Fucsovics Márton szettelőnyről kikapott a francia Gaël Monfilstől szerdán a madridi salakpályás tenisztorna férfiversenyének második fordulójában. (Sport)
A Redbubble nevű online piactéren olyan ruhákat és párnákat árusítottak, amelyeken az egykori auschwitz-birkenaui koncentrációs és megsemmisítő táborról készített képek láthatók. (Külföld)
Több jóléti statisztikát is frissített az Eurostat, ezek abból a szempontból mindenképpen érdekesek, hogy megmutatják, hogy élnek a magyarok az átlagos európai, illetve regionális polgárokhoz képest. Van, amiben jobban állunk, mint az uniós átlag, viszont ha autóvásárlásról van szó, még bőven lenne hová fejlődni.
A magyar U17-es labdarúgó-válogatott fizikai és mentális erejének köszönheti, hogy a portugálok után az izlandiak ellen is egy hajrában szerzett góllal győzött - hangsúlyozta Preisinger Sándor szövetségi edző a korosztályos Európa-bajnokság első két csoportfordulója után. A magyar csapat már biztos negyeddöntős.
Az Európai Unió jövőjéről, ezen belül kiemelten az unió 2019-2024-es időszakra szóló stratégiai menetrendjéről tanácskoznak csütörtöki nagyszebeni informális találkozójukon az EU állam- és kormányfői.
A Magyar Nemzeti Bank ajánlása szerint a bankoknak tájékoztató levelet kell küldeniük azon ügyfelek egy részének, akik változó kamatozású hitellel rendelkeznek.
Fontos a magyaroknak a környezettudatosság: a felnőtt internetezők 87 százaléka igyekszik szelektíven gyűjteni a szemetet, 79 százalékuk pedig mindig lekapcsolja a villanyt mások után. Bár a munkavállalók 82 százaléka számára fontos...
Négy embert őrizetbe vettek az orosz hatóságok Barátság kőolajvezeték beszennyezése miatt, a nyomozás megállapította, hogy mely cégcsoport felelős a történtekért - jelentette ki kedden Moszkvában Alekszandr Novak energiaügyi miniszter, írja az MTI.
Kína egyik legnagyobb technológiai vállalata, az Alibaba csoport változtat leggyorsabban növekvő üzletága, az online kiskereskedelmi piacteret működtető AliExpress üzleti modelljén. Kínán kívül más országok kiskereskedői előtt is...
Az IDEA Intézet elemzője szerint Ausztrián kívül máshol nem működik az a recept, amit Orbán Viktor szeretne: az, hogy a konzervatív és populista pártok lépjenek szövetségre.
Hosszú Katinka háromszoros olimpiai bajnok felkészülését a Scitec Institute is segíti a jövőben: a cég professzionális, személyre szabott táplálkozási tanácsokkal látja el az úszót.
Az Oktatási Hivatal (OH) büntetőfeljelentést tett a szerdai történelemérettségi ügyében ismeretlen tettes ellen. A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) nyomozást indított.
Angela Merkel német kancellár megmentette Európát a 2015-ös migránsválság idején - így értékelte a migránsválságot a szocialisták csúcsjelöltje egy TV-vitában.
Az autóipari keresletcsökkenés miatt romlott a német Osram világítástechnikai vállalat negyedéves eredménye a cég honlapján szerdán közzétett negyedéves mérlegbeszámoló szerint.
Újabb megrendelést kapott a 4iG, ezúttal az ajánlat értéke 4,39 milliárd forint + ÁFA volt. A 4iG árfolyama csak idén közel háromszorosára emelkedett, a rali mögött az áll, hogy a piaci szereplők várakozása alapján azok után, hogy...
A Mercedes-Benz Csillagtúra veteránautós márkaverseny hivatalos honlapjára a szervezők időközben feltették a május 17-én elrajtoló XI. Csillagtúra által érintett helyszíneket, amelyeket alább megosztunk Olvasóinkkal, hátha örömmel kilátogatnának megcsodálni a közel 100 veterán Mercedest. Érdemes, mert ritka látványt nyújtanak a leghosszabb történel
Egy farmer beíratott 15 birkát egy általános iskolába az Alpokban, hogy növelje az ott tanuló diákok számát, miután a hatóságok közölték, bezárnának egy osztályt.
Mérsékelt emelkedést mutattak az amerikai vezető tőzsdeindexek a kereskedés első felében. A befektetők az amerikai-kínai kereskedelmi tárgyalások elakadása és Donald Trump amerikai elnök vámemelési fenyegetése miatt óvatosak. A Dow...
A miniszterelnök arra biztatta szerdán a romániai magyarokat, hogy a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) listájára szavazzanak a közelgő európai parlamenti (EP-) választáson.
A Nomura globális pénzügyi szolgáltató csoport elemzői szerint kicsi az esélye annak, hogy az Egyesült Államok és Kína átfogó kereskedelmi megállapodásra jut a héten, nagy valószínűséggel további tárgyalásokra lesz szükség, így...
Csodával határos módon jutott a Liverpool a Bajnokok Ligája döntőjébe. Az angol csapat 3-0-s hátrányból indulva, a tegnapi visszavágón kiejtette a Barcelonát. A futballisták teljesítménye még a politikusokat is megihlette: Theresa May és Jeremy Corbyn is velük példálózott.Az Anflield Road csodája – ilyen és ehhez hasonló szalagcímekkel jelentek meg
Dr. Balogh Nóra és Berényi Miklós eddig csak a sorozatban voltak férj és feleség, de a színészek most új szerepben is házastársakként játszhatnak majd.
Lesz-e tiszta angol döntő? Tegnap este óta ezzel a kérdéssel is kiegészült az amszterdami Ajax–Tottenham találkozóról felírható mondatok sora. A Liverpool várja az ellenfelet, eddig csupán egyszer, a 2008-as moszkvai döntőben volt a BL-végjáték mindkét szereplője a Premier League csapata.