Az egészségügyi államtitkár arra hívta fel a figyelmet csütörtökön a fővárosban, hogy fontos a rendszeres vérnyomásmérés és a gyógyszeres terápia betartása, hiszen a kezeletlen magas vérnyomás (hypertonia) számos komoly megbetegedés forrása lehet.
Schanda Tamás elmondta, hogy a Széchenyi 2020 programban a 2014-2020-as időszakban mintegy 40 milliárd forintot fordít a kormány a nemzeti park igazgatóságok fejlesztéseire.
Egy igazi filmőrült nyerte a második Nagy Magyar Filmteszt döntőjét. A 20 éves Kurdics Zoltán Gábornak saját bevallása szerint is szenvedélye a mozi. Nemcsak nézi a filmeket, hanem rengeteget olvas róluk, sőt, kritikákat is ír egy portálra. Zoli 18 ezres mezőnyből lett a legjobb.
Megdöntötte korábbi csúcsát a BUX áprilisban, az index 41 684 pontról 42 520 pontig emelkedett, de 43 500 pont fölött is járt, elérve mindenkori legmagasabb értékét - tájékoztatta a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) csütörtökön az MTI-t.
Pénteken a déli órákban északkeleten (kb. Nyíregyháza térségében) egy-egy 65 km/h körüli széllökés kialakulhat délnyugati irányból. Pénteken a délelőtti óráktól nyugat felől (a nap előrehaladtával egyre inkább kelet...
A növényvédelem egyik legproblémásabb pontja a talajfertőtlenítés kérdése, ugyanis a talajfertőtlenítő beavatkozásunk hatása vizuálisan kevésbé követhető nyomon, nem látjuk közvetlenül a hatást, mint például egy permetezés esetén.
Dávid Ferenc szerint három fő oka van az elvándorlásnak: a vidéki megélhetés, a demográfiai csőd, valamint a szakképzés kérdése. A közgazdász szerint az uniós csatlakozás óta nem emelkedett annyit az életszínvonalunk, mint reméltük.
Pénteken a déli órákban északkeleten (kb. Nyíregyháza térségében) egy-egy 65 km/h körüli széllökés kialakulhat délnyugati irányból. Pénteken a délelőtti óráktól nyugat felől (a nap előrehaladtával egyre inkább kelet...
Aligha akad olyan futballal is foglalkozó sajtótermék Európában, amely szerda este óta legalább egy címmel, vagy akár egy cikkel ne ünnepelte volna Lionel Messit, aki első számú hőse lett a Barcelona 3-0-s sikerének a Liverpool FC elleni BL-elődöntőben. Az argentin világsztár látványos szabadrúgás-gólja klubpályafutása 600. gólja volt.
Szombathely - Különleges meglepetésben részesültek a szombathelyi Kereskedelmi és Vendéglátói Szakképző Iskola és Kollégium végzős diákjai, akik mint kiderült: II. Erzsébet brit királynő személyes jókívánságaival ballaghatnak el iskolájukból.
A jószomszédi viszony előmozdítását, az egy környéken lakók közösségbe szervezését előmozdító startup egyelőre még csak angyalbefektetőket talált, de szeretne kockázati tőkét is bevonni.
Korábbi cikkben írtam a nagyvárosi terjeszkedéshez kapcsolódó problémák kezelésének egy lehetséges eszközéről, a zöldövről. Nemzetközi szinten is kiemelkedően fontos példaként említettük a Londoni zöldövet, ebben a cikkben a Londoni zöldöv kialakulásáról szeretnék írni, röviden a legfontosabb mérföldkövekre fókuszálva.
A Google, Szeged Megyei Jogú Város, a Szegedi Közlekedési Társaság és a DAKK Zrt. együttműködésének köszönhetően mostantól Szeged minden villamos, trolibusz és busz menetrendje elérhető a Google Térkép online útvonaltervező rendszerében.
Az aktuális tendenciák alapján úgy tűnik, hogy a hathengeres motorok fejlesztési iránya a BMW-t igazolja: ha hat hengerről volt szó, a ’90-es évekig számos autógyártó alkalmazta a soros hengerelrendezést (pl. a Jaguar, a Mercedes, a Lexus, a Nissan, a Volvo, stb.), de a sorhatos motorokat szépen lassan felváltották a V6-osok és egyedül a BMW tartot
A világon egyedülálló, hogy a magyar kormány 140 ezer diáknak alanyi jogon biztosítja a kétszer kéthetes külföldi nyelvtanulás lehetőségét - közölte a magyar diákok külföldi nyelvi kurzusainak szervezéséért felelős miniszteri biztos csütörtökön az M1 aktuális csatornán.
Idén várhatóan több mint 10 milliárd forintért kötnek támogatott mezőgazdasági biztosítást a gazdálkodók, amely után 2019-ben mintegy 5 milliárd forint díjtámogatást vehetnek igénybe, a díjtámogatási kérelmet május 15-ig érdemes benyújtani.
Ferencvárosi lakosok egy nap arra ébredtek, hogy sorban kivágják védett fáikat. Nem törődtek bele a pusztításba, személyesen mentek be a polgármesterhez, aki válasz helyett óvodás trollkodásba kezdett.
Hárommilliárd forintból épít új gumibitumen-üzemet a Mol Zalaegerszegen; Varga Mihály a beruházás alapkőletételén azt hangsúlyozta, hogy meg kell őrizni a magyar gazdaság válságállóságát, amelynek egyik biztosítéka maga a Mol, illetve a vállalat beruházása, amelyhez a kormány 750 millió forintot biztosított a nagyvállalati beruházási támogatás révé
A huszonéves nő nem tudta, hogy beteg, el is ment a Bosszúállók: Végjáték éjféli premierjére. Munkába is járt, és rendelőkbe is elment úgy, hogy nem tudott a fertőző betegségéről.
A Mavir villamos hálózat fejlesztésre 15 milliárd 154 millió, míg a MÁV az elektronikus hírközlési hálózatának fejlesztésére 6 milliárd 330 millió forinthoz jutott két kormányhatározat nyomán.
Az Európai Beruházási Bank (Ebb) és más piaci bankok összesen mintegy 2 milliárd eurós hitelcsomagot indítanak a mezőgazdaság és a biomassza-alapú gazdaság finanszírozására.
A Legfőbb Ügyészség közleménye szerint a kizárás azért lett volna indokolt, mert az eljárási szabályok szerint büntetőügyben nem lehet védő olyan személy, aki az eljárásban tanúként vett vagy vesz részt.
Ki kellett volna zárni a Gy. Tamás ellen minősített emberölés miatt folyó büntetőeljárásból a védőt a Kúria csütörtökön kihirdetett döntése szerint - tudatta a Legfőbb Ügyészség közleményben.
Az olasz belügyminiszter Budapestre érkezése után Pintér Sándor társaságában helikopterrel indult Röszkére, ahol Orbán Viktorral közösen megtekintette a kerítést. Videó.
A Demokratikus Koalíció a nyugdíjemelés kiszámításakor újra bevezetné a vegyes indexálást, vagyis amikor magasabbak a bérek, akkor nőnének a nyugdíjak is, de amikor az országnak gazdasági problémái vannak, akkor a nyugdíjak értéke is csökkenne.
Országos kampány indul a nemzeti parkok Széchenyi 2020 programban magyar és európai uniós forrásokból megvalósuló fejlesztéseinek bemutatására - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) európai uniós fejlesztésekért...
Már mindenki megkapta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) által elkészített személyijövedelemadó-bevallási tervezetet - közölte a hivatal szóvivője csütörtökön az M1 aktuális csatorna és a Kossuth rádió közös műsorblokkjában.