Az egyéni vállalkozóknak, az őstermelőknek és az áfás magánszemélynek még egy hetük van május 20-ig, hogy kiegészítsék a NAV által elkészített bevallási tervezetet, vagy maguk töltsék ki és küldjék be a 18Szja nyomtatványt - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kedden az MTI-nek eljuttatott közleményében.
A Zuglói Herminka óvoda vezetője a zuglói jegyzőtől kért segítséget az intézményben tapasztalt súlyos patkányhelyzet miatt - írja a 24.hu. Az Index birtokába került, május 9-i keltezésű levélben azt írták:
A kiemelkedő eredmény annak is köszönhető, hogy hazánkban politikai stabilitás és biztonság van, az elmúlt években rendbe tették az ország pénzügyeit, így a magyar gazdaság stabilabb és ütésállóbb lett.
Hosszú diplomáciai építkezés után megvalósult fontos állomásnak tartja a Külügyi és Külgazdasági Intézet vezető kutatója Donald Trump és Orbán Viktor hétfői találkozóját. Az amerikai elnök és a magyar miniszterelnök a védelmi és energetikai együttműködésről is tárgyalhatott - mondta Varga Gergely.
Nagy világmárkák csatlakoztak a L’Oréal és a Carbios összefogásához, hogy támogassák az első enzimes technológiát a műanyagok újrahasznosításában. A L’Oréal és a Carbios együttműködéséhez olyan nagyvállalatok csatlakoztak...
Orbán és szövetségesei meglehetősen nyíltan vállalják, hogy ezt a magyar mivoltot meg akarják őrizni. Engedni kellene ezt nekik úgy, hogy közben a nyugati klub tagjai maradhatnak?
A kisfiú egy videóüzenetet küldött kedvenc autóversenyzőjének, a Forma-1-es világbajnok pedig cserébe neki ajánlotta hétvégi győzelmét és nem mindennapi ajándékokkal lepte meg őt.
Sikerült megerősíteni minden tekintetben Magyarország és az Egyesült Államok stratégiai szövetségét - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök kedden Budapesten, miután hazatért Washingtonból, ahol előző nap Donald Trump amerikai elnökkel tárgyalt.
A Dreher Sörgyárak Zrt. nettó árbevétele tavaly csaknem 10 százalékkal nőtt, üzemi eredménye és profitja pedig a négyszeresére emelkedett - mondta Bai József, a Dreher Sörgyárak pénzügyi igazgatója az MTI kérdésére.
A Ligue 1-ben két fordulóval a zárás előtt a PSG és Lille mögött a Lyon áll a harmadik helyen, így a Chelsea-nek hirtelen nagyon sok szurkolója lett Lyonban.
Május 15-től nettó 19 eurócentes (nagyjából 60 forintos) felső korlátja lesz az Európai Unión belüli telefonhívások percdíjának, SMS-enként pedig legfeljebb 6 eurócentet (20 forintot) számolhatnak majd fel a szolgáltatók - jelentette be hétfőn az Európai Bizottság.
Március közepén 9,66 milliárd forintot fizetett ki a Paks II. Zrt. az orosz fővállalkozónak a készülő atomerőmű számláira; ebből 7,8 milliárd forintot az orosz állami hitelből fedezett a magyar állam - írja a Világgazdaság. A...
Május 31-én a bankok vezérigazgatói vezérek és az MNB képviselői az azonnali átutalási rendszer indulásáról, az esetleges részleges indulásról, egy pilot-időszakról egyeztetnek majd - tudta meg a Portfolio piaci forrásból. Az...
A miniszterelnök felavatott egy Renoir-festményt az Országos Múzeumi Restaurálási és Raktározási Központ épületének átadásán. Szerinte a magyarokkal nem fordulhat elő, hogy a saját nagyvárosaikban etnikai és kulturális kisebbségbe kerüljenek, mert ha úgy érzik, kihívás éri a kulturális identitásukat, megszólal a „vészcsengő”.
Döbbenetes jelenetnek voltak szemtanúi a járókelők a Blahán: a dugó közepén egy férfi kiugrott az autójából, majd egészen szürreális dolgot művelt - olvasható a vezess.hu-n.
Orbán volt az első konzervatív politikus, aki rájött a 2008-as világválság után, hogy az erős államra néha szükség van a konzervatív célok elérése érdekében.
Muszlimellenes zavargások törtek ki Srí Lanka több városában is. A keresztény templomok és szállodák ellen Húsvétkor elkövetett terrorcselekmények miatt nagyon feszült a hangulat.
Lejárat előtt visszaváltja a magyar betétbiztosító a banki konzorcium számára 2015 nyarán 107,7 milliárd forintban kibocsátott kötvényét. Ahogy 2015-ben megírtuk, az MKB, az OTP, a Takarékbank és az Erste segítette ki annak idején ezzel...
A pályázatra hazai, illetve határon túli civil szervezetek, közalapítványok, megyei „értéktárak”, nonprofit gazdasági társaságok, és egyházi jogi személyek jelentkezhetnek.
Több magyar edző is magasba emelhette már a sportága legrangosabb klubtrófeáját, a Bajnokok Ligája-serleget. Danyi Gábor már a kézilabda világában sem az első.
Szerdán még sokfelé jelentős csapadékra van kilátás, és a csütörtök is többfelé záporokat hoz. Péntektől azonban nyugaton is melegedés kezdődik és több-kevesebb időre kisüt majd a nap.