Az erdélyi magyar pártok bejelentették kedden, hogy összefognak a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) által elindított, nemzeti régiókról szóló polgári kezdeményezés sikere érdekében.
Könnyebben kezelhetővé válik és átláthatóbb lesz a Magyar Biztosítók Szövetségének (Mabisz) digitális alkalmazása, az e-kárbejelentő a héten megjelent új verziónak köszönhetően.
A magyar gazdaság sikerét jelzi, hogy tavaly 98 külföldi nagyvállalat döntött úgy, hogy Magyarországon létesít gyárat, kutatóintézetet, vagy kezd valamilyen gazdasági tevékenységbe.
A Müncheni Műszaki Egyetem (TUM) delegációja Wolfgang A. Herrmann elnök vezetésével kedden látogatást tett a budapesti CEU-n. Herrmann elnök és a CEU elnök-rektora, Michael Ignatieff megállapodást írt alá a két egyetem közötti együttműködésről.
A Magyar Nemzeti Bank 2018. évi eredménye 47,8 milliárd forint volt, így a 2013 óta megkezdett ciklust folytatva a jegybank a tavalyi évben is nyereségesen működött. Ennek eredményeként a 2016-os 50 milliárd forint után ismét tud osztalékot...
Áder János köztársasági elnök a méhek életét tanulmányozó biomonitoring-rendszerrel ismerkedik a Soproni Egyetemen, miután előadást tartott a klímaváltozásról. A fotót az MTI közölte.
A nyelvzsibbadás egy viszonylag gyakori panasz az orvoshoz fordulók körében. A betegek nem mindig tudják megfogalmazni, hogy milyen érzés ez, gyakran az ízérzés zavarával tévesztik össze.
Elemzők által vártnál kisebb lett a Magyarországon is jelen lévő Henkel német háztartási vegyipari és kozmetikai konszern profitja és szerves árbevétele az első negyedévben - derül ki a cég MTI-hez kedden eljuttatott sajtóközleményéből.
Egyértelműen a pilóták hibájára összpontosít a nyomozás abban a moszkvai légibalesetben, amiben 41 ember halt meg, amikor az Aeroflot Moszkvából Murmanszkba tartó gépe műszaki hiba miatt kényszerleszállást hajtott végre, és közben kigyulladt - (Mozaik)
Intenzív többlet patkányirtás kezdődik Budapesten, a Nemzeti Népegészségügyi Központtal közösen meghatározott tíz belső kerületben - közölte a Főpolgármesteri Hivatal.
A német ügyészség 535 millió eurós (173,53 milliárd forint) bírságot szabott ki a Porschéra, a német luxusautó-gyártó dízelbotrányban való érintettsége miatt, a német ügyészség által kiszabott bírság után a Volkswagen és...
Idén haláleset is történt a Titan Desert extrém kerékpáros versenyen, ahol a résztvevők hat napig több, mint napi 100 kilométert tekernek a marokkói sivatagban egy szál GPS-szel. (Fotógaléria)
Megvonta a támogatását Manfred Webertől Orbán Viktor. A bajor politikusnak a magyarok szavazata nélkül kell elérnie, hogy jelöljék az Európai Bizottság elnöki posztjára. Ez hatással lehet arra is, hogy a Fidesz az Európai Néppárt tagja marad-e. Az ügy állásáról két elemző beszélt az InfoRádióban.
Tovább emeli a Kínával szemben bevezetett védővámokat az Egyesült Államok, miután Donald Trump elnök elégedetlen az ázsiai országgal zajló tárgyalások alakulásával.
Miután a horvát szakszervezetek aláírásgyűjtésbe kezdtek, hogy a kormány állítsa vissza a 67 évre megemelt nyugdíjkorhatárt 65 évre, a horvát nyugdíjbiztosítási hivatal (Hzmo) olyan adatokkal állt elő, amelyből kiderült: az országban 175 ezer nyugdíjas, azaz minden hetedik nyugalmazott kedvezményes nyugdíjat kap - közölte a helyi sajtó kedden.
Megállíthatatlanul nő a lakosság készpénzállománya, a banki lekötések aránya pedig roppant alacsony. Ez nem csoda, hiszen a bankok sem fizetnek túl sokat a lekötött betétekre. Az már kevésbé érthető, hogy a folyószámlákon pihenő...
Európa gazdasági növekedése, noha mérsékeltebb ütemben, de idén is folytatódik - már a hetedik éve -, a reál GDP várhatóan minden uniós tagállamban nőni fog – közölte Pierre Moscovici, az Európai Bizottság gazdasági és pénzügyi biztosa Brüsszelben, az uniós bizottság kedden közzétett tavaszi gazdasági előrejelzését ismertetve.
A legtöbb daganattípussal ellentétben a melanóma már korai stádiumban jelez. Érdemes orvoshoz fordulni, ha az anyajegyek színe, formája megváltozik (Bioritmus)
A GDP idei növekedési ütemét a tavaly őszi jelentéshez képest 0,3 százalékponttal, 3,7 százalékra emelték, a jövő évit pedig 0,2 százalékponttal, 2,8 százalékra.
Kónya Imréék családi vállalkozása, babafotózásokat vállaló bt., de egy honlap nélküli reklámügynökség is komoly összegeket kapott Gulyás Gergely hivatalától (Belföld)
Március végén se szó, se beszéd, leváltották az igazgatót és két tanárt felfüggesztettek, amire reagálva a kollégák és a szülők összefogtak, új iskolát alapíthatnak.
Az egy évvel korábbinál 16%-kal alacsonyabb, a Reuters elemzői konszenzusát viszont 17%-kal meghaladó első negyedéves nyereségről számolt be ma délután az Intesa Sanpaolo. A bevételek jelentős csökkenése miatt esik a részvényárfolyam....