A Missguided USA nevű ruházati cég engedély nélkül használta a celebkirálynő egyik fotóját, hogy azzal lendítse fel az vásárlásokat. Kim válaszára nem kellett sokat várni, ötmillió dollárt követel az őt ért sérelemért.
Csökkenő forgalom mellett gyengült a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, a BUX 41 775,36 ponton zárt pénteken, 2,99 százalékkal alacsonyabban az előző heti, ugyancsak négy nap alatt elért záróértékénél.
Már javában halad az az uniós egészségügyi projekt Magyarországon, amelynek egyik része azt teszi lehetővé, hogy a beküldött ivóvíz mintákból ingyen megállapítják az esetlegesen túl magas ólomtartalmat, és az eddig beküldött mintegy...
Mit jelent pontosan az anyaság? Mit nyerünk és mit veszítünk, ha a gyermekvállalás mellett döntünk? Sheila Heti nagy port kavaró, különleges regénye, mely a Libri Kiadó gondozásában jelent meg magyarul, ezeket a kérdéseket feszegeti. (Nyitott mondat)
Nem szabad ágyúval lőni verébre! - tavaly nyáron még így reagált az osztrák legfelső bíróság volt elnöke a 17 identitárius aktivista grazi perére. (Szép Szó)
Guy Ritchie filmjét nézve – vasárnap, Film+, 20.40 (ismétlés: hétfő, 18.40) – nehéz eldönteni, mit is lát az ember: Sherlock Holmes-történetet, vagy viktoriánus akciófilmet, amelynek a főhősét történetesen Sherlock Holmesnak hívják.
Donald Trump és Orbán Viktor találkozóján lehetőségük adódik majd összehangolni a két ország migrációellenes álláspontját és tevékenységét a nemzetközi szervezetekben.
A szavazóknak tudniuk kell, hogy egy európai szellemiségű pártcsaládba, vagy egy szélsőjobbos roncsderbibe küldik a Fidesz képviselőit – figyelmeztetett a szocialista politikus. (Belföld)
Május 30-án a hazai és nemzetközi pezsgővilág nagyjai gyűlnek össze, hogy bemutatkozzanak és szakmai vitát folytassanak egy önálló konferencián. Eljön többek között a világhírű Ruinart borásza és bejelentkezik Bruno Paillard is.
Kiszelly Zoltán politológus szerint Donald Trump amerikai elnök fel szeretné értékelni Magyarországot és Orbán Viktor miniszterelnök politikáját az európai parlamenti (EP-) választások előtt a május 13-i találkozóval.
Nem járnak a vonatok Soroksár és Dunaharaszti között, mert a két állomás között vasárnap délelőtt leszakadt a felsővezeték - közölte a Mávinfom az MTI-vel.
A napszemüveg választásnál két alapszabály van: szerepeljen a címkéjén az UV-400 vagy 100% UV védelem felirat és legyen minél nagyobb. Ezeket betartva mindenki választhat a saját arcformájához, stílusához illő darabot, és viselje azt...
A rák önmagában is szörnyű, de a kezelés is rettenetes kínokat okoz. A kemoterápia kétségtelenül hatásos, de a mellékhatásai borzasztóak.Majdnem belehaltak, hogy tovább élhessenek.
Tányérszemek, golyófej és tömött bunda – a cukiságmérő kiakad és már kattintunk is, mikor felbukkan a hírfolyamban egy újabb skót lógófülű macska. (Visszhang)
Még mindig nem késő ellátogatni Balatonfüredre: a Tagore sétányon kiállított közel 50 darab csodás veteránautó ma (május 5.) délutánig várja a nagyközönséget; ahogy minden korábbi évben, idén is lehet szavazni az Európa számos pontjáról idelátogató klasszikus szépségekre.
Északkelet-Indián végigsöpörve Bangladesbe ért szombaton a Fani trópusi ciklon, helyenként óránkénti 205 kilométeres sebességű széllökések kíséretében, áldozatokat szedve.
Nem járnak a vonatok Soroksár és Dunaharaszti között, mert a két állomás között vasárnap délelőtt leszakadt a felsővezeték - közölte a Mávinfom. (Belföld)
Anyám 1951 áprilisában copfba fonja a haját, és nem gondol arra, hogy négy év múlva kisfiút szül egy férfinak, aki hamarosan elhagyja, örökre. (Nyitott mondat)
Marx alapvetően fontos hozzájárulása a társadalmi dinamika megértéséhez a kizsákmányolás jelenségének vizsgálata volt. A proletár munkáját - kicsit leegyszerűsítve - két szakaszra bontotta (Szép Szó)
A szlovén válogatott 9-0-ra legyőzte a litván együttest a nurszultani divízió I/A jégkorong-világbajnokság vasárnapi zárónapján, ezzel eldőlt, hogy a magyar csapat bennmarad, míg a litván kiesik.
Az epilepszia olyan krónikus, rohamokban jelentkező betegség, amelyben az agyi idegsejtekben rendellenesen fokozódnak a kisülések. Sokan nem is tudják, hogy egy epilepsziás beteg rohama alatt hogyan tudnának segíteni, ezért gyakran - még ha segítő szándékkal is - többet ártanak, mint használnak.