A lengyel Vive Kielce csapatával játszik a Telekom Veszprém a férfi kézilabda Bajnokok Ligája elődöntőjében, a júniusi, kölni négyes döntő első napján.
Az Oxfordi Egyetem 12 ezer fős mintából azt szűrte le, hogy elhanyagolható hatással van a közösségi média a fiatalok életére. A kutatók azonban figyelmeztetnek: amíg nincsenek birtokukban például a Facebook által birtokolt adatok, lehetetlen teljes képet kapni a témáról.
Vannak olyan celebek, akik némi jóra is használják a hírnevet, amit megszereztek, és vannak, akik ezt a jót a környezettudatosságban találják meg. Az alábbi sztárok ehhez adják a nevüket és a platformjaikat.
Egy amerikai szakértő szerint azért nem váltanak bankot az emberek, mert helyette appokban, tárcákban, szolgáltatásokban tartják a pénzüket. Ha igaza van, pokoli nehéz lehet áttekinteni, hogy állnak.
Magyarország megduplázta erdőterületeinek nagyságát 1921 óta, ami világviszonylatban is egyedülálló - hangsúlyozta Áder János köztársasági elnök kedden a Soproni Egyetem hallgatóinak tartott előadásában.
Igény volt, ötlet volt, ám így is húsz év kellett a Várhegy gyomrának átfúrásához. Igaz közbe szólt a hitetlenség és a gyanakvás, na meg a Szabadságharc.
Ma helyezték üzembe Németország első villamosított autópályáját, a Hessenben kiépített, a vasúti közlekedésben használthoz hasonló villamos felsővezeték hibrid és elektromos teherautók menet közben történő töltésére szolgál....
Egy jó történet, egy jó előadás, ha van egy zene legbelül, akkor a közönség megéli a csodát Az óceánjáró zongorista legendáját megtekintve a Spirit Színházban.
Barcza Györgyöt kérte fel Varga Mihály pénzügyminiszter az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank igazgatósági tagjának. Az Államadósság Kezelő Központ Zrt. vezérigazgatója elfogadta a felkérést - olvasható a Pénzügyminisztérium...
A FranceAgriMer becslései szerint a 2018/2019-es szezont záró június végéig 9,7 millió tonna búzát szállít Franciaország az Európi Unión kívüli vevőinek, ami 19 százalékkal haladja meg a tavalyi értéket.
135 cég nyert el a napokban összesen 1,1 milliárd forintnyi támogatást egy EU-pályázaton gyakornoki programok megvalósítására - derül ki a támogatott uniós projektek hivatalos adatbázisából. Két másik uniós gazdaságfejlesztési pályázaton...
A szocialista EP-képviselő Sopronban tartott sajtótájékoztatót hétfőn, ahol a rendszerváltáskor lebontott vasfüggönyről beszélt, a kormánymédia szerinte viszont úgy állítja be a szavait, mintha a déli határkerítésről beszélt volna.
Vannak olyan celebek, akik némi jóra is használják a hírnevet, amit megszereztek, és vannak, akik ezt a jót a környezettudatosságban találják meg. Az alábbi sztárok ehhez adják a nevüket és a platformjaikat.
A legtöbbet a bútorokra és a lakberendezési tárgyakra, ruházati cikkekre, illetve a műszaki cikkekre, kisebb használati eszközökre költötték a magyar vásárlók idén tavasszal.
Halaszthatatlan teendők miatt lemondta keddre tervezett berlini látogatását Mike Pompeo amerikai külügyminiszter - közölte az Egyesült Államok berlini nagykövetségének szóvivője. (Külföld)
Tombol a hitelláz, és ezen a bankok is nagyon sokat nyernek. 2019 első negyedévében dübörgött az Erste, ami az eredményen is mutatkozott. A működési eredmények 9,2 százalékkal voltak magasabbak a tavalyi első negyedévnél, a működési...
Három éven keresztül összesen akár 30 százalékkal is emelkedhet a sertés- és a baromfihús ára - ezt mondta Híradónknak a Baromfi Termék Tanács elnöke. A drágulásra a Kínában pusztító sertéspestis járvány miatt számítanak. A szakember szerint az áremeléssel a nagykereskedők járhatnak jól.
E naptól számítva egy év áll rendelkezésre az egymillió európai támogató aláírás összegyűjtésére, a tényleges aláírásgyűjtést a hét végén tartandó makfalvi Székely majálison kezdik el.
Pécsi Ildikó és volt menye évek óta pereskednek egymással, miután Pártos Csilla és a színésznő unokája, Csaba nem költözött ki a művésznő tulajdonában lévő ingatlanból.
Május végéig készíti el első koncepcióját a romastratégia koordinálásáért felelős miniszterelnöki biztos. Vecsei Miklós az InfoRádió Aréna című műsorában azt mondta: lényegében az összes minisztériummal együtt kell működnie. Szerinte nem szabad különböző programokat öt évig folytatni, ha menet közben látszik rajtuk, hogy nem jó az irány. Hozzátette
A teljes évi bankadó elszámolásával együtt 9,4 milliárd forintos adózás előtti eredményt ért el az első negyedévben az Erste Bank, jelentős hitelállomány-bővüléssel kezdve az évet. Felkészültek az azonnali fizetés július 1-jei...
Máté István, az önkormányzat vagyonhasznosítási bizottságának fideszes elnöke azt mondta, nem furcsa, hogy a 34 m²-es, előkertes, hátsó udvaros lakás az Omszki-tó mellett 8,7 millió forintba került a fiának.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) figyelmeztetést adott ki kedden a kanyaró miatt, ugyanis Európa-szerte több mint 34 ezren fertőződtek meg a betegséggel 2019 első két hónapjában. A WHO közleményéből kiderül, hogy a megbetegedések jelentős része Ukrajnában fordult elő.
Egy korszak végérvényesen lezárult, az új viszont még nem kezdődött el. Így jellemezhetjük az ötödik helyen végzett magyar jégkorong-válogatott helyzetét a divízió I/A világbajnokság után.
Kerítésmentes Európáért kampányolt Ujhelyi István hétfőn, az MSZP-s európai parlamenti (EP-) képviselő az európai szocialistákkal beígérte a magyar határkerítés lebontását, ami elfogadhatatlan - így kommentálta Deutsch Tamás fideszes EP-képviselő keddi budapesti sajtótájékoztatóján a szocialista politikus előző napi bécsi látogatását.