Deák Dániel úgy vélekedett: ez az jelenti, hogy Manfred Weber a néppárt, illetve Frans Timmermans a szocialisták csúcsjelöltje búcsút mondhat az ambícióinak.
Összességében mintegy 60 ezer tonna szennyezett orosz olaj érkezhetett Magyarországra májusban a Barátság kőolajvezetéken, amiből május 20-21-én 17 700 tonna érkezett - értesült a Reuters iparági forrásokból. A teljes, Magyarországra érkező mennyiség ugyanakkor ennél nagyobb is lehet, mivel már április végén több országban észlelték a szennyeződést
Európában az EP-választások eredményeire figyelnek ma reggel a befektetők, és a jelek szerint jó a fogadtatás, az irányadó indexek mérsékelt emelkedésekkel nyitottak. Makroadatok nem érkeznek ma, az amerikai és a brit tőzsde pedig nem...
Az üvegházak komoly erőforrást jelentenek a hazai zöldségtermesztésben, a Vidékfejlesztési Program és egyéb támogatások révén ez év végéig közel kilencvenegy hektár üvegház épül - emelte ki az agrárminiszter pénteken Győrben.
A legszegényebb magyar településeken lényegében totálissá vált a Fidesz-KDNP fölénye a vasárnapi szavazás alapján. Húsz emberből mindössze egy nem szavazott a kormánypártokra, és ez még a tavalyi parlamenti választáshoz képest is számottevő változás.
Üzemi esemény történt Pakson: a hivatalos megfogalmazás szerint "terven felüli", vagyis korábban nem betervezett karbantartás kezdődött a Paksi Atomerőmű 3. blokkján 2019. május 23-án 12:22-től - közölte az atomerőmű.
Szlovákiában alacsony részvétel mellett két, koalíciós listán induló, parlamenten kívüli liberális párt, a Progresszív Szlovákia és az Együtt nyerte az európai parlamenti választásokat. A felvidéki magyar választók voksaiért küzdő tisztán magyar párt, a Magyar Közösség Pártja és a szlovák-magyar vegyespárt, a Híd sem szerzett mandátumot.
Az Európai Unió Bírósága egy közelmúltbeli ügyben kimondta, hogy az áfaügyletek ellenőrzése során az adóhatóság nem tekinthet el a teljes költségvetési kihatás vizsgálatától. Így nem elfogadható, ha a hatóságok anélkül tagadják...
Megmozgatta a sportfogadókat a 2018-2019-es NB I-es labdarúgószezon, a Tippmixen és a Tippmix-Prón meccsenként átlagosan több mint 200 ezer fogadást kötöttek, a kifizetett nyeremény csaknem 4,2 milliárd forint volt - írja a Világgazdaság. Megmozgatta...
Magyar kutatók mutatták meg, hogy hogyan dolgoznak az elektromos autók szabványain és a kocsik légszennyezésén az Európai Bizottság saját laboratóriumában.
Bár az elmúlt két hétben csakis felfelé mentek az üzemanyagárak, most enyhülés következik. A gázolajnál jelentősebb, a benzinnél enyhébb, de esetében is érezhető.
A májust eddig jellemző csapadékos periódustól szépen „kipendült” a határ. Most minden szép zöld, mintha sosem szenvedtek volna a növények a májusig tartó tavaszi aszálytól. A melegedésnek indult talajból már több tápanyagot képesek felvenni a növények, főként a kukorica, így már múlóban a sárga levélszín, viszont elég gyakran látni liluló növényfo
Minden kerttulajdonos egységes, zöld színben ragyogó fűtakaróról álmodik. A szépségért viszont meg kell szenvedni. Sok figyelmet és rendszeres karbantartást igényel a pázsit.
Erős felhatalmazást kaptak a kormánypártok a magyar választóktól az európai parlamenti (EP-) választáson - közölte a Fidesz alelnöke hétfőn az M1 aktuális csatornán.
Egyre nagyobb az aggodalom a befektetők körében amiatt, hogy a nem tőzsdén lévő vállalatok értéke kezd nagyon drasztikusan elszállni. Gyakorlatilag túl sok pénz keresi a helyét alacsony értékkel bíró cégekben, ez pedig azt a kockázatot...
Az MNB azonnali hatállyal megtiltotta az angliai székhelyű Goldstein Limitednek, hogy jogosulatlanul betétet vagy más visszafizetendő pénzeszközt gyűjtsön. A társaság irreálisan magas hozamot és tőkegaranciát ígér ügyfeleinek. A jegybank...
Jövőre megnyílhat a Nemzeti Radioaktív-hulladéktároló második kamrája, ahol új technológiával, kisebb költséggel helyezik el a paksi atomerőmű kis és közepes aktivitású hulladékait - mondta a Radioaktív Hulladékokat Kezelő Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója pénteken Bátaapátiban, írja az MTI.
Átlagosan 50,95 százalékos volt a részvétel az európai parlamenti (EP-) választásokon, ami magasabb, mint az elmúlt húsz évben bármikor - jelentették be vasárnap éjszaka Brüsszelben.
Talán már unják a szurkolók, hogy ha női kajak, akkor Kozák Danuta. Kétszáz vagy ötszáz méter, egyes, kettes vagy négyes hajó, teljesen mindegy, az ötszörös olimpiai bajnoknő legyőzhetetlen.
35 százalék felett szerepelt az ÖVP, utána a szociáldemokraták következnek, 24,6 százalékkal. A botrányba keveredett FPÖ a harmadik, 18 százalékkal. (Külföld)
Azt, hogy milyen logika mentén köttetnek majd az új szövetségek az alakuló Európai Parlamentben, még nem tudni. Az Európai Parlament úgynevezett többségalakítási kalkulátorával azonban eljátszhatunk a lehetőségekkel.
Az új, harmadik generációs 1-es BMW bemutatását nagyon vártuk és már sokszor írtunk az autóról, a BMW pedig hivatalosan is lerántotta a leplet legfrissebb üdvöskéjéről. A korábbi ismereteknek megfelelően elsőkerékhajtással (illetve opcionálisan persze xDrive összkerékhajtással is) debütált a kompakt, amely így az X1/X2 és a 2-es Active/Grand Tourer