Az aszálymonitoring-hálózat a vízügyi ágazat által létrehozott újszerű, komplex vízhiány-előrejelző rendszer, amely májustól mindenki számára elérhető nyílt, ingyenes internetes felületen.
Hetven év óta ez volt az első koronázás. Vadzsiralongkorn 2016-ban lépett a trónra, apja, az 1946-tól hét évtizeden át uralkodó, köztiszteletnek örvendő Bhumibol Aduljadedzs (IX. Ráma) halála után.
2019. május 6-án elstartolt a Spar webshopja Budapesten és 49 környező településen. Az oldal minimalista, könnyen áttekinthető és jól el lehet rajta igazodni. Mindemellett azonban tartogat jópofa extrákat is, mint például, hogy egyes receptek...
A Demokratikus Koalíció (DK) frakciószóvivője arra buzdította a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) tagjait, hogy ne engedjenek a politikai nyomásnak és továbbra is álljanak ki a szervezet függetlensége mellett.
A férfiaknál továbbjutott Györe László, valamint az amerikai Tiafoe és Opelka, a nőknél viszont búcsúzott Jelena Ostapenko, illetve Victoria Azarenka is.
Törökország folytatja a Ciprus közelében elkezdett próbafúrásokat annak ellenére, hogy Washington előzőleg annak felfüggesztésére szólította fel Ankarát.
A vasárnap történt, 41 halálos áldozattal járó seremetyjevói légi katasztrófa több lehetséges okát vizsgálja a kiemelt fontosságú balesetek és bűncselekmények esetében eljáró orosz Nyomozó Bizottság.
A Reuters értesülései szerint az orosz olajvezetéket működtető Transznyeft kérésére néhány napig 10%-kal csökkenthetik termelésüket az olajcégek, mivel még mindig nem sikerült a Barátság vezetéken teljesen helyreállítani az olajszállítást.
Magyarként mindig annyit érünk, amennyit segíteni tudunk a nemzettársainkon - mondta Kövér László, az Országgyűlés elnöke hétfőn Budapesten abból az alkalomból, hogy a Rákóczi Szövetség és a Megyei Jogú Városok Szövetsége megállapodást írt alá.
Minden nappal nő a bizonytalanság, ez nem jó a kutatóintézeteknek sem – mondta a miniszter, miután az MTA közgyűlése úgy döntött, maradjon az MTA-n belül a hálózat.
Ezen a héten a Tisza-tónál, a Fertő tónál, Sopron környékén és a Csepel-szigeten folytatódik a szúnyoglárvák gyérítése - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) hétfőn az MTI-vel.
Egy kapcsolatban mindenki igyekszik a legjobb oldalát mutatni, de vajon milyen lehet valójában veled élni? Csillagjegyed árulkodik arról, hogy hogyan...
Nem tudni, mivel fog folytatódni Trump twitter-üzenete, amelyben újabb vámokkal fenyegette meg Kínát, de lehet, hogy az idei szép tőzsdei árfolyam-emelkedés egyik pillérét ezzel lerombolják. Ráadásul a dolog nem biztos, hogy megáll Kínánál, a német autógyárak is sorra kerülhetnek. Ami minket is érinthet.