A stabilitást hangsúlyozva, az alkotmány legfőbb őrnőjeként mutatta be Alexander Van der Bellen osztrák államfő Brigitte Bierleint, akinek kormányalakítási megbízást adott tegnap.
Tagadja, hogy szabályt szegett volna a szállodahajó kapitánya, akit a szerdai dunai hajóbalesettel összefüggésben gyanúsítottként hallgattak ki a nyomozók. Erről a férfi ügyvédje tájékoztatta pénteken az MTI-t.
Elhalasztotta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a július elsejére tervezett azonnali fizetési rendszer bevezetését. A jegybank pénteken az MTI-vel azt közölte, hogy július 1-jétől a rendszer éles próbaüzeme kezdődik, a lakossági és vállalati ügyfelek számára az azonnali fizetés 2020. március 2-ától lesz elérhető.
Noha pár napja még a liberálisok (ALDE) frakcióvezetőjével posztolt képet a Facebookon a Demokratikus Koalíció listavezetője és pártelnöke, a kép "zavarórepülésnek" bizonyult.
A visszavont forgalmi engedélyű, de a visszavonástól számított 5 évig még üzemeltethető online pénztárgépek esetén idén év végéig gondoskodnia kell az üzemeltetőknek "az euró hivatalos pénznemmé tételének időpontját tartalmazó...
Az előző évi magas bázis ellenére is látványos növekedést mutatnak az első negyedéves beruházási adatok, elsősorban a vállalatok fejlesztési kedvének köszönhetően.
Tagadja, hogy szabályt szegett volna a szállodahajó kapitánya, akit a szerdai dunai hajóbalesettel összefüggésben gyanúsítottként hallgattak ki a nyomozók. Erről a férfi ügyvédje tájékoztatta pénteken az MTI-t.
A hazai vásárlók szívesebben vesznek Magyarországon előállított termékeket, a minőségükről jó a véleményük, és ésszerű mértékben hajlandóak ezekért akár többet is fizetni - derül ki a Századvég Gazdaságkutató Zrt. által végzett friss közvélemény-kutatásból.
A visszavont forgalmi engedélyű, de a visszavonástól számított 5 évig még üzemeltethető online pénztárgépek esetén idén év végéig gondoskodnia kell az üzemeltetőknek "az euró hivatalos pénznemmé tételének időpontját tartalmazó...
Az EP-választás brit nyertesének – ha az Egyesült Királyság október 31-én távozik az unióból – csupán két hónapja lenne az érdemi európai parlamenti munkára.
Ötszázalékos és fokozatosan emelkedő, gyakorlatilag migrációs büntetővámot vet ki Donald Trump Mexikóra. Az amerikai elnök szerint a szomszédos ország nem tesz eleget a területén áthaladó közép-amerikai migránsok megállítására.
A BIF áprilisi közgyűlésén a társaság többek között részvényfelaprózásról is határozott, amit a közgyűlés döntése után a cégbíróság is jóváhagyott. A BIF 28 702 444 darab, egyenként 100 forint névértékű törzsrészvényét...
Magyarország büszke lehet az oktatási tradícióira és oktatási rendszerére - mondta Kásler Miklós, emberi erőforrások minisztere a pedagógusnapi elismerések átadásán pénteken, Budapesten.
Egy normálishoz csak messziről, hunyorítva, alig valamicskét hasonlító világban sem szól semmiféle komolyan vehető érv amellett, hogy a teremtés által örök pofonnyelői létre kárhoztatott Tottenham Hotspurből Európa legjobb csapata legyen.
A kötvényjegyzés június 6-án zárt körben történik, azonban a kötvények jóváírásától számított 90 napon belül az Alteo vállalja, hogy kezdeményezi a kötvények bevezetését a Budapesti Értéktőzsdére.
Bővült tavaly a Keler-csoport: a Keler Központi Értéktár (Keler) Zrt. 2,9 százalékkal, 5,836 milliárd forintra, a Keler KSZF Zrt. pedig 13 százalékkal 1,5 milliárd forintra növelte bevételeit - közölte a cégcsoport az MTI-vel.
Bár egészen az utolsó időszakig ragaszkodott a július 1-jei bevezetéshez az MNB, nem sikerült tartani a feszített tempót: mivel több bank sem készült el időre a fejlesztésekkel és teszteléssel, jelentős csúszással, csak jövő márciusban indul el az azonnali fizetési rendszer Magyarországon. Éles próbaüzem indul, amiben az első két hónapban önkéntes
Kezdődik az egyik legnagyobb szerb bank, a Komercijalna privatizációja, az OTP-t is szóba hozták a bankkal. Megnéztük, mit érdemes tudni a szerb pénzintézetről. Nem új sztori Évek óta húzódik már a szerb Komercijalna Banka privatizációja...