terméklistáról a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) az Opus Global Nyrt.-be történő beolvadása miatt.
A pénteki kereskedés félidejénél enyhe emelkedést mutat a Wall Street vezető indexeinek többsége, ezzel próbálhatják a zárásig ledolgozni heti hátrányukat. A Dow egyelőre főleg a Boeing erősödésének köszönheti jó teljesítményét.Apró...
Az olasz belügyminiszter Matteo Salvini és pártja, a Liga nem euroszkeptikus, csak az Európai Unió működési rendjét akarja megreformálni - mondta az InfoRádióban Szomráky Béla Olaszország-szakértő, újságíró. Szerinte az olasz kormánykoalíció akár szét is szakadhat és előrehozott választások is lehetnek.
A korábbi 2,25%-ról 1%-ra vágta vissza második negyedéves növekedési előrejelzését a JP Morgan, vagyis az amerikai gazdaság jelentősen lassulhat az év elején látott 3 százalék feletti tempóról. Az amerikai bank szakemberei szerint nehéz...
Az Opel Corsa vadonatúj, és az új tulajdonos, vagyis a francia PSA fennhatósága alatt fejlesztett hatodik generációjáról már rengetegszer írtunk; tudtuk jól, hogy a villámosok várva-várt kisautója még idén bemutatkozik és azt is elárulták már elöljáróban a gyáriak, hogy az aktuális trendeknek megfelelően lesz belőle tisztán elektromos meghajtású vá
A Citroën 100 éves történelmének oszlopos fejezete szól arról, hogyan szelték át a Szaharát motoros járművel elsőként a világon. Az eredeti autókból egy még létezik, most viszont készült még egy, teljesen a nulláról.
Joseph Daul szerint „a nacionalista populisták sok tagállamban megerősödtek, és tönkre akarják tenni Európát, a baloldaliak marxista lózungokkal mozgósítanak, a zöldek agyon akarnak szabályozni mindent, Macron elnök pedig úgy akarja átépíteni az európai pártrendszert, hogy csak rá vagy a nacionalistákra lehessen szavazni”.
A közgyűlés elé terjesztett javaslat szerint a fővárosi önkormányzat tulajdonában lévő REK kft. részére ezért 7,5 milliárd forint összegű kamatmentes tagi kölcsönt nyújtanának. (Belföld)
Tizenhárom hazai sportági szakszövetség segíti a július 29-én kezdődő, budapesti központú 15. Maccabi Európa Játékok versenyeinek lebonyolítását, valamint az eredmények hitelesítését.
„Lokálisan kell változtatnunk, hogy a globális helyzeten is javítsunk” – mondja a Fridays for Future Hungary csapata a Mandinernek. Az új környezetvédő aktivista mozgalom céljairól és kihívásairól beszélgettünk interjúnkban.
A miniszterelnök a Facebook-oldalára tett fel egy mozgósító videót, amely egy 10 másodperces részlet a HírTV-n ma este sugárzott, vele készült interjúból. Orbán Viktor szerint "a baloldal nagy erőkkel mozgósít a választásra, a bevándorláspártiak mind ott lesznek, ezért arra kéri saját támogatóit, hogy vegyenek részt a vasárnapi EP-választáson.
Súlyos pénzbírságra számíthatnak azok, akik a montenegrói Budva központjában fürdőruhában sétálgatnak, a városvezetés ugyanis megelégelte a hiányos öltözetű turisták viselkedését.
Az Európai Egyesült Államok programjának megvan a többsége Európában - hangoztatta a Demokratikus Koalíció (DK) európai parlamenti (EP-) listavezetője az ellenzéki párt pénteki budapesti kampányzáró rendezvényén.
Szinte hihetetlen, de eltelt 30 év a csernobili atomkatasztrófa óta. 1986. április 26-án a Kijevtől 110, Csernobil városától 18 kilométerre északra, Pripjaty város mellett létesített Lenin atomerőműben kísérletet hajtottak végre. Mivel sem az üzembiztonsági előírásokat, sem az egyéb szabályozásokat nem tartották be, a kísérlet tragédiába torkollt.
A kormányzati támogatással megvalósuló, zalaegerszegi Innovációs és Tudásközpont Központ lehetőséget biztosít arra, hogy az egyetem a gazdasági szereplőkkel a jövőben hatékonyabban tudjon együttműködni - mondta az innovációs...
A Legígéretesebb Legfiatalabb Filmes díját nyerte el Százados Ábel Cannes-ban a World Peace and Tolerance Institute Awards ünnepségén. Soha című, mobiltelefonnal forgatott kisfilmje az öngyilkosságról szól, és az egymás iránti odafigyelésre hívja fel a figyelmet.