Budapesttel párhuzamosan az agglomerációban is folyamatosan emelkednek az ingatlanárak, érdemes azonban körültekintően körbenézni, mert jelentős különbségek mutatkoznak. A legdrágább szektorban az átlagos négyzetméterár már a 400...
Újabb chipgyártó fordított hátat a Huaewi-nek: most nem egy amerikai, hanem egy brit cég, az ARM szakított meg minden kapcsolatot a kínai céggel – értesült a BBC.
Csaknem 30 százalékkal nőtt az e-SZJA rendszert használók száma, az idén 1,5 millióan, tavaly 1,1 millióan nyújtották be határidőre a rendszeren keresztül a személyi jövedelemadó (szja) bevallásukat.
Május 26-án vasárnap 8 millió 11 ezer választópolgár dönthet arról, kik foglalhatják el az Európai Parlamentben a Magyarországnak járó 21 képviselői helyet. A választás egyfordulós, a választópolgárok kilenc pártlista egyikére szavazhatnak. A szavazólapon sorrendben a következő pártok és pártszövetségek listái szerepelnek majd: MSZP-Párbeszéd, Magy
Wichmann Tamás a magyar sport halhatatlanjai közé tartozik. Hivatalosan is, hiszen a kilencszeres világbajnok kenus alapító tagja a magyar sport örök nagyságait tömörítő egyesületnek.
Nem csak akkor bénulhat meg egy város, ha a pénzügyi rendszerek leállnak. Baltimore-ban momentán a fű sem nő, mert a várost megfertőzte egy zsarolóvírus.
A hvg.hu birtokába jutott előterjesztés szerint a kormány több engedménnyel is segítené az új, akár használt autóhoz jutást, ám a koros autók beszerzését jelentősebben sarcoltatná.
A rekeszizomról általában csak nevetés, sírás, köhögés, tájékozottabbaknak a szülés és a székletürítés kapcsán van tudomásuk, de a kupola alakú szervnek ennél lényegesen több területen, például a légzésnél van fontos szerepe. (Bioritmus)
Az országban azután alakult ki kormányválság, hogy Sebastian Kurz bejelentette, felbontja a koalíciót, majd a koalícióhoz tartozó Osztrák Szabadságpárt valamennyi minisztere lemondott.
Csaknem 30 százalékkal nőtt az e-Szja rendszert használók száma, az idén 1,5 millióan, tavaly 1,1 millióan nyújtották be határidőre a rendszeren keresztül a személyi jövedelemadó (szja) bevallásukat - ismertette Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium (PM) adóügyekért felelős államtitkára szerdán sajtótájékoztatón, Budapesten.
Sürgősen új bevételi forrásra van szükséged? Ideje rendezni a diákhitel-adósságod? Olyan gyorsan szabadulnál meg a lakáshitel-tartozásodtól, amilyen hamar csak lehet? A bérbeadástól az ingóságok eladásáig számos szuperegyszerű módja...
A monogámia megléte vagy éppen hiánya mindig is foglalkoztatta az embereket. Ha sokat utazunk vissza az időben, akkor azt fogjuk látni, hogy a monogámia...
Mióta menstruálok, folyással küszködöm. Két menstruáció között átlátszós-fehér a váladék, a havibaj elmúlta után pár nappal kezdődik és a következő vérzés előtt pár nappal múlik el. Középidőben általában kicsit erősebb. Ez normális jelenségnek számít? - Válogatás a WEBBeteg Orvos válaszol rovatának kérdéseiből.
Jövő januárban életbe lép a négy- vagy többgyermekes anyák személyijövedelemadó-mentessége - mondta a család- és ifjúságügyért felelős államtitkár szerdai budapesti sajtótájékoztatóján. Novák Katalin kiemelte, az szja-mentesség...
A buszos túra nem volt nyíltan meghirdetve, "mert akkor túl sok jelentkező lett volna", árulta el az azt szervező Gémes László, Szegvár polgármestere. (Belföld)
A buszos túra nem volt nyíltan meghirdetve, "mert akkor túl sok jelentkező lett volna", árulta el az azt szervező Gémes László, Szegvár polgármestere. (Belföld)
„Ez a két kis videó nagyon szépen megmutatja és bizonyítja azt, amit persze tudunk: hogyan működik a piszkos, büdös fideszes politikai rendszer” – fogalmazott a politikus. (Belföld)
Csalással vádolja a fővárosi parkolási rendszert ma már szinte mindenki. De a cikkek elsősorban az önkormányzatok sokszor szervezettnek tűnő, nagykoalíciós lenyúlásairól szólnak. Pedig nem csak ők követnek el visszaéléseket, a két másik szereplő is sáros: az autósok és az állam, azaz a központi kormányzat.
Életének 92. évében meghalt Medzihradszky Kálmán kémikus, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) rendes tagja; személyében a magyar kutatói közösség a peptidkémia nemzetközi hírű tudósát veszítette el - közölte az akadémia. (Tudomány)
Januártól éves szinten negyvenezer négygyerekes édesanya élhet majd élete végéig az szja-mentességgel, ha igényli. Novák Katalin családügyi államtitkár mai sajtótájékoztatóján hungarikumnak nevezte az intézkedést.
Nem váltanak stratégiát a Strache-botrány miatt - derült ki Novák Katalin szavaiból, amikor ma megkérdeztük az államtitkárt, aki a Fidesz alelnöke is. A Fidesz olyan pártcsaládot választ majd Brüsszelben az EP-választás után, ahol a bevándorlás-ellenes politikát, a keresztény kultúrát és a családpolitikájukat is tudják képviselni. Nem menekülnek a
A magyarok 58 százaléka szerint hazánknak csatlakoznia kellene az Európai Ügyészséghez. Ön szerint a kormány figyelembe fogja venni a többség álláspontját?
Újabb légi biológiai szúnyoggyérítés lesz a Balatonnál május 23-24-én - rossz idő esetén 27-én - kétezer hektárnyi területen a Balatoni Szövetség (BSZ) szervezésében és forrásából - közölte Balassa Balázs, az üdülőrégió szúnyogirtását koordináló szervezet elnöke szerdán az MTI-vel.
Az elmúlt napokban nagyot emelkedett az AutoWallis árfolyama, miután a piaci szereplők a társaság nagy bejelentésére pozícionálhatták magukat, a társaság szerdán közzétette a következő ötéves stratégiáját, amelyet követően a befektetők...