2019. május 2. csütörtök

máj. 2
19:15
20 millió hordó iráni olaj vesztegel Kína partjainál (NRGreport)
Irán még tavaly novemberben, az amerikai szankciók élesedésekor küldött 1 milliárd dollár értékben nyersolajat a kínai Dalian kikötőbe, hogy ott tárolják a későbbi értékesítésig – írja a Reuters. Most azonban, hogy az USA szankció már az Irántól olajat vásároló államokat is sújtani fogják, bizonytalanná vált az olaj sorsa, kérdés, el lehet-e adni b
máj. 2
19:15
Karácsony Gergely is nyilatkozott patkányügyben (Tiszta Jövő)
„Nem tudok arról, hogy ez történt volna.”
máj. 2
19:15
Együtt edz a Trónok harca óriása és aprócska felesége: így mutatnak egymás mellett (SzMo)
Van egy 'kis' magasságkülönbség a színész és mindössze 157 centis felesége között.
máj. 2
19:17
Idén először ehető vízzel frissítettek a londoni maraton résztvevői (NRGreport)
A városi futóversenyek után rendszerint bokáig ér az utcákat elborító szemét, amelynek túlnyomó része üres PET-palack. Az idén április 21-én megrendezett Londoni maraton szervezői ezért jórészt nem műanyag, hanem komposztálható poharakból kínálták a frissítő állomásoknál a sportitalokat és a vizet.
máj. 2
19:21
Musk okos húzása? A Tesla 2,3 milliárd dollárt akar bevonni (Privátbankár)
Három-négy százalékos pluszban mozog ma a Tesla árfolyama arra a hírre, hogy a társaság 2-3 milliárd dolláros forrásbevonást tervez, részvények és hitelek formájában. Pedig az nem szokott jó hír lenni, ha egy cég pénzzavarban van, de erről még messze nincs szó. Viszont a későbbi terjeszkedéshez kellenek majd a források, és ezzel a részvényesek sok
máj. 2
19:21
Horgászok, figyelem! Fontos, hogy erről mindenki tudjon (Blikk)
Május 2-án elkezdődött a ponty, a harcsa és a compó fajlagos fogási tilalmi ideje, május 1-jétől azonban ismét szabad horgászni a fogassüllőre, a balinra és a sügérre – hívja fel a figyelmet a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a honlapján.
máj. 2
19:21
Megállt az élet: a holokauszt áldozataira emlékeztek Izraelben (ATV)
A holokauszt áldozataira emlékeznek ma Izraelben. Netanjahu miniszterelnök a hivatalos ceremónián azt mondta: a zsidók elleni gyűlölet napjainkban a zsinagógák elleni merényletekben testesül meg. Izraelből Turai Barnabás tudósít. További részletek a videóban.
máj. 2
19:21
Nem is gondolnád, hogy a korpásodást mennyi minden befolyásolja (Player)
A korpásodást senkinek sem kell bemutatni. Időközönként felüti a fejét, majd eltűnik, aztán ismét visszajön, mint Schwarzi a Terminátorban. A korpásodás elleni sampon mindenkinek eléggé alap, azonban ez egyedül nem mindig oldja meg a problémánkat. Összeszedtünk így néhány olyan tippet, amelyről még talán nem hallottál, de elég hasznos lehet.
máj. 2
19:27
Mindent letarolnak a városi terepjárók (Portfolio)
Már most is majdnem minden harmadik eladott VW-csoportos autó egy SUV, a következő években pedig tovább emelkedhet a városi terepjárók aránya. Nem véletlenül, ezeken keres sokat a Volkswagen. Egy milliárd eurót tett félre a Volkswagen...
máj. 2
19:27
Listázta az ellenzéki polgármester-jelölteket Puzsér (ATV)
A főpolgármester-jelölt összeszedte, mik azok a feltételek, melyek mentén szerinte a teljes ellenzéki együttműködés létrejöhetne Budapesten. Közben szórólapon terjesztenék, mi a véleményük az ellenzék közös polgármester-jelöltjeiről.
máj. 2
19:27
CSU: Egy Salvinivel való találkozó rossz jel! (Igényesférfi.hu)
Markus Söder szerint elfogadhatatlan a jobboldali populisták szövetkezése.
máj. 2
19:29
Salvini: Olyan Európára van szükség, amely megvédi a határait (Igényesférfi.hu)
Az olasz belügyminiszter szerint ha a baloldal kormányozna, Európában egy iszlám kalifátus jönne létre.
máj. 2
19:33
Sertéspestis: a magyar szereplők tűkön ülve várják az enyhítést (Infostart)
Az ország a tiltó és korlátozó intézkedések miatt elveszítette az exportpiacainak a 30 százalékát, a hitelbiztosítók a helyzet változására számítanak.
máj. 2
19:33
Mi lesz a kicsikkel? Három gyerek maradt árván az M3-ason szörnyethalt szülők után (Blikk)
Egy hete történt a rettenetes baleset.
máj. 2
19:33
Súlyos milliárdokat költöttek a magyar nők tavaly csodakencékre (Pénzcentrum)
Lendületben a bőröregedést célzó arcápolási termékek piaca: 2018. április és 2019 márciusa között ötmilliárd forintos értékbeli forgalmat bonyolított, leginkább a drogériákban. Emellett a 9 százalékos növekedés mellett a mennyiséget...
máj. 2
19:33
Bírálta az ellenzék az Orbán-Salvini találkozót (HírTV)
A bevándorláspárti ellenzék azért támadja Salvinit, mert sikerült megvédenie az európai határokat és a keresztény kultúrát - jelentette ki a Fidesz kommunikációs igazgatója.
máj. 2
19:36
Meghalt a christchurch-i merénylet egyik sérültje (Kripto Akadémia)
A férfi a március 15-i terrortámadásban szerzett lőtt sebet, az orvosok azóta küzdöttek az életéért. (Külföld)
máj. 2
19:36
Új csapatban folytatja a Fehérvár válogatottja (Sport365)
Hivatalos bejelentés.
máj. 2
19:39
Durván támadják, pedig csak segíteni akart: elhagyná az országot az anyák megmentője (Blikk)
A családjával elhagyná az országot Orosvári Zsolt (51), az Ágyat az anyukáknak akció megálmodója.
máj. 2
19:39
Frankfurt kivételével mínuszban zártak az európai tőzsdék (ProfitLine)
Frankfurt kivételével mínuszban zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön.
máj. 2
19:39
Rekordot döntött a cseppfolyósított földgáz európai behozatala Amerikából (Portfolio)
Jelentősen nő az amerikai cseppfolyósított földgáz (LNG) behozatala az Európai Unióba, az import mennyisége rekordot döntött márciusban 1,4 milliárd köbméterrel - közölte az Európai Bizottság csütörtökön. A brüsszeli testület...
máj. 2
19:39
Disznóknak nevezte a kormánypártok tagjait a Jobbik alelnöke (HírTV)
A Stummer János, a Jobbik politikusa nagykőrösi kampány-beszédében disznóknak és gazembereknek nevezte a kormány tagjait.
máj. 2
19:39
5+1 izgalmas társasjáték a gyerekkorunkból – Neked melyik volt a kedvenced? (Spabook)
Imádunk nosztalgiázni, és egyben emléket állítani mindannak, ami szép, különleges és örök. Éppen ezért készítettem egy összeállítást...
máj. 2
19:45
Átgázolt rajta egy ló, de megúszta (Infostart)
Egy 325 kilós szánt is maga után húzott, azzal csapta el a fotósnőt, aki csodával határos módon csak agyrázkódást szenvedett.
máj. 2
19:45
Tovább nőttek az órabérek: ennyit kereshet ma egy diák Magyarországon (Blikk)
Tovább nőttek az órabérek a diákmunka szegmensben 2019 első negyedévében: a nappali tagozatos diákok által megkereshető átlagos órabér Budapesten nettó 1200 forint, vidéken 10-30 százalékkal kevesebb – közölte az iskolaszövetkezeteket tömörítő Magyarországi Diákvállalkozások Országos Érdekképviseleti Szövetsége (DiákÉSZ) csütörtökön az MTI-vel.
máj. 2
19:45
Napi cukiság: lámabébi született Debrecenben (ATV)
Negrónak hívják, fekete-fehér színű, alig múlt egy hetes és igazi cukiság. Ő a debreceni állatkert új sztárja, a kis láma-csikó, akit most megmutattak a látogatóknak is. További részletek a videóban.
máj. 2
19:45
Az LMP és a Jobbik szembekerült szavazóikkal (HírTV)
Egy friss felmérés szerint a két párt szavazói szélesebb körű ellenzéki együttműködést várnának a fővárosi választásokon.
máj. 2
19:51
Mesébe illő történet: az oviban szerettek egymásba, 12 év után találkoztak újra, és ma már házasok (SzMo)
Igazi happy enddel végződött a sztori, akár film is készülhetne belőle.
máj. 2
19:57
Ilyen fejet vágnak, miután megkostólták a világ legborzalmasabb italát (Player)
A reakciójuk mindent elárul.
máj. 2
20:03
Döbbenetes adatok: megfeleződhet a legnagyobb keresztény egyházak híveinek száma 2060-ra (Blikk)
Megfeleződhet az evangélikus és a katolikus egyház híveinek száma Németországban 2060-ig egy csütörtökön bemutatott előrejelzés szerint.
máj. 2
20:03
Az euróval szemben erősödött a forint (ProfitLine)
Vegyesen alakult a forint árfolyama a bankközi piacon a főbb devizákkal szemben csütörtök este a reggeli szintekhez képest.
máj. 2
20:09
Nincs három éves, de már a kifutók sztárja: Magyar kislányért rajong a világ (Femcafe)
Egy véletlen folytán csöppent a divatvilágba, de már hatalmas sikert aratott.
máj. 2
20:09
A Trónok harca Hegye és 157 centis felesége elég döbbenetesen festenek együtt (SzMo)
Van egy 'kis' magasságkülönbség a színész és mindössze 157 centis felesége között.
máj. 2
20:09
Kutyaiskola: 9 rossz kutyaszokás és hogyan szoktasd le róla (Spabook)
A kutya idomítása nem egyszerű feladat, egy törődő gazdi azonban mindent megtesz, hogy kutyája el tudja hagyni rossz szokásait. Ismerd meg a legbosszantóbb...
máj. 2
20:15
Megszólalt Iker Casillas ügynöke és orvosa is: ezen múlik, hogy szívrohama után folytathatja-e a pályafutását a legenda (Blikk)
A kezeléseken és Iker Casillas döntésén múlik, láthatjuk-e még valaha a futballpályán a világ egyik legsikeresebb kapusát.
máj. 2
20:15
Több ezren élnek embertelen körülmények között a jemeni menekülttáborokban (ATV)
A polgárháború sújtotta Jemenben legalább nyolc migráns vesztette életét kolera miatt. Őket mintegy ötezer társukkal embertelen körülmények között szállásolták ell a helyi menekülttáborokban - közölte csütörtökön a Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM) válságkezelési igazgatója Genfben.
máj. 2
20:15
689 milliós tendert nyert a Mészáros-féle 4iG Nyrt. (444.hu)
A Mészáros-birodalom részeként működő informatikai cégnek 2018-ban az ezerszeresére nőtt a tőzsdei árfolyama, miután feltűnt Mészáros Lőrinc.
máj. 2
20:21
Orbán Viktor: Európa nem védi meg magát, nem tiszteli a tagállamokat és nem hallgat az emberekre (Infostart)
Az erős nemzetállamok fontosságában, a keresztény értékeken alapuló európai kultúra elsőbbségében és a határvédelemben is egyetértett Orbán Viktor miniszterelnök és Matteo Salvini olasz miniszterelnök-helyettes, belügyminiszter csütörtöki budapesti tárgyalásukon.
máj. 2
20:21
„Látványosan, bevallottan és nyíltan keressük az együttműködést Salvini elnök úrral” (ATV)
„Életerős és ambiciózus emberekkel” szeretne majd együttműködni Európában Orbán Viktor az EP-választások után. „Ma egy fáradtság van Brüsszelben, egy intézményi nyelvet beszélő blabla” - mondta a miniszterelnök a Karmelitában a Matteo Salvinivel közösen tartott sajtótájékoztatóján kérdésekre válaszolva, és „több tiszteletet” kért bírálóitól.
máj. 2
20:27
Kisemmizte a rivális appokat az Apple, melyek az iPhone-függést csökkentették (Menedzsment Fórum)
A techóriás helyet adott az App Store kínálatában olyan alkalmazásoknak, melyekkel az okostelefonozással töltött időt lehetett csökkenteni - aztán megcsinálta ezen appok saját verzióját, és megnehezítette a többi program számára a piaci érvényesülést. Most több megkárosított appfejlesztő az Európai Unióhoz fordult jogorvoslatért.
máj. 2
20:27
A legenda, aki évszázadokkal előzte meg a korát (Privátbankár)
Az igazi reneszánsz ember, aki összeesküvés-elméletek kedvelt középpontjává vált a jelenben. Leonardo da Vinci 500 éve ezen a napon hunyt el Franciaországban, ám festményei és különös találmányainak emlékei a mai napig fennmaradtak. A legendás polihisztorra emlékeztünk.
máj. 2
20:27
Egy séf árulta el a titkot: konyhai trükkök, amiért minden háziasszony odáig lesz (Blikk)
Íme, 19 univerzális tipp egy séftől, ami segít majd, hogy a lehető legkönnyedebben munkálkodj a konyhádban.
máj. 2
20:27
A magyar baromfi és sertéshús thaiföldi szállításáról tárgyalt a KKM delegációja Bangkokban (444.hu)
A regionalizációról tárgyaltak, vagyis arról, hogy ha állat-egészségügyi járvány törne ki, ne az egész országból, csak a fertőzött területről legyen tilos húst szállítani.
máj. 2
20:27
Orbán: Európa határait meg kell védeni (Igényesférfi.hu)
A miniszterelnök szerint Európa akkor jár jól, ha nem Macronra, hanem Olaszországra és Magyarországra hallgat a határvédelem ügyében.
máj. 2
20:27
Palvin Barbi elárulta, mit szeret a pasijában, és milyen fehérneműt visel, ha vele van (SzMo)
Az is elmondta, hogy utál edzeni, különösen Dylannel.
máj. 2
20:27
A határkerítésnél találkozott Salvini és Orbán Viktor (SzMo)
Orbán Viktor szerint egyetértenek az olasz belügyminiszter-helyettessel abban, hogy a kontinens határait meg kell védeni a migránsinvázióval szemben.
máj. 2
20:33
Valóra vált Ed Sheeran legnagyobb álma: nem akárkivel dolgozik majd együtt (Blikk)
Az énekes köztudottan megszállottja a Heinz ketchupnak, így most büszkén jelentette be: kollaborációra készülnek!
máj. 2
20:33
Hamarosan enyhülhet a súlyos szakemberhiány az egészségügyben (Pénzcentrum)
Folyamatban van annak a törvénynek az előkészítése, amelyik lehetővé tenné a háziorvosok számára, hogy használhassák különböző szakvizsgáikat az alapellátásban - közölte az emberi erőforrások minisztere az InfoRádió Aréna című...
máj. 2
20:33
Női kosárlabda NB I – Tizenharmadszor bajnok a Sopron (Azenpenzem)
A Sopron az NB I küzdelmeit és a februári Magyar Kupát is beleértve 32/0-s mérleggel, veretlenül zárta a hazai szezont. A zöld-sárgák sorozatban ötödik bajnoki aranyérmüket szerezték meg.
máj. 2
20:33
Világrengető terv megvalósításába kezdtek az oroszok (NRGreport)
Az USA vezetése Irán elleni fellépésével szándékaitól függetlenül nagy segítséget nyújt Oroszországnak egy új globális jelentőségű terv végrehajtásához. Az oroszok szíriai beavatkozásukkal néhány éve újra megjelentek a Közel-Keleten, amiből stratégiai előnyt kovácsolhatnak.

Keresés