2019. május 22. szerda

máj. 22
10:27
Kommentár nélkül (HírTV)
Így foglalták el a migránsok a párizsi Charles de Gaulle repülőteret.
máj. 22
10:27
EP-választás: Délutánig még átjelentkezhet másik településre (ATV)
Ma délután 16 óráig kérhetik átjelentkezésüket egy másik településre azok a magyarországi lakóhellyel rendelkező választópolgárok, akik az Európai Parlament magyar tagjainak május 26-i választásán a lakóhelyüktől eltérő magyarországi településen kívánnak voksolni.
máj. 22
10:27
Megcsalta a felesége, szenzációs, ahogy a férfi bosszút állt rajta (Femcafe)
Ez egyszerűen zseniális, a nő bánhatja, amit tett.
máj. 22
10:27
Botrányos atomerőmű-építkezés kelt feszültséget az EU keleti határán (NRGreport)
Litvánia blokkolja a Fehéroroszország és az Európai Unió közötti partnerség prioritásait, illetve az ezekre vonatkozó megállapodást, mivel szerinte a befejezéséhez közeledő fehérorosz atomerőmű-építés során súlyosan megsértik a vonatkozó biztonsági követelményeket - írta a The Baltic Times fehérorosz forrásokra hivatkozva.
máj. 22
10:33
Beszorulva Putyin és az EU közé – az információs háború tűzvonalában (Privátbankár)
Egy évtized után úgy tűnik, hogy az EU keleti partnerségében részt vevő államok inkább a kétoldalú kapcsolatok fejlesztésével jutottak előrébb, és maga a partnerség nem sokat hozott a konyhára. A tegnapi konferencia térségbeli előadói főként a Moszkvából kiinduló hibrid háború információs aspektusát tárták a hallgatóság elé. Káncz Csaba jegyzete.
máj. 22
10:33
Brutálisan nagy üzletté vált a munkahelyekre ételt kihordani (Infostart)
A piac szereplőinek száma rövid idő alatt megkétszereződött. A bulinegyed vendéglátóival viszont úgy tűnik, baj van. Siófok és Balatonfüred köszöni szépen. Vendéglátási körkép
máj. 22
10:33
Május végén kártevők inváziója jön a kertekben (ProfitLine)
Kártékony vendégek mindenki kertjében megfordulnak, csak az nem mindegy, hogy mennyien vannak. Néhány pajor, lóbogár vagy fonálféreg aligha árthat a gondosan ápolt gyepnek, de több ezer vagy milliónyi példány már komoly pusztítást végez a zsenge gyökérzetben. Mostanáig csak vegyszer kijuttatással vagy kényes mikrobiológiai szerekkel védekezhettünk
máj. 22
10:33
Megtörtént: mérföldkőhöz érkezett az egyik legnépszerűbb befektetés Amerikában (Portfolio)
A passzívan kezelt alapok paritáshoz értek az aktívan kezelt alapokkal az amerikai részvénypiacon: a Morningstar adatai szerint a passzívan kezelt amerikai részvényalapok több mint 4300 milliárd dollárt kezeltek április végével, ami csak...
máj. 22
10:36
Sajnos nagy igazság: mindig a partner dönti el, mi számít megcsalásnak (Spabook)
Évtizedek óta nagy kérdés, hogy vajon mi számít megcsalásnak? Ahány ember, annyi válasz, de van egy nagy igazság, amit sokan elfelejtenek. Méghozzá...
máj. 22
10:39
Visszafelé sült el May újabb Brexit-népszavazási húzása (Portfolio)
A második népszavazás tegnapi belengetésével több támogatót szeretett volna felsorakoztatni a kialkudott Brexit-megállapodás mögé Theresa May, de mára az látszik, hogy ennek éppen az ellenkezőjét érte el - mutat rá a Politico ma reggeli...
máj. 22
10:39
Gyász: Tragikusan fiatalon elhunyt az Inter játékosa (ATV)
Mindössze tizenöt éves volt Maicol Lentini, az Internazionale ificsapatának egykori, most elhunyt játékosa.
máj. 22
10:39
A Nyírzem cégcsoport jubileuma (Márkamonitor)
A növekedés, az akvizíciók és a megtermelt eredmény visszaforgatása jelenti a Nyírzem cégcsoport sikerének zálogát – mondta Pekó László, a Nyírzem Zrt. elnök-vezérigazgatója a társaság megalakulásának 20. évfordulója –, illetve a cégcsoporthoz tartozó Szabolcs-Coop Zrt. és a Mecsek Füszért Zrt. létrejöttének 20., illetve 70. évfordulója – alkalmábó
máj. 22
10:39
Izrael bombázással válaszolt egy hekkertámadásra (Tiszta Jövő)
A világtörténelemben elsőként reagált egy nemzetállam azonnali fegyveres beavatkozással az őt ért hekkertámadásra. Az Izraeli Védelmi Erők egy tweetben számolt be az akcióról.
máj. 22
10:39
A globális e-kereskedelem 42 százaléka egyetlen országból származik (Könyves Magazin)
Az utóbbi években Kína az élmezőnybe tornázta fel magát, ami az innovációt és a különböző technológiai fejlesztéseket és alkalmazásokat illeti. A Targeting China öt pontban mutatja be Kína elképesztő digitális gazdaságát.
máj. 22
10:42
Washington szerint Damaszkusz vegyi fegyvert vethetett be, válaszlépéseket ígértek (Kripto Akadémia)
Egyelőre információkat gyűjtenek be a támadásról. (Külföld)
máj. 22
10:42
Könnyfakasztó sorokkal búcsúzik Hamilton Niki Laudától (Sport365)
Nagy versenyző az óriásról.
máj. 22
10:44
Küzdelem a szegénységgel Oroszországban (Kripto Akadémia)
Vlagyimir Putyin tavalyi rendeletében előírta, hogy 2024-re a szegénységi szintet a felére kell csökkenteni. (Külföld)
máj. 22
10:45
Törökország kitart amellett, hogy orosz légvédelmi rakétarendszert vásároljon (444.hu)
Ez szerintük egyetlen országot sem fenyeget, és nem értik, az amerikaiak miért ne akarnának ettől még F-35-ösöket eladni nekik.
máj. 22
10:45
Sopronban most új korszak kezdődik (Azenpenzem)
Napjaink egyik legsikeresebb magyar csapata az utóbbi két évben bejutott a női kosárlabda Euroliga négyes döntőjébe, egy ezüstérem és egy negyedik hely a mérlege.
máj. 22
10:45
Kutatás: Hatékonysági robbanás a magyar kis- és középvállalatoknál (Tiszta Jövő)
„A kutatásaink kimutatták, és ezért a magyar mikro- kis- és közepes vállalkozások minden elismerést megérdemelnek, hogy 2010 és 2017 között Magyarországon nőtt a legnagyobb mértékben a termelékenység a kis- és középvállalkozói szektorban az egész régióban és az egész unióban” – mondta György László gazdaságstratégiáért felelős államtitkár sajtótájé
máj. 22
10:48
A Csernobilról már most lehet tudni: az év sorozata (SzMo)
Nehéz spoilermentesen írni, mert tudjuk, hogy igaz történet. De így is tele van meglepetésekkel és izgalmas fordulatokkal.
máj. 22
10:51
Vihar előtti csend a tőzsdéken (Portfolio)
Nem volt egyértelmű az irány az ázsiai kereskedésben szerdán, miután a részvénypiacokra továbbra is az USA és Kína kereskedelmi konfliktusával kapcsolatos félelmek vetettek árnyékot, az európai tőzsdék felemásan teljesítenek ma délelőtt...
máj. 22
10:51
Gulyás a Strache-botrányról: Kizárt, hogy magyar kormánytagról ilyen felvétel készüljön (ATV)
"Az osztrák belpolitika része az, hogy ott egy kormány megbízatása meddig tart, ettől még ha megnézzük azt a másfél évet, amit a most távozó kormány hivatalban töltött, akkor ez Ausztria számára tényszerűen, gazdasági adatokkal alátámaszthatóan sikeres volt"– mondta a Strache-botrány kirobbanásával kapcsolatban a Mandinernek adott interjújában Guly
máj. 22
10:51
Több millióan látták a videókat, amelyek hipóivást ajánlanak az autizmus kezelésére (444.hu)
Az USA-ban már legalább két halálos áldozata van a Youtube-on terjesztett idiotizmusnak.
máj. 22
10:51
Feró Dalma: Miért nincs Magyarországon baloldal? (Igényesférfi.hu)
A baloskodó gittegyletekben a régi balliberális érdekkörök próbálják újracsomagolni magukat.
máj. 22
10:54
Messi-Dybala-Agüeró az új csatársor (Sport365)
Sergio Agüeró remeklésére meghívóval reagált az argentin szövetségi kapitány.
máj. 22
11:03
Gálik Zoltán: kétségbeesett próbálkozás ez Theresa Maytől (Infostart)
Nem valószínű, hogy lesz újabb népszavazás a brexitről - véli a Budapesti Corvinus Egyetem docense. Gálik Zoltán az InfoRádióban azt mondta, ha az erről is szóló jogszabálytervezetet nem fogadja el a brit parlament, vezetőváltás lehet az Egyesült Királyságban.
máj. 22
11:03
Így alakul az államháztartási egyenleg (ProfitLine)
az államháztartás egyenlege (helyi önkormányzatok nélkül); a központi költségvetés egyenlege; milliárd forint; GFS, privatizációs bevételek nélkül
máj. 22
11:03
Mégsem Cristiano Ronaldo vette meg a világ legdrágább autóját (Portfolio)
Nem a világ egyik legjobb focistája vásárolta meg a világ legdrágább autóját, nyilatkozta a Bugatti vezére. Május elején a teljes világsajtón, így a magyaron is végigment a legjobban értesült autós lapoktól származó hír (mi is...
máj. 22
11:03
Fordulat jöhet Galambos Lajos perében? (ATV)
A zenész tárgyalása szerda reggel újrakezdődött, 30 millió értékű lopással vádolják.
máj. 22
11:03
Három inspiráló nő, akik megváltoztatják a jövőt (Glamour)
Rájuk érdemes figyelni
máj. 22
11:05
Végtörlesztette 60 milliárdos MKB-s hitelét a Szanálási Alap (Portfolio)
A Szanálási Alap közzétette 2018. évi éves beszámolóját, melyből kiderül, hogy az alap teljes mértékben előtörlesztette 60,5 milliárd forintos hitelállományát. A kölcsönből a 2014-ben szanálás alá került MKB Bank egyes vagyonelemeinek...
máj. 22
11:06
8 meghökkentő emberi rekord (Spabook)
Azt mondják, minden ember különleges. Ez valóban így van, viszont léteznek – vagy léteztek- olyanok, akikre ez hatványozottan igaz. Nézzük,...
máj. 22
11:07
Autómentesítik az Eiffel-torony környékét a 2024-es olimpiára (Portfolio)
Lezárult az Eiffel-torony környékének a 2024-es párizsi olimpiáig elkészülő teljes megújítására kiírt tervpályázat, melynek során teljesen autómentesítik a környéket és a torony vonalában lévő Szajna-hidat is - olvasható Vitézy...
máj. 22
11:09
Duplájára nőtt a Transferwise értékeltsége (Portfolio)
292 millió eurónyi friss befektetői tőkét vont be a Transferwise, ezzel a cég értékeltsége duplázódott, 3,5 milliárd euróra - írja a startup sajtóközleményben. A tőkebevonást a Lone Pine Capital vezetette, részt vett benne a Lead...
máj. 22
11:09
Nem titok többé: ilyen órabérért gályáznak a KFC dolgozói (Pénzcentrum)
Ma már nem csak a kiskereskedelmi láncoknál bevett toborzási stratégia a bérek nyílt kommunikációja, hanem úgy tűnik, a gyorséttermi láncok esetében is egyre elterjedtebb. Most kiderült, mennyit lehet keresni a KFC éttermeiben. A...
máj. 22
11:09
James Bond ihletésű változatot kapott az Aston Martin DBS Superleggera (Auto Pult)
Az Őfelsége titkosszolgálatában című Bond-film 50 éves évfordulójának tiszteletére különkiadás készült az Aston Martin DBS Superleggerából. A csupán 50 példányban készülő modell megjelenése a George Lazenby által játszott titkosügynök ’69-es DBS klasszikusát mímeli.
máj. 22
11:09
Gulyás: Kizárt dolog, hogy magyar kormánytagról olyan felvétel készüljön, mint Strachéről (444.hu)
A magyar miniszter többek között azzal magyarázta ezt, hogy a magyar sajtó nagy része nemzeti tulajdonban van.
máj. 22
11:09
Ismét láthatjuk a színpadon Whitney Houstont (Femcafe)
Az énekesnőnek nem akármilyen emlékkoncertet állítanak.
máj. 22
11:09
Nagy Árpád: Gyurcsányné elkottyintotta magát (Tiszta Jövő)
Három oka lehet Gyurcsányné hétfői kijelentésének.
máj. 22
11:12
Magyar és angol nyelvű online fotós magazint ad ki a Mai Manó (Kreatív Online)
A Punkt szerkesztőinek célja, hogy kritikusan reagáljanak a hazai és külföldi színtér aktuális történéseire.
máj. 22
11:12
A Tokióba vezető út első lépését Budapesten kell megtenni (Sport365)
Montenegrói edzésekkel tartja formában magát a június elején esedékes világliga szuperdöntőjére női vízilabdázóink.
máj. 22
11:12
Diákok élesztettek újra egy idős tanárt a Szegedi Tudományegyetemen (SzMo)
A diákoknak kötelező tantárgy az elsősegélynyújtás, a megszerzett tudásnak pedig most nagy hasznát vették.
máj. 22
11:14
Roadshow-val népszerűsítik az új magyar bormárkát (Kreatív Online)
Az MTÜ Budapesten kezdte a bemutatást, elmennek az összes nagy borvidékre.
máj. 22
11:15
Tovább gyengül a forint, de a tőzsdézők sem örülhetnek (Privátbankár)
A keddi mélypontjához képest szerdán ugyan jobban áll a magyar fizetőeszköz, de így is látótávolságban van a történelmi mélypont. Ráadásul a friss hírek is inkább a bizonytalanságot erősítik. Így többek között az sem valószínű, hogy az amerikai-kínai kapcsolatok hamarosan rendeződnének.
máj. 22
11:15
Érezni a kukakáosz hatását - többfelé akadozik a szemétszállítás (Infostart)
Leggyakrabban technikai problémák miatt marad a házaknál a hulladék. Összesen 116 Pest és Nógrád megyei településen vannak gondok - írja összeállításában a Napi.hu.
máj. 22
11:15
Hamarosan hitelkártya és hűségkártya nélkül kereshetünk pénzt a vásárlással (Portfolio)
Megvan a második magyar cég is, amely az EU-s PSD2-es szabályozáshoz kapcsolódó számlainformációs-szolgáltatói engedélyt kapott az MNB-től. A friss jogosítvánnyal rendelkező Appspect egy sajátos pénzvisszatérítéses rendszert tervez...
máj. 22
11:15
Itt vannak a nagyszülői gyed részletei: sokan nem vehetik igénybe (Pénzcentrum)
Benyújtotta a kormány a nagyszülői gyedről szóló törvényjavaslatot. Kiderült, hogy kiket zárnak ki a lehetőségből. A részletszabályokat tartalmazó javaslat szerint a nagyszülők akkor kaphatnak gyedet, ha a gyermek (vagyis...
máj. 22
11:15
Szimfonikus köntöst kapott a Nélküled (Könyves Magazin)
Felújított verzióban is hallható immáron a Kárpát-medencei összetartozás jelképe.
máj. 22
11:16
Ilyen a világ egy autista szemén keresztül (Kreatív Online)
Érzékletesen mutatja meg az autisták világát az ACG filmje, melyet az Út a Mosolyért Alapítványnak készítettek.

Keresés