A műanyagszennyezés jelenleg a bolygó egyik legnagyobb problémája, ehhez bőven hozzátesz a lakossági műanyaghasználat is. A biológiailag lebomló anyagokból készült zacskók ezt mérsékelni tudják, de kevesen értik, hogy ezeket a zacskókat milyen körülmények között kell hulladékká tenni – egy friss kutatás megmutatta ugyanis, hogy hagyományos módon ki
Pokolgép robbant a délkelet-jemeni Hadramaut tartományban pénteken; három ember meghalt, négyen megsebesültek - közölte egy helyi tisztviselő az AP amerikai hírügynökséggel.
António Costa portugál miniszterelnök pénteken bejelentette, hogy tájékoztatta az államfőt: lemond posztjáról, ha a parlament elfogadja a tanárok fizetésének visszamenőleges hatályú rendezését. Costa rendkívüli kormányülést hívott...
Két miniszter önként távozott a kabinetből, egy harmadik leváltását pedig maga a cseh kormányfő kezdeményezte. Miloš Zeman köztársasági elnök elfogadta a lemondásokat és már ki is nevezte a távozó tárcavezetők utódait.
A Néppárton belül zajlik egy politikai küzdelem. Ebben a vitában a Fidesz azt az álláspontot képviseli, hogy a Néppártnak nyitottnak kell lennie más jobboldali erők felé – ezt mondta Hidvéghi Balázs, a Fidesz kommunikációs igazgatója az ATV Egyenes Beszéd című műsorában. Karakteresebb jobboldali politikát kell folytatnia a Néppártnak.
Hülyeség AZT évszakhoz kötni, de attól még van olyan időszaka az évnek, amikor a csajod jobban akar téged. Te megfigyelted már? Nem? Mindegy is, mert helyetted megtették ezt szakemberek. Mondjuk, mire jutottak.
Egyelőre nem döntöttem az európai autókra kivetett vámokról - mondta pénteken Donald Trump amerikai elnök a Reuters tudósítása szerint. A politikus kiemelte: Kínával jól haladnak az egyeztetések a tarifákkal kapcsolatban. Donald Trump...
Hatalmas versenyre készülhetnek a klasszikus pénzintézetek a fintech cégeket és startupokat is helyzetbe hozó új EU-s rendelet miatt. Az első, új típusú szolgáltatást végző hazai fintech cég már meg is kapta a működési engedélyt...
Pénteken kezdődtek és a hétvégén is folytatódnak a középiskolai ballagások. A végzős diákok nagy része jövő hétfőn a magyar nyelv és irodalom írásbeli vizsgával kezdi el az érettségi időszakot. A nemzetiségi nyelv és irodalom vizsgákkal elstartoltak az írásbeli érettségik is pénteken.
António Costa portugál miniszterelnök pénteken bejelentette, hogy tájékoztatta az államfőt: lemond posztjáról, ha a parlament elfogadja a tanárok fizetésének visszamenőleges hatályú rendezését.
A hűtlenség a párkapcsolatban élők réme, hiszen ha ez megtörténik, akkor megtörik az az elképzelés, hogy a kettejük közössége szent és sérthetetlen. A megcsalt fél elveszíti a kizárólagosság érzését, legalábbis annak tudatát.
Pécs hatvanöt pontján szerelnek fel új térfigyelő kamerákat november közepéig, jelenleg a kiviteli tervek készítése, az engedélyek beszerzése zajlik. A 136 millió forintos beruházás részeként a térfigyelőközpontot is korszerűsítik, a munkák végeztével 140 kamera pásztázza majd a pécsi utcákat.
A következő 3-4 napban jelentős mennyiségű csapadékra készülhetünk. Ezen kívül lehűlés is jön, vasárnap még csak a Dunántúlra, majd hétfőn kisebb mértékben a keleti tájakon is lehűl a levegő.
Az Egyesült Államok külügyminisztere, Mike Pompeo és ügyvezető védelmi minisztere, Patrick Shanahan, valamint John Bolton amerikai nemzetbiztonsági tanácsadó áttekintette és pontosította pénteken azokat az amerikai katonai terveket, amelyek szerintük a venezuelai válság megoldását segíthetik.
Az európai uniós szerződés újratárgyalását szorgalmazta Sebastian Kurz osztrák néppárti kancellár helyi lapoknak adott interjújában, amelyből hírügynökségek pénteken részleteket közöltek.
Úgy tűnik hosszabb távon is a félmilliós határ alatt marad a Magyarországon működő cégek száma, ami 2019 első félévében is tovább csökkent. Az idei első negyedévben csupán három iparágban bővült a vállalkozások száma tavalyhoz...
Újabb újságírót gyilkoltak meg Mexikóban pénteki jelentések szerint: Telésforo Santiago Enríquez rádiós műsorvezetőt még csütörtökön lőtték agyon ismeretlen elkövetők a déli fekvésű Juchitán városában.
A bevándorlás elutasításának kérdésében és a keresztény kultúra védelmében a Fidesz-KDNP senkivel nem köt kompromisszumot - jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter pénteken Óbudán, az Üzenjük Brüsszelnek: a bevándorlást meg kell állítani! című országjáró kampány részeként tartott lakossági fórumon.
A bevándorlás elutasításának kérdésében és a keresztény kultúra védelmében a Fidesz-KDNP senkivel nem köt kompromisszumot - jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter pénteken Óbudán, az Üzenjük Brüsszelnek: a bevándorlást meg kell állítani! című országjáró kampány részeként tartott lakossági fórumon.
Hatalmas versenyre készülhetnek a klasszikus pénzintézetek a fintech cégeket és startupokat is helyzetbe hozó új EU-s rendelet miatt. Az első, új típusú szolgáltatást végző hazai fintech cég már meg is kapta a működési engedélyt az MNB-től. A vállalat technikai működéséhez szükséges PSD2 tanúsítványt a Netlock adta ki, elsőként Magyarországon.
Törölték Harry herceg jövő szerdára kitűzött hivatalos amszterdami látogatását. A Buckingham-palota pénteki tájékoztatása nyomán újult erővel lángoltak fel a találgatások arról, hogy most már bármelyik pillanatban bejelenthetik Harry és felesége, Meghan hercegnő első gyermekének megszületését.
Majdnem 200 pontos pluszban zárta a napot a Dow Jones index, melynek értéke egész nap alig változott. A végére sem sok negatívum maradt 2019.05.03 22:03A Dow-komponensek között alig volt gyenge teljesítmény, a napot a Caterpillar és a techpapírok...
Add le használt farmeredet május 3-a és 19-e között, hogy tiéd legyen a GLAMOUR farmer ökoszatyor, mely tökéletes kiegészítője lesz a nyári szettednek!