A V’Moto-Rock legendás énekese, a 72 éves Demjén Ferenc a Szigetvári Kórház intenzív osztályára került agyvérzés gyanújával. Demjén év eleji csípőműtétjét követő kontrollvizsgálatra várt otthonában, ami miatt annyira felizgatta magát, hogy rosszul lett, és félő volt, hogy sztrókot kapott.
Váratlanul lemondta látogatását Angela Merkel német kancellárnál Mike Pompeo amerikai külügyminiszter. A politikus a berlini látogatást az utolsó pillanatban halasztotta el.
Az állam szeme mindent lát: a hotelvendégek adatait júliustól azonnal és elektronikusan. A szoftver egy közepes szállásadónak havi 15-35 ezer forintjába kerül. (Belföld)
Donald Trump elnökjelöltet bírói felhatalmazás alapján figyelték meg a 2016-os amerikai választások idején, de nincs arra bizonyíték, hogy ezt törvényellenesen tették volna – jelentette ki Christopher Wray, a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) jelenlegi igazgatója egy szenátusi albizottsági meghallgatáson kedden.
Ismét kortárs magyar kamaraművek hangoznak el a Gin-tonic című hangversenysorozat befejező koncertjén, amelyre jazz improvizációkkal válaszol a vendégművész, Lukács Miklós.
Több mint félmilliárd euró megfizetésére kötelezte a németországi stuttgarti ügyészség kedden a Volkswagen csoporthoz (VW) tartozó Porsche autógyártó társaságot a VW dízelbotrányával összefüggésben, olyan gyártmányok miatt, amelyhez a szintén a VW-hoz tartozó Audi szállított dízelmotorokat.
Az augusztus végén rendezendő mustra ismét meghirdette a versenyt, olyan internetes kisfilmek, riportok készítőinek, akik munkáikkal a Kárpát-medencei kulturális értékekre világítanak rá.
Nem a néppárti Manfred Weber az egyetlen, akinek reális esélye van az Európai Bizottság elnöki székére - írja az elmúlt hónapok elemzései alapján a Magyar Hírlap.
A penész sajnos a legnagyobb odafigyelés ellenére is felbukkanhat otthonunkban. Lássuk, mivel védekezhetünk ellene a legegyszerűbb, és egyben leghatásosabb...
A magyar válogatott kedden a második mérkőzését is megnyerte az írországi U17-es labdarúgó Európa-bajnokságon és csoportgyőztesként bejutott a legjobb nyolc közé.
Új frissítéssel és további kényelmi szolgáltatások tervezésével készül az utazási szezonra az E-kárbejelentő, a Magyar Biztosítók Szövetségének digitális alkalmazása, amely a kategóriájában immár tartósan Magyarország egyik legnépszerűbb applikációjává nőtte ki magát.
Súlyos problémákat okoz a nyárfákról és fűzfákról hulló szösz Pekingben és Kína északi területein tavasszal, amit a város vezetése különböző intézkedésekkel próbál orvosolni – derül ki a CGTN kínai nemzetközi televízió híroldalán szerdán megjelent cikkből.
Donald Trumpnak, az Egyesült Államok elnökének 1985 és 1994 között több mint egymilliárd dolláros üzleti veszteségei lehettek - írta internetes kiadásában szerdára virradóra a The New York Times. A lap hozzájutott Trump akkori adóbevallásainak...
A 45 éves Dombi Tibor, az egykori 35-szörös válogatott futballista érettségizik. Meg szeretné szerezni az UEFA A licences edzői képesítést, s ehhez szükséges az érettségi. Kedden a matematika írásbelivel küzdött meg.
Az egyes üzletágak erős teljesítményének köszönhetően 6,6%-os árbevétel-növekedéssel, valamint az előfizetések és ügyfelek számának kiegyensúlyozott gyarapodásával zárta 2019 első negyedévét az előző év azonos időszakához képest a UPC Magyarország.
Irán bizonyos önkéntes vállalásaitól el fog állni, de nem mondja fel az ország atomprogramjáról 2015-ben kötött többhatalmi megállapodást - jelentette ki Mohamed Dzsavád Zaríf iráni külügyminiszter kedd éjjel.
Aktív szerepet kíván vállalni a hazai biomassza-alapú gazdasági átalakulás folyamatában a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK), figyelemmel a gazdálkodók érdekeire is – közölte a kamara.
A lap az amerikai elnök 1985 és 1994 közötti adóbevallásairól szerzett információk alapján számolta ki a veszteségeket. Melyek alapján Trumpnak 8-10 évig nem is kellett személyi jövedelemadót fizetnie.
A klímaváltozás ellen folytatott küzdelemtől a migráció ügyéig számos területen eltérések mutatkoztak az Európai Néppárt (EPP) és az Európai Szocialisták Pártja (PES) elképzelései között az Európai Parlament (EP) két legnagyobb pártcsaládjának EP-választási csúcsjelöltje, Manfred Weber és Frans Timmermans első németországi televíziós vitáján, amely
Két megyéből és a fővárosból nyolc U12-es labdarúgócsapat mérkőzik meg Dunakeszin a világ legnagyobb nemzetközi gyermekfocikupájának regionális elődöntőjén. A Danone szervezésében megvalósuló „Danone Focikupa a Gyermekekért” hazai fordulóiban összesen 96 csapat és közel 1200 fiatal focista áll pályára azért, hogy Magyarországot képviselhesse a span
Kína újabb, harmadik, az eddigieknél nagyobb, korszerű indító berendezéssel felszerelt repülőgép-hordozót épít - jelentette kedden műholdfelvételekre hivatkozva a Stratégiai és Nemzetközi Tanulmányok Központja (CSIS) nevű washingtoni kutatóközpont.