Meglepetésre kikapott a BL-elődöntős, a Premier League-ben harmadik Tottenham a középcsapat Bournemouth vendégeként az angol labdarúgó-bajnokság 37. fordulójának szombati első mérkőzésén.
A budapesti nyomozók elfogták azt a nőt, aki a gyanú szerint egy belvárosi szálloda alkalmazottjaként az egyik szoba széfjéből közel 25 millió forint értékben lopott valutát.
Ma délután fogadja otthonában a Puskás Akadémia a Budapest Honvédot az OTP Bank Liga 31. fordulójában. Ez alkalomból látogatott el Felcsútra a Demokratikus Koalíció hat aktivistája. Az eseményről a párt Facebook-oldalán tudósított.
Az Újpest nem fogadja díszsorfallal a Ferencváros bajnokként pályára lépő játékosait ma este a Groupama Arénában. Na bumm, hiszen eddig sem fogadták, miért tennék éppen most.
Az EP-választásokra jóformán csak az RMDSZ igyekszik programot és cselekvési tervet felmutatva részvételre buzdítani saját szavazótáborát, a román pártok jelöltjei egyetlen épkézláb ötlettel sem rukkoltak elő.
Legalább kilenc katona meghalt a Haftar tábornokhoz hű erők kezén lévő dél-líbiai Szebhában lévő laktanya elleni támadásban, amelyet az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervet vállalt magára - közölték helyi és kórházi vezetők.
Május 2-án elkezdődött a ponty, a harcsa és a compó fajlagos fogási tilalmi ideje, május 1-jétől azonban ismét szabad horgászni a fogassüllőre, a balinra és a sügérre - hívja fel a figyelmet a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal...
Két héttel a határidő lejárta előtt már több mint tízezren jelezték, hogy az Európai Parlament (EP) magyar tagjainak választásán a 132 külképviselet valamelyikén akarnak voksolni.
Trónra lépett Naruhito, Japán új császára. Apja, az eddig regnáló 85 éves Akihito korára és egészségi állapotára hivatkozva mondott le. Az InfoRádió által megkérdezett szakértő szerint Naruhito és felesége emberközelibbé teheti a császárság intézményét.
Az igényes és tudatos borfogyasztás szocializációs kérdés, a hazai borivók pedig egyre környezettudatosabbak is – Keresztesi Zoltán borász, a Borbázis Borkereskedés alapítója beszélt lapunknak a borfogyasztási szokások változásáról és egy hiánypótló üvegvisszaváltási projektről.
A távmunka megállíthatatlanul terjed, egyes előrejelzések szerint ez a jövő foglalkoztatási formája, és tíz éven belül minden harmadik munkavállaló a munkahelyétől távol fog dolgozni. e mennyi időt töltenek egy nap munkával a távmunkában dolgozók? Mennyire hatékonyak és mit gondol a teljesítményükről a főnökük?
Németország több területén is havazik. A Harz hegységben 700 méteres tengerszint feletti magasságban fekvő települések lakói szombaton reggel arra ébredtek, hogy hótakaró borítja a tájat.
A nagyobb cserepes virágok mellett érdemes néhány kisebb növényt is ültetned, hiszen ahelyett, hogy ezeket beletennéd egy kaspóba, sokkal dekoratívabb...
A mamahotel-jelenség tehát nem az ezredfordulósok elkényelmesedése és puhánysága, hanem a gazdaság és az élet ellehetetlenülésének egyik megnyilvánulása.
A Honvéd a Szőnyi úton győzött, s egyenlített a BVSC ellen a férfi vízilabda ob I 2018/19-es szezonjának zárószakaszában, az 5-8. helyért zajló párharcban szombaton.
Nem ismerte el bűnösségét az a Faddon élő rokkantnyugdíjas nő, akinek korábbi munkahelye tévedésből 267,8 euro helyett 267.800 eurot - akkori árfolyamon több mint 80 millió forintot utalt. Az asszony német számlájára érkezett a pénz, amit az eddigi adatok szerint azonnal fel is vett és nem volt hajlandó visszautalni. Stábunk Faddon megtalálta a nőt