2019. május 27. hétfő

máj. 27
19:02
20 méter hosszú szendvicset rendelt, majd kiborult a nagymama, mert egy órát kellett várni rá (SzMo)
Az értékelést egy Twitter-felhasználó találta meg, aki csak annyit fűzött hozzá, hogy szerinte minden vendéglátásban dolgozónak meg kellene engedni, hogy évi egyszer jól elverhessen egy vendéget.
máj. 27
19:02
Mégsem haltak meg heteken belül a csernobili önfeláldozó búvárok? (SzMo)
A legenda szerint már a merülés után nem sokkal sugárbetegség végzett velük. Utánajártunk, mi lehet az igazság.
máj. 27
19:03
Lesz, aki közvetítené a szlovákiai magyarok hangját az EP-ben (Infostart)
Sem a Híd, sem az MKP nem küld képviselőt az Európai Parlamentbe. Csáky Pál, az MKP eddigi brüsszeli képviselője sikertelenségről beszélt. Nagy József, aki eddig a Híd színeiben ült az EP-ben, legalább annak örül, hogy Szlovákiát döntő többségben Európa-párti politikusok képviselik majd Brüsszelben.
máj. 27
19:03
Ezek a hírek adtak lendületet a tőzsdeindexeknek! (ProfitLine)
Emelkedtek a vezető európai tőzsdék irányadó indexei hétfőn annak nyomán, hogy a befektetők nagy lendülettel kezdték el vásárolni az autógyártók papírjait a Fiat Chrysler és a Renault közötti egyesülési tárgyalások hírére.
máj. 27
19:04
Egyre súlyosabb az antibiotikum-szennyezés a Dunában (SzMo)
Egyik fő gond, hogy szuperbaktériumok jöhetnek létre. 2050-re már 10 millió ember halálát okozhatják az antibiotikum-rezisztens baktériumok - állítja az ENSZ.
máj. 27
19:06
Megbukott az osztrák kancellár és kormánya az Ibiza-videó után (SzMo)
Sebastian Kurz elvesztette a bizalmi szavazást. Új választás jön, de a vasárnapi EP-választást magasan Kurz pártja nyerte, tehát valószínűleg nem bánkódik az ÖVP.
máj. 27
19:06
A rengeteg eső miatt elöntheti a víz az alsó rakpartot a hétvégén (SzMo)
A legfrissebb időjárási előrejelzések szerint a következő három napban is erőteljes esőzés várható a bajor és osztrák vízgyűjtők területén.
máj. 27
19:06
Tanultak bemutatása - Stílus születik, az önbizalom show - 8. rész (Spabook)
Elérkeztünk önbizalom show műsorunk legizgalmasabb részéhez, amelyben a négy lány szetteken keresztül bemutatja, mi mindent tanult az elmúlt...
máj. 27
19:06
Kivonja a környezetéből az aranyat egy most felfedezett gomba (SzMo)
A gombafaj a környezetében lévő részecskékkel való kölcsönhatás során „aranyozza be” gombafonalait, amitől ezek a példányok nagyobbra nőhetnek és gyorsabban terjedhetnek.
máj. 27
19:08
A szédülés lehetséges okai – Vedd komolyan! (Spabook)
A szédülés képes életeket élhetetlenné tenni évekre. A szédülés oka rengeteg dolog lehet, az orvosok – ha nincs meg első körben a helyes...
máj. 27
19:08
Megbukott az osztrák kancellár és kormánya az Ibiza-videó után (SzMo)
Sebastian Kurz elvesztette a bizalmi szavazást. Új választás jön, de a vasárnapi EP-választást magasan Kurz pártja nyerte, tehát valószínűleg nem bánkódik az ÖVP.
máj. 27
19:09
Egy gyakorló demokrata kalandjai a szavazókörben (Alternatív Energia)
Tényleg magasztos dolog a demokrácia, csak adhatnának hozzá rendes széket. (Belföld)
máj. 27
19:09
Most már figyelmeztetést adott ki az OMSZ heves zivatarok miatt (Háziállat)
A várható heves zivatarok veszélye miatt az egész országban első- és másodfokú figyelmeztetéseket adott ki keddre az Országos Meteorológiai Szolgálat.
máj. 27
19:10
Erősen korhatáros lett Kolodko Mihály új budapesti miniszobra (SzMo)
A pimasz és frivol alkotás, a Libidó egy botrányos művész előtt tiszteleg.
máj. 27
19:11
Nem lesz boldog Páva Zsolt ősszel - Pécsett legyűrheti az ellenzék a Fideszt (Alternatív Energia)
A közös polgármesterjelöltről nincs alku és beállt mögé az első civil szervezet is. (Belföld)
máj. 27
19:12
Azon az ültetvényen fotózkodott a diplomázó lány a szüleivel, ahol azok egész életükben dolgoztak (SzMo)
Erica Alfaro így köszönte meg anyjának és apjának, hogy egy jobb életért átvitték őt Mexikóból Amerikába, és taníttatták.
máj. 27
19:13
Viharos szél és zivatar söpör végig kedden az országon (Alternatív Energia)
A keleti és középső megyékben felhőszakadás, kitartó eső várható, a csapadékot erős szél is kíséri. (Belföld)
máj. 27
19:14
Ingyenes kajakozást biztosít egy dán cég, ha közben összegyűjtöd a szemetet a vízből (SzMo)
2017 óta már 11 tonnányi szemetet gyűjtöttek így össze Koppenhága kikötőjében, most pedig kiterjesztik a programot Dublin, Bergen és Hamburg vizeire.
máj. 27
19:15
Újabb pályázó Theresa May helyére (Infostart)
Sajid Javid brit belügyminiszter közölte hétfőn, hogy jelölteti magát a kormányzó Konzervatív Párt vezetői tisztségére és így a miniszterelnöki posztra. Javid a kilencedik hivatalos utódjelölt azóta, hogy Theresa May miniszterelnök pénteken bejelentette lemondását.
máj. 27
19:18
Öt topliga öt címvédés, olyan ritka mint a fehér holló. (Sport365)
Soha ilyen még nem volt a futball történetében
máj. 27
19:18
Kiderült, hová viszi Meghan és Harry a kis Archie-t első külföldi útjára (SzMo)
Édesapja, Harry herceg egyik kedvenc helyét keresik fel.
máj. 27
19:21
EP-választás: volt olyan csatorna amelynek nagyon bejött (Menedzsment Fórum)
Vasárnap este több csatorna is készített műsort az Európa Parlamenti választásra. Az emberek számára a nemzeti parlamenti szavazásnál jóval kevésbé érdekes esemény inkább az alacsonyabb nézettséggel rendelkező tévéknek hozott jó estét.
máj. 27
19:21
Alkalmazottja miatt szegi meg a protokollt II. Erzsébet (ATV)
Elhunyt Annette Wilkin, II. Erzsébet egyik legrégebb óta szolgáló alkalmazottja – a királynő valószínűleg meg fogja szegni a királyi család protokollját, és el fog menni a temetésére, annyira közel álltak egymáshoz, írja a Mirror. Wilkin a Windsor kastélyt és a Frogmore házat is menedzselte, utóbbiban lakik jelenleg Harry herceg, Meghan Markle és a
máj. 27
19:27
Határozott hangot ígér az RMDSZ az uniós törvényhozásban (Infostart)
Sok ellendrukkerrel számol az RMDSZ az új Európai Parlamentben.
máj. 27
19:30
Végleges az angol első osztály (Sport365)
Az Aston Villa csatlakozott utolsóként a Premier League mezőnyéhez
máj. 27
19:33
Az Aston Villa nyerte a 170 milliós meccset (Infostart)
Utolsóként az Aston Villa csatlakozott az angol labdarúgó-bajnokság 2019/20-as mezőnyéhez, mivel a második vonal osztályozójának hétfői döntőjében 2-1-re legyőzte a Derby County-t a Wembley Stadionban.
máj. 27
19:33
Az ukrán legfelsőbb bíróság elutasította a parlament feloszlatása elleni keresetet (HírTV)
Mivel ennek megítélése nem a legfelsőbb bíróság, hanem az alkotmánybíróság hatáskörébe tartozik -tájékoztatott a testület sajtószolgálata.
máj. 27
19:33
Ezért nem fizet osztalékot a Gránit Bank (ProfitLine)
A Gránit Bank 2018-ban 1,24 milliárd forint adózás előtti eredményt ért el, amely 23 százalékkal nagyobb az előző évinél, meghaladva a tervezettet. Az 1 milliárd forintos adózott nyereségből a május 27-én megtartott közgyűlés döntése szerint nem fizetnek osztalékot, az teljes egészében az eredménytartalékba kerül, tovább erősítve a bank tőkehelyzet
máj. 27
19:33
Jogszerűtlen összegeket követelt a UPC az előfizetőitől (Pénzcentrum)
A Kúria helyben hagyta a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság határozatát, amely kimondta: a UPC jogszerűtlen összegeket követelt 2017-ben az előfizetőitől a határozott idejű szerződések felmondásakor, és amelyben emiatt 20 millió...
máj. 27
19:33
A Brexit Párt győzött, a Liberális Demokraták előretörtek, a konzervatívok megsemmisítő vereséget szenvedtek (USAracing)
Nigel Farage alig másfél hónapja indult, radikálisan EU-szkeptikus Brexit Pártja győzött, a konzervatívok és a munkáspártiak megsemmisítő vereséget szenvedtek a brit európai parlamenti választáson.
máj. 27
19:33
Újragondolt klasszikus festmények, amik sokkolóan tükrözik a modern fogyasztói társadalmat (Player)
Manapság mindent egyszer használatos műanyag csomagolásba burkolva vásárolhatunk meg, mondanunk sem kell, hogy ez mennyire környezettudatos szemlélet és hozzáállás. Ez a merőben elgondolkodtató fotósorozat pontosan erre próbálja meg felhívni a figyelmet.
máj. 27
19:36
5+1 okos tárolási módszer: használd ki a legjobban a helyet az apró lakásodban is (Spabook)
Attól, hogy nem egy óriási palotában laksz, még nem kell lemondanod arról, hogy sok ruhád legyen, vagy nem kell a cuccaid felét kidobnod, ha kisebb...
máj. 27
19:42
Kénytelen volt, így elismerte a Miniszterelnökség, hogy hatalmasat hazudott (Alternatív Energia)
Egy két évvel ezelőtti jogerős ítélet kötelezte erre. (Belföld)
máj. 27
19:51
Még a héten veszélybe kerülhet az Európai Néppárt vezető pozíciója (Infostart)
Az Európai Néppárt EP-frakciójának összetétele és létszáma a következő hónapokban, de akár már a következő napokban is jelentősen megváltozhat - mondták el az EP-választások eredményét értékelve hazai elemzők a XXI. Század Intézet konferenciáján.
máj. 27
19:51
Nagy változások lesznek a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren (Femcafe)
Különleges konvoj érte el a hétvégén a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret.
máj. 27
19:54
Majdnem meztelen fotót posztolt egy dögös férfimodell – de jóval többet mutatott, mint kellett volna (SzMo)
A közösségi média népe azt találgatja, hogy az a hm... férfias testrész igazi árnyék vagy Photoshop. Szerintetek?
máj. 27
19:57
A Miniszterelnökség elnézést kér, amiért valótlanságokat híresztelt Dobrev Klára cégéről (444.hu)
Lázár János arról írt Junckernek, hogy az Altus Zrt. összekapcsolódott az olajmaffiával.
máj. 27
19:57
Kelemen Hunor: Megmutattuk, hogy az erdélyi magyar közösség egységes (USAracing)
Az erdélyi magyarságnak lesz erős hangja az EP-ben. Így folytatni tudják azt az építkezést, amelyet az őshonos kisebbségek érdekében megkezdtek – közölte a politikus.
máj. 27
20:00
Szijjártó Péter: Magyarország támogatja az Európai Unió nyugat-balkáni bővítését (Igényesférfi.hu)
A külügyminiszter szerint nemzetgazdasági és nemzetbiztonsági érdekünk fűződik az integrációhoz.
máj. 27
20:03
A Mol kivételével erősödtek a vezető részvények (ProfitLine)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 185,29 pontos, 0,46 százalékos emelkedéssel, 40 207,91 ponton zárt hétfőn.
máj. 27
20:03
Megvonta a vállait az ukrán legfelsőbb bíróság - jöhetnek az új választások? (Portfolio)
Az ukrán legfelsőbb bíróság hétfőn elutasította, hogy eljárást indítson a parlament feloszlatásának és a rendkívüli választások kiírásának törvényessége ügyében. A testület sajtószolgálata a Facebookon közzétett közleményében...
máj. 27
20:03
Lindsay olyan lassan öltözik, hogy azalatt egy komplett fotósorozat készül róla (Player)
Zavaró, ha sietnénk együtt valahova, örömteli, ha a képeket nézzük.
máj. 27
20:06
Állandóan a telefonod nyomkodod? Ezekre az egészségügyi következményekre számíthatsz (Spabook)
Ha sokat gépelsz a munkahelyeden, vagy az okostelefon mindig a kezedben van, netán a súlyzós edzés a mindennapjaid része, akkor sajnos téged is...
máj. 27
20:09
Gazdasági akcióterv: szerdán a kormány előtt, csütörtökön bejelentik (ATV)
Adófronton csökkenést tartalmaz a kormány gazdasági akcióterve, valamint a tartalékképzés növelését - tudtuk meg. Szerdán tárgyalja a kormány az akciótervet, csütörtökön pedig, a tervek szerint a kormányinfón Varga Mihály pénzügyminiszter be is jelenti.
máj. 27
20:09
Ne spórolj a bőrödön - Ez a négy termék valódi megváltás az öregedésre (Femcafe)
Ha valamire, a bőrünkre tényleg érdemes költeni.
máj. 27
20:15
A Fidesz mellett a DK és a Momentum volt az este csillaga - ez volt az EP-választás (Privátbankár)
Másfél percben foglaltuk össze a tegnapi magyarországi EP-választás legfontosabb tanulságait. A Fidesz-KDNP behúzta a győzelmet, a Jobbik, az MSZP-PM, és az LMP viszont óriásit bukott. Az estének két meglepő ellenzéki nyertese is volt - kiemelkedően teljesített mind a Momentum, mind a DK.
máj. 27
20:18
Ezért tartozol magadnak egy jó alakkal! Ilyen az élet, amikor már végre nem vagy túlsúlyos (Spabook)
A gyerekvállalás előtt rendszeresen sportoltam, ezért soha nem kellett foglalkoznom az alakommal – ezért is volt olyan nehéz elfogadni, hogy a...
máj. 27
20:21
NKA: át kell gondolni az állami finanszírozás szerepét (Infostart)
A kultúra a kreatív ipar katalizátora, és át kell gondolni az állami finanszírozás szerepét - erre is felhívták a figyelmet a Music Hungary konferencián.
máj. 27
20:21
A Jobbik elnöke a pénzhiányt és a fideszes karaktergyilkosságokat okolja a rossz választási eredményért (444.hu)
Sneider Tamás nem mond le.
máj. 27
20:21
Őszinte vallomás - Ezért távozik a sorozatból Barátok közt sztárja (Femcafe)
Már csak egy hétig lesz képernyőn.

Keresés