Hamarosan megkezdődik a mutatványosok berendezéseinek ellenőrzése, a megyei kormányhivatalok fogyasztóvédelmi hatóságának munkatársai idén is fokozott figyelemmel vizsgálják ezen eszközöket.
Sem a Nemzetközi Energiaügynökség által javasolt utat, sem az energiahatékonysági irányelvben is megfogalmazott "Energy Efficiency First" alapelvet sem tükrözi a magyar kormány által a napokban nyilvánosságra hozott nemzeti energia-...
A CPI Hungary Balance Office Parkjának legújabb fejlesztésű Balance Hall irodaépületének bérbeadottsága 2019 májusában elérte a 65 százalékos kiadottságot. A 16 ezer négyzetméteres irodaházat 2019 végén adják majd át. A fejlesztés...
Megjelentek a Magyar Közlönyben a 2019. július 1-jén induló falusi CSOK részletszabályai, ennek értelmében 2486 kistelepülésen használt lakás vásárlására is felvehető 1 gyermek esetén 600 ezer, 2 gyermek esetén 2,6 millió, legalább...
Az Alteo-csoport árbevétele 25 százalékkal 6,5 milliárd forintra, konszolidált kamat-, adófizetés és amortizáció előtti eredménye (EBITDA) pedig 12 százalékkal 454 millió forintra nőtt az első negyedévben a tavalyi év azonos időszakához képest - írta a cégre hivatkozva az MTI.
Az európai parlamenti (EP)választások egyik pozitív következményeként felgyorsulhat a nyugat-balkáni térség európai integrációja, így Montenegró is csatlakozhat az Európai Unióhoz.
Hétfőn hajnalban, életének 87. évében meghalt Faragó Lajos, aki az 50-es években volt a Honvéd kapusa, amivel háromszor bajnoki címet nyert. Hétszer kapott helyet a válogatottban, a római olimpiai bronzérmes csapat tagja volt.
Sok munkát adott és ad a tűzoltóknak a viharos időjárás a Dunántúlon, elsősorban Zala és Vas megyében, de Veszprém, Somogy és Baranya megyében is volt szükség tűzoltói beavatkozásokra. Vasárnap a Nagykanizsa melletti Surdra kidőlt fához riasztották a tűzoltókat. Muraszemenyén a főútról, míg Murakeresztúron a vasúti sínekről távolítottak el fatörzse
A termikus gyomirtás alkalmazására az idők során számos próbálkozás történt. A legutóbbi kísérletek és fejlesztések eredményeiből a következőkben adunk rövid tájékoztatást.
A német Handelsblatt szerint veszélybe került a bajor autógyár magyarországi fejlesztése, a BMW azonnal válaszolt, munkatársa a német sajtóban megjelentekkel ellentétben magyarországi kapacitásbővülésről beszélt.
A munkaerő-mobilitást átmenetileg segítő lehetőség a munkásszállók építése, hiszen egyszerre segít azoknak, akik munkahelyet keresnek, illetve azoknak, akiknek munkaerőre van szükségük - jelentette ki a pénzügyminiszter hétfőn Zalaegerszegen....
Zugló önkormányzata felmondja a helyi parkolást üzemeltető cégekkel a szerződést - erről fideszes javaslatra döntött a XIV. kerületi képviselő-testület hétfői ülésén.
KAz Alteo Energiaszolgáltató Nyrt. az általa kibocsátott 2019/I. elnevezésű 925 millió forint össznévértékű, 2019. júliusában lejáró zéró kupon kötvény refinanszírozását tervezi, melynek során zártkörben - akár a korábbi kötvények...
A közelmúltban nagy visszhangot váltott ki a legújabb tanulmány , ami a villanyautók és a hagyományos autók üvegházhatását hasonlítja össze. A németül elérhető IFO számítások ugyanis meglepő eredményre jutnak: egy Németországban gyártott és üzemeltetett Tesla 3 üvegházhatása – a közvélekedéssel ellentétben – nagyobb, mint egy takarékos dízel Mer
A Magyarországi Gyógyszergyártók Országos Szövetsége (MAGYOSZ) újabb 3 évre elnökének választotta meg Greskovits Dávidot. A szervezet 2019. május 10-én megtartott éves rendes közgyűlésén az elnökválasztás mellett, Hodász Istvánt...
Még három napig, azaz május 15-ig adhatják le hiteligénylési kérelmüket a Diákhitelre jogosult hallgatók. Aki kifut a határidőből, legközelebb már csak a 2019/2020-as őszi tanévben juthat pénzhez. Így érdemes a hallgatóknak egy összegben...
Zárva tart mától jövő vasárnapig, május 26-ig a Keleti pályaudvar karbantartás miatt - tájékoztatta a MÁV Zrt. az MTI-t. A lezárás idején a vonatok nem érintik a Keletit, minden járat induló- és végállomása más pályaudvarokra és állomásokra kerül át. Kollégánk a helyszínen járt:
Várandóssága alatt szórakoztató ámokfutást vitt véghez Amy Schumer a stand-up színpadon és az Instagramon. Összegyűjtöttük a legmeredekebb aranyköpéseit.
Beszállítói szerződést kötött és részvényesi befektetésről tárgyal a Scania teherautógyár a svéd Northvolt akkumulátorgyártó vállalattal. A Volkswagen konszern nehéz tehergépjármű-gyártó érdekeltsége a Scania beszállítói...
Csehország 2025-ben kezdi el a nagysebességű vasúti hálózatának kiépítését a francia TGV társaság szabályai és normái szerint - jelentette be Vladimír Kremlík közlekedési miniszter, miután látogatást tett a cseh vasútvonalak kezelőségének...
A reálkeresetek a múlt évben plusz egyhavi bérnek megfelelő mértékben, 8,3 százalékkal nőttek, "a kormánynak nem célja, hogy fékezze ezt az ütemet", a piac dönti el a továbbiakban is, hogy mire van lehetőség - jelezte Varga Mihály.