Még javában zajlik a Portfolio Konferencia tavaszi rendezvénysorozata, de már most felhívjuk az érdeklődők figyelmét a szeptemberben induló őszi szezonra. Vezető iparági konferenciánk mellett október 16-án rendezzük meg már kilencedik...
Az aláírók határozottan felszólították Teheránt, hogy tartsa teljes mértékben tiszteletben kötelezettségvállalásait, és akkor ők is tartani fogják magukat az atomalkuhoz. (Külföld)
Szárnyas dinoszauruszfajta maradványaira bukkantak kínai tudósok, a lelet a dinoszauruszok evolúciójának egy olyan szakaszára világít rá, amelynek során egyes alfajok a madarak felé kezdtek fejlődni - jelentette a Hszinhua kínai állami hírügynökség csütörtökön. (Tudomány)
Tény, hogy oroszok szervezték azt, és célja Moszkva-barát és NATO-ellenes pártok hatalomra segítése volt, de az orosz kormány máig tagadja, hogy köze lett volna a tervezett puccshoz. (Külföld)
Ivan Petrjak a Ferencváros csapatát elhagyva a Mol Vidi FC-hez szerződött, és ezt morális alapon erősen nehezményezi Kubatov Gábor, az FTC elnöke, és határozott döntésre is jutott.
Nincs alternatívája az új állampapírnak, a Nemzeti Kötvénynek, azzal ugyanis alacsony kockázat mellett érhető el magas hozam - állítják sokan. Ez olyannyira nem igaz, hogy alábbi cikkünkben egy sor befektetési eszközt is felvonultatunk...
Két hétre, május 13-tól 26-ig lezárják a Budapest-Keleti pályaudvart karbantartás miatt, ebben az időszakban az érintett vonatok mindegyike módosított menetrend alapján közlekedik - mondta Loppert Dániel, a MÁV Zrt. kommunikációs igazgatója csütörtökön sajtótájékoztatón, Budapesten. A BKK a 37 és a 37/a villamosokon Sörgyár és Blaha Lujza tér közö
A németországi anyacégeknél és a magyar leányvállalataiknál működő szakszervezetek közötti szorosabb együttműködésről, valamint az ágazati érdekvédelmi szervezetek közötti egyeztetésekről állapodott meg a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) a hatmillió tagot számláló Német Szakszervezeti Szövetséggel (DGB) Berlinben. (Belföld)
A matematika írásbeli érettségiket összeállító bizottság álláspontja szerint a feladatsor nehézsége feladatonként és összesítve is megfelelő volt – közölte az Oktatási Hivatal csütörtökön az MTI kérdésére.
Áprilisban 102,9 milliárd forint többlet keletkezett a költségvetésben - ismertette az előzetes adatokat a Pénzügyminisztérium. Az év negyedik hónapjában eddig egyszer volt ennél nagyobb szufficit az államháztartás központi alrendszerében....
Nálunk jár három merőben különböző Renault, amelyekben a Renault-Nissan konszern legújabb motorjai dolgoztak, köztük a Mercedes-Benz által is használt 1,33 literes benzines turbómotorral. Miután túl vagyunk a kombi vs. egyterű vs. SUV összehasonlításon, ideje megnéznünk, hogy miképp áll az évtizedes benzines-dízel párharc a vadonatúj 1.3 TCe és az
Az eredeti, 1964-es alkotás, a Dajkamesék hölgyeknek, parádés szereposztással készült: David Niven, az egyik legtehetségesebb amerikai színész és a legendás Marlon Brando jutalomjátéka volt.
Ha a világon mindenki úgy élne, mint az átlag európai lakos, a természet ez évi erőforrásait május 10-ig teljesen ki is merítenénk, és nagyjából 2,8 bolygóra lenne szükségünk a fennmaradáshoz – olvasható a Természetvédelmi Világalap (WWF) közleményében. Magyarország is jóval túllépi az ideális fogyasztási szintet: nem lenne elég két Föld sem, ha a
Az Erkel-díjas magyar zongoraművész és televíziós személyiség 11 éve hunyt el. Fájdalmasan emlékszik rá barátja, Jenei József, aki gondoskodott róla az utolsó években.
Az M3-as belső sávjában haladt egy sofőr, amikor a mellette lévő sávban haladó kamion kereke hirtelen felrobbant. A sofőr megosztotta a felvételt a YouTube-on.
Május 13-tól 26-ig, azaz két hétre lezárják a budapesti Keleti pályaudvart előre tervezett karbantartás miatt, s ezen idő alatt az érintett vonatok mindegyike módosított menetrend szerint közlekedik – mondta Loppert Dániel, a MÁV Zrt. kommunikációs igazgatója csütörtökön budapesti sajtótájékoztatóján.
2019 áprilisában Izabela Wajnert vette át a Nestlé Hungária Nescafé üzletágának irányítását. Az új vezető 2001-ben kezdte pályafutását a vállalatnál. Lengyelországban a Food üzletág marketing részlegén dolgozott egyre fontosabb szerepkörökben.
A magyarság nemzeti és polgári forradalma hajnalán, szuverenitása visszanyerésének mámorában is volt olyan bölcs, hogy nemzetiségei nyelvén is rányomta a bankóira azok értékét.
Az európai parlamenti választásokon való részvételre buzdít, a romániai magyarokat a Romániai Magyarok Demokratikus Szövetségének (RMDSZ) támogatására kéri, és a román-magyar kapcsolatokon is szeretne javítani romániai tartózkodása alatt Orbán Viktor miniszterelnök, aki az Európai Unió állam- és kormányfőinek informális találkozójára érkezett Nagys
Bár a főadat és a maginflációs adat is a vártnak lényegében megfelelő lett, a forint azonnal esni kezdett a ma reggel közzétett áprilisi inflációs adatokra. Az euró jegyzései a 325-ös szintet vették célba. A gyengülés nem sokáig...
Az áruexport euróban számított értéke 4,9, az importé 5,6 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest – olvasható a statisztikai hivatal jelentésében.
Alig egy héttel azután, hogy a fideszes kampányolásért 7,45 milliós bírságot kapott, egy hibás korhatár-besorolás miatt marasztalták el a kormányközeli kezekben lévő csatornát. (Belföld)
A szárazföldön és a tengerekben egyaránt brutális méreteket ölt az emberi tevékenység pusztító hatása — egymillió állat- és növényfajt fenyeget a kihalás veszélye.
Tavaly az Európai Unió országai összességében 2,5 százalékkal kevesebb szén-dioxidot bocsátottak ki, mint 2017-ben - közölte az Eurostat. Az uniós statisztikai hivatal adatai szerint 2018-ban Magyarország emissziója 0,8 százalékkal mérséklődött; az EU teljes szén-dioxid-kibocsátásának mintegy 1,4 százaléka itt valósult meg.
A megkérdezettek 51 százaléka jogosnak tartja a Fidesz néppárti felfüggesztését. A Népszava megbízásából készült felmérés szerint ugyanakkor a Fidesz támogatóinak csak 9 százaléka tartja jogosnak, 70 százalék szerint felháborító.
Makai Viktória még nincs túl a megtámadásán, sőt, várhatóan teljesen sosem lesz, ám most elárulta, hogyan dolgozza fel ő és családja a vele történt borzalmakat.
Év elejétől április végéig a Vidékfejlesztési Program keretében már 3037 kérelem esetében született támogatói döntés összesen 65,5 milliárd forint értékben, a támogatások kifizetése pedig idén már meghaladta a 66 milliárd forintot...
Rendkívüli parlamenti ülést kezdeményeztek jövő hét keddre az ellenzéki pártok és független országgyűlési képviselők, hogy azonnali megoldást találjanak "az egyre súlyosbodó lakhatási válságra".
A szezonálisan kiigazított éves maginfláció áprilisban nem változott, az előző havival azonos 3,8 százalék maradt, így a mutató több mint fél éve tartó emelkedése megállt - állapította meg az áprilisi inflációs adatokról kiadott elemzésében a Magyar Nemzeti Bank (MNB).